Miért kellenek a hősök? (Magyar Hősök arcképcsarnoka)

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1996/38. (09. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kiállítást most már végleg és teljesen leszedték, új lapot nyitottak a vendégkönyvben, de ez a dolog - ahol művészet, cenzúra, hadtörténet, vitézség, történelem és aktuálpolitika kérdései ütköztek egymással - nem múlt el, és megjósolható: két évig még, a következő választásig biztosan elő-előjön majd, olyankor, amikor arról lesz szó, kik hogyan és merre kormányozzanak ebben az 1100 éve elfoglalt hazában.

A kiállítást most már végleg és teljesen leszedték, új lapot nyitottak a vendégkönyvben, de ez a dolog - ahol művészet, cenzúra, hadtörténet, vitézség, történelem és aktuálpolitika kérdései ütköztek egymással - nem múlt el, és megjósolható: két évig még, a következő választásig biztosan elő-előjön majd, olyankor, amikor arról lesz szó, kik hogyan és merre kormányozzanak ebben az 1100 éve elfoglalt hazában.

A kiállítás, amit leszedtek, a millecentenárium balsors tépte rendezvényei közé tartozott, a köré kerítődött polémia azonban alapvetően eltér az ünnepi nyár két legnagyobb hakniját - a Szuperkoncertet és a Dunáról a Hősök terére úszott fővárosi banzájt - övező perpatvartól: itt nem mocskos milliókról, hanem tiszta elvekről és eszményekről folyt a vita azt követően, hogy Hofer Tamás, a Néprajzi Múzeum főigazgatója Somogyi Győző Magyar Hősök arcképcsarnoka című, száz katonaportrét tartalmazó művének nyolc darabját a július 11-i megnyitó után tíz nappal, vakációjáról visszatérvén, saját elhatározásából, saját felelősségére leszedette, és sem a festőművész kérésére, sem a sajtó egy részének nyomására nem volt hajlandó visszatétetni a helyére a tárlat augusztus 31-i bezártáig.

Somogyi Győző tíz évvel ezelőtt fogott az Attila hun királytól Maléter Pál ezredesig ívelő sorozatba, hogy - mint azt a 168 Órában elárulta - Svájcban élő fia, ha hazalátogat, reggel fölébredvén, az ágya fölé akasztott képeken magyar történelmi alakokat, "szép magyar bajuszos régi embereket, kardokat, sújtásokat" lásson. Ebből nőtt ki, a millecentenárium közeledtére, hadtörténészek véleményét is meghallgatván a százas széria: piros-fehér-zöld keretbe foglalt, szuggesztív portrék, nagy műgonddal megfestett, korhű hatást keltő ruházatban, fegyverzetben száz férfifej, sötét háttér előtt, azon cirkalmas betűkkel valamennyiük neve, rangja és egy-két emlékezetes csatájuk helye, ideje. A nyolcból, akiket leszedtek a falról - a Magyar Nemzet megfogalmazásával: megcsonkítván az ikonosztázt - heten a második világháborús magyar hadsereg egyenruháját viselik, a nyolcadik pedig maga Horthy Miklós, akinek kormányzósága idején Magyarország német oldalon beszállt a világháborúba, s aki ugyan első világháborús haditengerész-tette révén került ide, ám teljes kormányzói díszben szemezett a nézővel egy darabig a falról, egyébként meg a katalógusból.

