" A nagy író abban a hitben él, hogy indiai látogatása során Willie apjának személyében egy nagy aszkétát, egy évezredes és gazdag spirituális hagyomány letéteményesét ismerte meg, nem is sejtvén, hogy az apa csupán kisstílû korrupciós stiklijei miatt menekült némasági fogadalomba, s bujkál a maharadzsa udvarában. Ugyanakkor a találkozásból maga az apa sem kerül ki sértetlenül: foglya lesz a Maugham által kreált hírnévnek, olyan szerepbe kényszerül, amely egész életén át rajta ragad és tönkreteszi. S a találkozás stigmájától már fia, Willie sem szabadulhat - a talajt vesztett apa bizonytalansága õt is sújtja, szembefordítja családjával, és kilöki a nagyvilágba. Témánál vagyunk, a magát is kitaszítottnak tekintõ,
trinidadi születésû,
indiai származású és hazájának Angliát választó Naipaul témájánál: mi történik a civilizációk metszéspontjába kerülõ emberrel, adott esetben milliókkal, akik egy másik világ fizikai vagy szellemi nyomása elõtt behódolva feladják vagy elfelejtik történelmüket és kollektív identitásukat, és hogyan csap át ezeknek az embereknek a bizonytalansága olyan dühbe és pusztításba, amely a Nyugat felõl nézve érthetetlen.
Naipaul korábbi mûveibõl már jól ismert helyszínek térnek vissza: India, a 60-as évek Londonja, majd Afrika egyik sötét bugyra, a gyarmatosítás végnapjait élõ Mozambik. Indiát Naipaul - sok kritikusa számára elfogadhatatlan módon - szintén "megsebzett" civilizációnak tekinti, kétszeresen gyarmatosított országnak, amelyet elõször a muzulmánok (Willie egykor nagy tekintélyû papi kasztjának és családjának szellemi és anyagi hanyatlása is a muzulmán hódítással veszi kezdetét), majd az angolok taszítottak tehetetlenségbe. Ebbõl a kétszeres alávetettségbõl következik az India gazdag kulturális hagyományával ellentétes, az aszketizmust és az önsanyargatást központba állító kultúra, amelyet a Nyugat csodál ugyan, de az indiaiakat semmittevésre kényszeríti, elzárja elõlük a felemelkedéshez és a modern világhoz való csatlakozás lehetõségét, s ugyanakkor megfertõzi õket a vad nacionalizmus vírusával is. Willie apja is bejárja a nagyszabásúnak induló, de végül mindig kudarcba fulladó lázadás állomásait: elõször könyveket próbál égetni az egyetem elõtt (a 30-as évek elején járunk, és akár sokkal nagyobb szabású könyvégetések képe is felmerülhetne elõttünk, ha a kísérlet nem fulladna érdektelenségbe és nevetségességbe), majd Gandhi útmutatását követve kimarad az egyetemrõl - amúgy sem sokat értve a tananyagból. Végül pedig "életáldozatot" hoz India oltárán, és elvesz egy nála sokkal alacsonyabb kasztba tartozó ostoba, erõszakos és kiállhatatlan nõt, aki miatt végül a fent már említett korrupcióba bonyolódik.
Családjának kudarca vezeti Willie-t végül a 60-as évek Londonjába, regényünk következõ stációjához, s villantja fel elõttünk a gyarmatbirodalom különbözõ helyérõl érkezõ bevándorlók világát. London azonban nem befogadó, a számûzöttség és idegenség érzete itt sem múlik, s az alkalmazkodásnak is csak felszínes formái nyílnak meg a bevándorlók elõtt. Willie az egyetlen - és a valóságban Naipaul számára a kitörést és a beilleszkedést jelentõ - megoldást is elszalasztja: novellákat kezd írni, de az elsõ kedvezõtlen fogadtatásra találó kötet után ezzel is felhagy. Willie-vel végül a faji zavargások értetik meg véglegesen, hogy Angliában sincs számára hely, s dönt úgy, hogy a kudarcok után immár vállalja a teljes elszigeteltséget, és nemcsak az õseinek kultúráját megtestesítõ Indiát hagyja maga után, hanem az õt Angliához kötõ egyetlen kapcsot, a nyelvet is, és a portugál gyarmaton, Mozambikban folytatja életét.
A teljes újrakezdés lehetõsége azonban ismét kisiklik a keze közül, mert a mozambiki telepesek világa is csak látszatvilág: a birtokaikon élõ, az õket körülvevõ "fekete és vad" Afrika felõl tudatlan félvér és fehér földbirtokosok sem sejtik, hogy a sötétség pár éven belül
elsöpri õket,
látszatintézményeiket, a katonai parádékat, a közigazgatást, az utakat, a hamis és élõsködõ civilizáció minden kézzelfogható jelét. És elsöpri ezzel együtt a negyvenes évei elején élõ Willie-t is, aki feleségét Mozambikban hátrahagyva végül Berlinben élõ húgához utazik. Naipaul pedig ennél a pontnál félbeszakítja hõsünk történetét, anélkül, hogy bármiféle megoldást vagy lezárást felvillantana elõttünk.
Bármennyire is a naipauli gondolatvilágot enciklopédikusan felvonultató munka a Fél élet, egy alapvetõ hibája mégis akad: nem igazán jó regény. Talán épp összegezõ mivolta miatt az egyes jól elkülöníthetõ részek kifejtése súlytalan, a londonié egyenesen felületes és felszínes, és hiányzik az a jéghideg elemzõ precizitás is, amely korábbi mûveiben - az Indiáról szóló két útirajzában, a Megsebzett civilizációban és a Milliónyi lázadásban, a Londont lefestõ számtalan önéletrajzi esszéjében, az Érkezés rejtélye címû regényben és az Afrikát ízekre szedõ, s talán legnagyobb mûvében, a valóban conradi mélységeket felmutató és A sötétség mélyén folytatásaként is olvasható A nagy folyó kanyarulatában - Naipault naggyá tette. És ezen nem segít az amúgy korrekt fordítás (ifj. Kõrös László munkája) sem, amely helyenként épp a Naipaulra jellemzõ könyörtelenséget és dühöt, a szikár mondatokban megbúvó kíméletlen értékítéleteket képtelen közvetíteni. Kissé megfáradt munka a Fél élet tehát, és legfõképpen az a friss élményanyag hiányzik belõle, amelyet a mára már angliai otthonába visszavonult Naipaul utazásai során gyûjtött, és persze közrejátszhatott benne az a Naipaul által már egy ideje hangoztatott nézet is, hogy a regény mára halott mûfaj lett.
Mindez persze nem lenne baj - egy-egy gyengébb mû mindenkinek becsúszhat -, ha a magyar olvasó egy teljes életmû ismeretében venné kézbe ezt a regényt. De könyvkiadásunk mulasztásai miatt pont azok a mûvek, az esszét, az önéletírást, a fikciós elemeket és az objektív riportokat vegyítõ és az angolszász nyelvterületen valóban új mûfajt teremtõ útirajzai hiányoznak - az Eva Perón visszatér kivételével -, amelyek miatt ma Naipault tartják a posztgyarmati világ legnagyobb élõ krónikásának. A Naipaul iránt feltételek nélkül elfogult kritikus ebben az esetben pedig csak egy tanácsot adhat: tanuljunk angolul.
Bojtár Péter
Cartaphilus Kiadó, 2004, 300 oldal, 3000 Ft
