A Frankfurti Nemzetközi Könyvvásár öt napján, 1999. október 13-18-án és az a körüli hetekben rajtunk lesz a világ szeme: mi leszünk a Schwerpunkt (súlypont), a Focal Point (fókuszpont), a Guest of Honour (díszvendég). E figyelemkoncentrációról már 1995-ben álmodozni kezdtünk, most mégis komoly gatyafelkötés szükséges, nehogy tíz hónap múlva is az érződjön, amit Budapesten és Frankfurtban egyaránt tudnak, hogy késésben vagyunk. A karaván haladásáról egyébként december 21-én tartanak sajtótájékoztatót Budapesten.
Még szerencse, hogy a határidőnél kevesebb nagy úr van a művészetben és kiállításrendezésben. Mennyi mindennel volnánk szegényebbek, ha nem sorol be a múzsák közé az a szemét határidő? Aki járt már nyitásnapon vásáron vagy kiállításon, azt is tudja, mi minden szokott az utolsó előtti vagy utáni pillanatban a helyére kerülni. Végül mindig összeáll a dolog, kész idegbaj, de ez ilyen műfaj, aki nem bírja, ne csinálja.
Valahogy így áll Magyarország is a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásárral. Elméletileg nyilván minden illetékes tisztában volt vele, hogy ez nem csupán egy kereskedelmi vásár a sok tucatból, amilyen speciális áru a könyv, olyan különleges alkalom Frankfurt, oda kell figyelni, gyakorlatilag mégis késésbe csúsztunk. Két éve még tényleg távolinak tűnhetett 1999. Most viszont kezd a körmünkre égni.
*
Még szerencse, hogy a frankfurtiak jobban ismerik saját könyvvásárukat és minket, mint mi Frankfurtot és magunkat, és nem hagyták, hogy Magyarország vakmerően beleszambázzon egy alapos leégésbe. 1995 októberében Klaus Kinkel német külügyminiszter budapesti látogatásán ugyanis fölmerült, lehetnénk frankfurti díszvendég. Jó magyaros virtussal bele is ugrottunk volna a ´97-es fókuszba, de mert az ilyesmi nem kizárólag az illető ország szándékán múlik, Frankfurt türelemre intett. ´97-re Portugáliát, ´98-ra Svájcot tessékelte elénk, miénk lett ´99, a lengyeleké 2000.
1976-ban Latin-Amerikával kezdte a fókuszosdit Frankfurt, ily módon elismerve a háború utáni időszak egyik legfontosabb fejleményét, a latin-amerikai irodalom előretörését, amit 1982-ben Gabriel García Márquez Nobel-díja szentesített. Nincs egyenes átjárás Stockholm és Frankfurt között, de néha lehet valami a levegőben, amit a nemzetközi irodalmi és könyvkereskedelmi császárok hasonlóan érezhetnek, mert a Nobel olykor elég közel sújt le Frankfurthoz (lásd Együttállás című keretes írásunkat - a szerk.) -, legutóbb épp idén, amikor José Saramago, a ´97-es díszvendég, Portugália első számú írója Frankfurtból hazafelé igyekezve kapta a hírt, nyomban vissza is fordították a kocsiját.
Szabad ilyesmiről álmodozni, valóban fantasztikus lenne egy magyar Nobel-díj épp amikor a legintelligensebb arcunkat mutatjuk, vagy egye fene, akár 2000-ben is, amikor a lengyelek lesznek a fő placcon, de erre számítani naivitás. Csak annyit tehetünk, hogy akit lehet, megmutatunk mindenféle nyelveken. Erről kéne szólnia az előttünk álló hónapoknak. És erről kellett volna szólnia az utóbbi két évnek is, ám ez csak részben volt így.
*
Magyar Bálint, az előző kultuszminiszter 1997 tavaszán kérte fel Dalos György írót, a berlini Magyar Ház igazgatóját, Miklós Tamást, az Atlantisz Könyvkiadó vezetőjét és Radnóti Sándor esztétát, hogy dolgozzák ki frankfurti megjelenésünk koncepcióját. Radnóti a MaNcsnak elmondta (1997. június 12.), az élő magyar kultúrát mutatnák be, a rendszerváltás óta eltelt tíz évre koncentrálva, fordítási pályázatokkal segítve új könyvek megjelenését, de "bizonyos értelemben a piacnak engedünk: azokra építünk, akik a német és a nemzetközi könyvpiacon már eredményt értek el". Sorolta az obligát neveket: Nádas, Esterházy, Kertész, Konrád, Krasznahorkai, Kukorelly, Petri, Tandori, Eörsi, Bodor Ádám, Földényi "és még mások".
