Filmfesztivál: A gonosznak nincs arca (Velence ´96)

szerző
Ifj. Szabó Zoltán
publikálva
1996/38. (09. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Rossz lóra tettek a hazaiak az 53. Velencei Filmfesztiválon. Három filmjük - Marco Ferreri Ezüstnitrát, Francesco Maselli A harmadik évezred krónikája, Carlo Mazzacurati Vesna gyorsan megy - közül az utolsót (a szónak számos jelentésében) vették fel a hivatalos versenyprogramba. Mazzacurati azzal büszkélkedhet, hogy három nagyjátékfilmje közül kettő megméretett Velencében. És könnyűnek találtatott, teszem hozzá. Bár a hazai nézők szeretete övezte a bemutatót, ez szerencsére nem hatotta meg a Roman Polanski vezette zsűrit.

Itália színei

Rossz lóra tettek a hazaiak az 53. Velencei Filmfesztiválon. Három filmjük - Marco Ferreri Ezüstnitrát, Francesco Maselli A harmadik évezred krónikája, Carlo Mazzacurati Vesna gyorsan megy - közül az utolsót (a szónak számos jelentésében) vették fel a hivatalos versenyprogramba. Mazzacurati azzal büszkélkedhet, hogy három nagyjátékfilmje közül kettő megméretett Velencében. És könnyűnek találtatott, teszem hozzá. Bár a hazai nézők szeretete övezte a bemutatót, ez szerencsére nem hatotta meg a Roman Polanski vezette zsűrit.

Vesna cseh lány, aki a társasutazásról nem tér haza. Inkább utcalány lesz az őszi-téli, szezont záró Riminiben, és naponta keres félmillió lírát. Fásult-szenvedő arccal. Egyébként a szexakciók alatt más testrészét nem is igen látjuk. Felbukkan még a történetben egy olasz kőműves, aki beleszeret, és megpróbálja jó útra téríteni, Iván, a vélhetően ukrán maffiafőnök, valamint egy, a címszereplőhöz hasonlóan cseh csavargó, aki részegen handabandázik, míg el nem üti egy autó. A forgatókönyv hiányosságait hosszú snittek pótolják, amelyekben elmélázó tekinteteket és Vesna tengeri fürdőzéseit láthatjuk a kétségtelenül kiváló zene képi aláfestéseként. Tekintve, hogy Mazzacurati előző opusza Magyarországon játszódik, a két film együtt arra mindenképp jó, hogy okuljunk: (m)ilyenek vagyunk olasz szemmel.

Maselli, bár a harmadik évezredet tette a címbe, nagyon is a máról beszél. A lebontásra ítélt toronyház lakói, egy furcsa kommuna tagjai részalkut kötnek a hatalommal, hogy épületük megmaradjon. Az alku pedig óhatatlanul torzítja, szétveri az addig működő közösség belső szabályait. Az azonban nem világos, hogy a belülről leginkább egy fény nélküli betonbunkerre emlékeztető épülethez miért is ragaszkodnak annyira. Másrészről a díszletek nem illeszkednek a maszkmester munkájához. Ebben a szavaiban és tetteiben csatornaközösségnek mutatkozó társaságban kizárólag értelmes tekintetű arcokat, tiszta és ép testeket látunk.

Ferreri egy újabb díjjal semmit nem nyer, de helyezetlenül sokat veszíthet, mert nagyon szeretné elfoglalni Fellini üresen maradt trónját. Kár, hogy nem kockáztatott. Az Ezüstnitrát maga a film. Méghozzá fontos és szép film. Ahol még az is kérdéses: hol a színpad, kinn-e vagy benn?

Menjünk a moziba

Vegyük már észre a holland filmet is. Alex Van Warmerdam erőteljesen kopogtat figyelmünk kapuján. A ruha című filmje tehetséges görbe tükör, bár alapötlete nem egészen eredeti. A dramaturgiai szálat itt egy ruha, még pontosabban egy minta jelenti. A derűs színek nyomában mindenütt tragikomédia bontakozik ki. Az indiai bevándorló ihlette ruha a társadalmi ranglétrán végigfutva egy hobó sáljaként fejezi be földi pályafutását. Ha minden igaz, amit látunk, szegény hollandokkal sem érdemes cserélnünk. Legalább annyira frusztráltak, mint mi.

De a tengerentúlon sem fenékig tejfel az élet. Hiába van valakinek jövedelmező munkája, szép háza, rendes családja, ha nincsenek érzelmei. Igazából ez az alapgondolat sem teljesen eredeti, de Tom DiCillo, a Holdfénydoboz rendezője itt-ott túllép a közhelyeken. Főként John Torturrónak köszönhetően. Aki kiváló színész, de a velencei forgatagban ugyanolyan csendesen meghúzódott, mint DiCillo filmje a sztárparádék árnyékában. Hiába, csak minimális vér és minimális verekedés van benne. Még vadászni is csak kitömött őzekre vadásznak.