A múzeumigazgató akcióját követő vita több mindenről szólt. Egyrészt a millecentenáriumot blamáló szervezetlenségről, arról, hogy nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Somogyi Győző azt állítja (168 Óra), előzetesen leadta a listát, kiket fog megfesteni, de sem Hofer Tamás, sem a Millecentenáriumi Emlékbizottság nem emelt kifogást semmi és senki ellen. A múzeumigazgató azt állítja (16 óra), nem volt névsor és nem volt szó arról, hogy "az ikonosztáz a második világháború értékelésébe is belemegy". Somogyi szerint (Demokrata) "Hofer azt mondja, nem parancsra tette", de az emlék-bizottság miniszteri biztosának, Deme Péternek az utólagos jóváhagyására hivatkozott, holott a bizottság, a Nemzeti Kulturális Alap és a művelődési minisztérium illetékesei "politikailag ellenőrizték az anyagot". Most tehát vagy valaki nem mond igazat névsor- és ellenőrzésügyben, vagy egyszerűen slendrián módon kezelte (írta össze, olvasta el) azt. Akárhogy is, az igazgató hibázott, amikor nem tudta, vagy nem igyekezett időben, pontosan megtudni, mi lesz az általa vezetett intézmény kiállításán.

Ez visz át a vita második szintjére, a szabadság, illetve cenzúra kérdéséhez. Tagadhatatlan tény: a művész szabadságát megsértette az intézményvezető, aki következetlenül élt a maga szintén fontos szabadságával: előbb engedélyezett, aztán - talán konzultálva másokkal, talán nem - betiltott. Azt mondja, meggyőződésből, a szerinte kisebbik rosszat választva, és csak félig-meddig, hiszen a katalógus csonkítatlan maradt. A kisebbik rossz ez esetben az volna, hogy hat évvel az első szabad választás után, a véleménynyilvánítás szabadságát korábban inkább csak maguknak fenntartó szocialisták és az e jogra oly kényes szabad demokraták közös kormányzásának idején vállalja a bolsi cenzor szerepét - még ha ő nem is így tekint magára. A nagyobbik rossz meg az lehetett, hogy ha a Hitler oldalán harcoló magyar hadsereg katonái és kormányzójuk hősként szerepelnek az ünneplő Magyarország egy reprezentatív kiállításán, akkor az azt sugallja: a mai magyar politika azonosul az akkorival és nem elhatárolódik attól. Márpedig kulturált ország ma nem tarthat Hitlerrel. Ha korábban ébred, és egyszerűen nem kér a kiállításból, Hofer Tamás elkerülhette volna ezt a balhét, amit így egyedül vitt el; Magyar Bálint művelődési miniszter elegánsan hátralépett, mondván, ő nem utasította sem a képek kiállítására, sem levételére, visszatételükre sem fogja (nem is tette), a cenzúra pedig amúgy elfogadhatatlan, még ha nem is tartja a száz katona mindegyikét követendő hősnek (Múzsa).

Ez így rendben is volna, egyúttal ez lenne a vita harmadik szintje, a történelem, különösen a közelmúlt történelmének szemlélete, történelem és hadtörténet szétválaszthatóságának, illetve szétválaszthatatlanságának kérdése. Hogy lehet-e elvontan, csak az egyéni hadi teljesítményt értékelve eltekinteni attól, milyen célért harcolt az illető. Somogyi Győző és a munkáját segítő, a katalógus rövid életrajzait író Hermann Róbert szerint igen, Laczkó Miklós szerint nem: ő a Népszabadságban szállt velük vitába, egyúttal hiányolván a száz közül a csekélyke magyar fegyveres antifasiszta ellenállás hőseit (ha már az időrendi lista második helyén, a hun Attila és Árpád fejedelem között az avar birodalom kagánja, Baján áll), még ha van is a leakasztott második világháborús katonák között egy, Versényi Tibor hadnagy, akit kilépési kísérlete miatt Mauthausenbe vittek a németek.

