Könyv

Félúton

Kiss Judit Ágnes: Koncentrikus korok

Könyv

Nemcsak azért van nehéz dolga a költőnek, aki személyes gyászélményét lírai eszközökkel igyekszik feldolgozni, mert a költészettörténetnek nagyjából a fele ugyanerre tett jobb-rosszabb kísérletek láncolatából áll, és nem is azért, mert a kortárs magyar lírában zseniális gyászkötetek jelentek meg az elmúlt évtizedben, hanem a leginkább azért, mert talán ennél a verstípusnál jelentkezik legkomplexebb formájában a személyes élmény és a közérdekű műalkotás közötti feszültség problémája.

Kissé drasztikusabban fogalmazva: a vers anyagát, a nyelvet önmagában nem érdekli az én személyes bánatom. Ahhoz, hogy átlelkesüljön, hogy működni kezdjen, valami olyan módon kell hozzányúlnom, ami a gyász hétköznapi rituáléival szöges ellentétben áll, sőt éppen ezek ellen a rituálék, társadalmi elvárások, bánatközhelyek ellen kell fellépnem, meg kell őket semmisítenem, hogy mindezeken túl is képes legyek mondani valamit. Vagy ahogy a közelmúltban magyarul is megjelent Gyásznaplóban írja Roland Barthes: "Ha van itt munka, akkor az, hogy ami ebből megszületik, az ne egy lapos, hanem egy morális lét legyen, az érték - és nem a beleolvadás - alanya."

false

Kiss Judit Ágnes legújabb, Koncentrikus korok című kötete efféle gyászmunkakísérlet, legalábbis felerészben, másik felében pedig szerelmi líra, habár a szerelmi tematikának is inkább a veszteséget számba vevő oldala domborodik ki ezúttal. A gyászversek legfeltűnőbb jegye, egyben legérdekesebb tulajdonsága az anya elvesztésével járó infantilizálódás hangsúlyos megjelenítése. Szép és elkeseredett kísérlet ez a gyermeki nézőpont visszahódítására, legalább egy utolsó aktus, az anya elgyászolásának idejéig - mielőtt a veszteség feldolgozásával együtt beállna a totális felnőttkor. Mintha gyerekverseket olvasnánk, egy magára maradt, szomorú gyerek verseit: "Az anyukám már nincs velem, / Nagynak kell lennem hirtelen, / Mert elvitték egy éjszaka, / Ahonnan nem jöhet haza." (Esti ima) Máskor aztán indulatossá válik ez a hang, mint a Vérháborúban, ahol a külvilág fenyegetésével próbálja megbosszulni saját belső krízisét: "A vérpelék, a vérpelék, / Sorban jönnek a vérpelék, / Először csak a háztetőt, / Majd téged szednek szerteszét." Ugyanakkor, ahol a szerep nem artikulálódik olyan reflektáltan, mint az Esti imában, vagy az átokvers indulata nem ad pluszerőt a szövegnek, mint a Vérháborúban, ott gyakran kiüresedik a gyászgyerekvers egyébként jól megtalált formája, és a közhelyek nem alakulnak át többé költészetté, puszta közhelyek maradnak, ami viszont az olvasót távolítja el a versek feltételezett személyes magvától. Olvasmánnyá válik a gyász, nem élménnyé. A Kék őzek vagy a Visszaszámoló bármelyik 1945 után megjelent gyerekvers-antológiában szerepelhetne, egyrészt, persze, mert ügyesen meg vannak írva, de inkább azért, mert jellegtelenek, se a korból, amiben születtek, se a szerzőből, aki írta őket, nem mutatnak meg semmit (arról nem is szólva, hogy a Visszaszámoló meg én-peremén rímpárja Kovács András Ferenc népszerű Hajnali csillag pereménjében már pukkant egyszer). Kár, hogy Kiss Judit Ágnes túl gyakran megelégszik a jól megcsinált verssel, mert amúgy itt-ott olyan erős sorok is előbukkannak, mint a Kaddisban az "Anyám a halált megszüli", csak aztán mégsem ebből a mélyebben meglévő radikalizmusból kezd el dolgozni. Ez pedig általában is jelzi, hogy annak a - jobb szó híján - iskolaköltészetnek, amit Kiss Judit Ágnes is művel, hol húzódnak a határai: a jól formáltság gyakran sematikusságba, a hagyományérzékeny képalkotás közhelyességbe, a frappánsság igénye görcsös csattanóvadászatba fordul.

A kötet origójának szánt Ragasztott szonettkoszorúval is nagyjából ugyanez a baj. Persze, miért ne kezdődhetne egy ciklus - akármekkora vállalás is - azzal a dantei sorral, hogy "Az emberélet útjának felén"? Csak hát aztán túl kevés dolog bomlik ki ebből, a szöveggyűjtemény-ízű fordulatok - mint a "megmerítkezel a kéjben", vagy a "kétely rág rajtam" - pedig nem segítenek kimozdulni az irodalmiaskodás kátyújából, miközben nem elég masszívak ahhoz sem, hogy a klasszicizáló hang komolyan vehető legyen.

A kötet második felének szerelmi lírája sem bomlik ki igazán, bár a dalszerű, sanzonos hang felerősödése (ami a korábbi könyveiből tudhatóan Kiss Judit Ágnes egyik fő terepe) jót tesz az összképnek, valami mégis hiányzik. Az a mondat, így, szimplán, hogy "A szerelem majd egyszer elmúlik", legalábbis Zorán óta nem írható le büntetlenül. Talán egyedül az Önarckép emelkedik ki ebből a részből, ahol a dalforma, az önirónia és a spleen együtthatói találkoznak: "Egy kövér nő ül a ligetben, / Az a kövér nő én vagyok. / Ez nem most van, majd húsz év múlva, / Az a kövér nő én vagyok."

Habár a Koncentrikus korok versein végig érezhető, hogy komoly belső vívódások közepette íródtak, súlyos lelki málhát kellene cipelniük, csakhogy mintha épp a nyelv nem lenne meg ahhoz, hogy ezt a terhet célba is juttassák, valahol leteszik a szerző és az olvasó között, félúton.

Európa, 2012, 128 oldal, 2500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.