Volker Schlöndorff bezzeg gazdagon teríti a lelőtt agancsosok, vaddisznók, nyulak és fácánok tetemeit a hóra. Ám A rém nem ettől jó film. Hanem a forgatókönyv (Jean-Claude Carriere, Volker Schlöndorff), a rendező és a színészi játék (John Malkovich, Armin Müller-Stahl, Marianne Sagebrecht) okán. A címszereplő egy gyermeki lelkületű francia hadifogoly. Rém úgy lesz belőle, hogy a Harmadik Birodalom SS-iskolájába ő hurcolja be erőszakkal a háború vége felé már vonakodó szülők gyermekeit. De azt is ő próbálja megakadályozni, hogy a fanatizált fiatalokat mészárszékre vigyék. Ez persze nem sikerülhet neki, de a közeli koncentrációs tábor egyik kis foglyát mégis kihozza a pokolból. Ezt a filmet újra és újra meg kell nézni.

Futottak még

Nem úgy, mint Manuel de Oliveira Partyját. A mester a még aktív alkotók között a legidősebbek közé tartozik. Ezúttal férfi és nő kapcsolatáról filozofál - a szó szoros értelmében. A szöveg nem tud oly érdekes lenni, hogy másfél órán keresztül elviseljem Oliveira meggyőződését. Õ ugyanis szentül hiszi, hogy a mozgókép valójában állóképek egymásutánja. Önmagában szép fotói tíz perc után rendkívül unalmasak, és ezt még Irene Papas és Michel Piccoli jelenléte sem tudja megakadályozni.

Ezzel szemben szinte kizárólag a szereplőválasztásnak köszönheti sikerét Claude Lelouch Férfiak, nők: használati utasítás című műve. Egész pontosan a főszereplőként, sőt színészként is most debütáló Bernard Tapie-nak. Erre a névre Franciaországban egy hét alatt kétszázezren váltottak mozijegyet. A csapattulajdonos, milliomos, politikus abba bukott bele, hogy fantasztikusan tudott mindent eladni, de utóbb kiderült, hogy az árunak valami stichje van. Nem francia nézőknek ezt ajánlatos előre figyelembe venni. A történelem rendszerint ismétli önmagát.

Akadt a kínálatban még egy fenegyerek. Vagy kettő, sőt három. Julian Schnabel Jean-Michel Basquiat-ról, Andy Warhol barátjáról készített életrajzi filmet. A képzőművészek általában jobban járnak, ha műveiket, mintha hétköznapjaikat ismerjük meg. De ne tagadjuk: az a pillanat, amikor a Warholt alakító David Bowie rastafrizurás parókában üldögél egy félig kész kép előtt, tökéletes. A többi néma csend, pedig Dennis Hopper, Tatum O´Neal, Williem Dafoe és Gary Oldman is megpróbált egy-egy villanással hozzájárulni az élményhez.

A nyertesek

A gauche caviar, azaz a francia baloldali liberálisok kedvence Jacques Doillon. Futószalagon gyártja a könnyes-bús történeteket. Ponette - ez a film címe - árva lány. A főszereplő Victoire Phivisol négy és fél éves. Bár Doillon négyszáz gyerekkel beszélgetett a forgatás előtt a halálról, az ő esetében színészi alakításról beszélni, sőt a legjobb női alakítás díját neki ítélni erős túlzás. De minthogy hasonló korú kislány apjaként ezt a filmet csupán három percig tudtam nézni, értékelés nincs.

A szerelem elveszi a férfiak eszét. Ken Loach-nál (Carla éneke) történetesen egy skót buszsofőrét. Amikor megismerkedik a nicaraguai Carlával, előbb menyasszonyát, majd munkáját veszíti el. Ez nem keseríti el, a munkanélküli-segélyből két repülőjegyet vesz, hogy a polgárháborús latin-amerikai országban felkutassák a lány korábbi szerelmét. Megtalálják. Loach ügyel az arányokra, a sofőr nem hős, csak néhány napig bírja, hogy lőnek rá, utána sürgősen hazautazik. Az már nem egészen világos, miért boldog attól, hogy visszafelé már csak egy jegyet kell váltania.

A polgárháború vagy inkább a szabadságért folytatott gerillaharc uralja az Arany Oroszlánnal és a legjobb férfi főszereplőnek (Liam Neeson) járó díjjal kitüntetett Neil Jordan-filmet is. Michael Collins modern Rettenthetetlen. Skótok helyett írekkel, 1200 helyett 1920-szal, Mel Gibson helyett Liam Neesonnal, Sophie Marceau helyett Julia Robertsszel. A különbség az, hogy bár itt meglehetősen durva elnyomó a brit korona, nekik nem jut arc. Csupán tömeg és egyenruha. A gonosznak itt nincsenek emberi érzései.

ifj. Szabó Zoltán

szerző
Ifj. Szabó Zoltán
publikálva
1996/38. (09. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...