Szerintem ez az egész, úgy, ahogy van - bocsánat, nem szoktam leírni, de csak ez passzol ide, lévén a háború férfidolog -, szóval ez egy faszság. Faszság az az egész hősi kultusz, ami évszázadok során a katonáskodáshoz, vitézséghez, lovagi erényekhez, magyarán a fair gyilkoláshoz tapadt. Somogyi Győző - teológiát végzett, hívő katolikus ember, komoly művész, nem ifjúsági kalandregények vagy akciófilmek hőseinek megteremtője - rengeteget gondolkodhatott erről, hosszú évek tanulmányai, töprengései vannak amögött, amikor azt mondja, "semmiféle háborút nem tartok igazságosnak", de "a háborúba belesodródó egyén teljesítményét értékelem", bármelyik oldalon harcolt is. Ezen, azt hiszem, még gondolkodhatott volna. Azt mondja, nincs igazságos háború, amit az egyén szempontjából el kell fogadnom: nem igazság, hogy besoroznak, ott kell hagynom a családomat, ölnöm kell, és megölnek, ám ezeken a személyes kellemetlenségeken felülemelkedve, a honvédő háborút mégis kénytelen vagyok igazságosnak tekinteni, s így igazságtalannak a hódítót - ebből a szempontból szerencse, hogy a magyar történelem valószínűleg több honvédő háborút és így több, az utókor hálájára számot tartható, honvédő hőst produkált, mint támadót. De ha ezt elfogadom, miért tekintsem hősnek, példaképnek, ideálnak mondjuk Nagy Lajost, akinek több mint harminc háborúja (a katalógus szerint) "nagyobbrészt az ország területének növelését, illetve a magyar királyság fennhatóságának kiterjesztését" szolgálta, magyarán állandóan külföldre járt öldökölni, sarcolni? Vagy lehetett kitűnő államszervező és ráadásul igazságos uralkodó Mátyás, védhette az országot és Európát a töröktől, de mégis, milyen alapon szállta meg Bécset? Történelmietlen, naiv kérdések? Ha a békés mából a békétlen történelem bármelyik évébe, országába képzelem magam, lehetetlen másképp kérdezni: megszállva, kifosztva, kiirtva mindig, mindenütt, minden népnek egyforma szenvedés. A fegyverzeten kívül semmi nem változott az évszázadok során a történelemben, az egyik hódítani akart, a másik ellenállt, már amennyire - ugyanaz a szarság, ma is. Horthy az első világháborúban hódítani induló Monarchia hajóskapitányaként vitézkedett Otrantónál, elsüllyesztett 23 halászhajót, két szállítógőzöst és két rombolót (tengerbe ölt egy csomó embert, máig siratja őket a családjuk) - miért kéne hősként tisztelnem? Hogy aztán a második világháborúról ne is beszéljünk. A Don-kanyarba küldött, aztán onnan kivert mégoly tisztességes, bátor, magyar katonatisztek nagybetűs Hősként való ábrázolásával Somogyi Győző azt az 1990 óta nyilvánosan is hangoztatható véleményt erősíti, hogy Magyarország igazságos háborút vívott Hitler oldalán. Nem akarom róla feltételezni, hogy ez a szándéka, de sajnos ezt érte el - főleg azután, hogy a képek kicenzúrázása felkeltette a figyelmet iránta, egyúttal a mártír szerepébe is emelve őt. Amit festett, az több, mint népszerű tudományos ismeretterjesztés: a háború, vagyis az előre megfontolt szándékú, tömeges emberölés legitimálása a katonák heroizálása által, finomabban, annak a jóváhagyása, hogy az ember természetes állapota a háborúzás. Szépek a képek, jó nézni őket, mert élnek az arcok, pompásak a ruhák, csak belegondolni rémes, hány temetőt hordtak össze ezek a hősök, jobb esetben a hazát, a szabadságot védve, rosszabb esetben idegenben, hódítás, rablás, leigázás végett. A festőművész a katonaviselet esztétikumát, a hadművészet magasrendűségét dicsőíti, csak sajnos - szinte szégyellem leírni, annyira triviális - a ragyogó katonaruhák rendeltetésszerű használat közben véresek lesznek, hullahegyektől elvonatkoztatható hadművészet pedig nem létezik.

Szőnyei Tamás

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1996/38. (09. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...