Az országos nyilvánosság számára akkor derült ki, hogy valami zűr van, amikor a trió két tagja, Miklós és Radnóti a kidolgozott koncepció velejét publikálván (Népszabaság, 1997. november 18.) visszaadta megbízatását (a harmadik, Dalos minisztériumi alkalmazott és a kinti szervezésben kulcspozíciót betöltő személy lévén, maradt). Radnóti későbbi nyilatkozatából kiderült (Nappali Ház, 1998/1), azért mondtak le, mert munkájukat több minden gátolta: egyrészt a minisztériumon belül nem volt igazi, csak erre ráállított felelőse Frankfurtnak (hol Inkei Péter helyettes államtitkár, hol a millenniumi emlékbizottságot vezető s Frankfurt miniszteri biztosának kinevezett Erdődy Gábor, hol a miniszter titkáraként is ténykedő Sebesi István került képbe), másrészt egész idő alatt nem tudták, van-e pénz Frankfurtra, és mennyi (érzésük szerint a pénzügy fúrta a dolgot), ráadásul nem tudták elérni, hogy a minisztérium hozzon létre egy független társaságot a frankfurti szereplés szervezésére és a remélt szponzori támogatások fogadására. Munkájukat elvégezték, a koncepciót megfogalmazták, és kiszálltak.
Ez volt az első látványos figyelmeztetés. Véletlen vagy tudatos időzítés, mindegy, de tény, hogy Miklós és Radnóti Népszabadság-beli írásának megjelenése után két nappal a Horn-kormány végre megszülte a 2374/1997. (XI. 20) számú határozatát ezeréves államiságunk megünnepléséről, melyben a legnagyobb projektek (az épített örökség rekonstrukciója, 1848-49 150. évfordulója, a 2000-ben esedékes rendezvények, új nemzeti kulturális intézmények, így valami színházféleség létrehozása stb.) mellett külön pontban szerepelt Frankfurt "mint az ország arculatának nemzetközi bemutatását szolgáló kiemelt program". Sőt. Pénzt is előirányoztak: a Művelődési és Közoktatási Minisztérium sorában három évre (´97, ´98, ´99) elosztva 55, 100 és 200, a Nemzeti Kulturális Alap és az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium közös sorában nulla, 30 és 150 millió forint szerepelt, összesen 535 millió tehát.
Ma már tulajdonképpen mindegy, hogy a kormányzati működés általános nehézkessége, bürokrácia, hozzá nem értés, döntésképtelenség vagy szimpla töketlenkedés játszott nagyobb szerepet, de tény, hogy a Radnótiék által szorgalmazott operatív szervezetet csak 1998 márciusában hívták életre: a Frankfurt ´99 Közhasznú Társaság vezetője Morcsányi Géza, a Magvető Könyvkiadó igazgatója lett. Ám a tempó csak nem bírt felgyorsulni, még júniusra sem jegyezte be a bíróság a kht.-t, Morcsányi besokallt: "Valami botrány kellett. Elfogytak az eszközeim. Gondoltam, ha lemondok, talán megmozdulnak a dolgok." (Ekkortájt szállt ki Sebesi István is.)
*
A második látványos figyelmeztetés volt ez, és már az Orbán-kormány kultuszminiszterét, Hámori Józsefet érte, aki júliusban az amerikai Bloomingtonban tanító Szegedy-Maszák Mihály akadémikust nevezte ki a vásári előkészületek miniszteri biztosává (Erdődy Gábor utódaként). Dalos György mellé irodalmi kurátornak fölkérték a berlini Humboldt egyetemen tanító Kulcsár Szabó Ernő akadémikust, a kht. ügyvezető igazgatója Bernáth Árpád szegedi egyetemi tanár lett, felügyelő bizottságába Aradi Zsolt PM-főosztályvezető mellé meghívták Morcsányi Gézát és Schmidt Mária történészt. Ja, és időnként megnyilatkozott Frankfurt-ügyben Várhegyi Attila és Pröhle Gergely államtitkár is.
A sok új arc kissé idegesíthette a frankfurti szervezőket, bár azok már elég sok mindent láttak. A személycserékről Rüdiger Wischenbart, a könyvvásár sajtófőnöke diplomatikusan ezt mondta a MaNcsnak: "Egy pillanatra bizonyára nehéz lehetett szembenézni a magyar csapat változásaival. De tudomásom szerint azok a kulcsprogramok, amelyek egy évnél hosszabb előkészületet igényelnek, alapvetően változatlanok maradnak:
- magyar írók lefordított műveinek német (és nemzetközi) kiadása; igazán izgalmas és számottevő mennyiségű publikációt várunk a jelentősebb kiadóktól 1999-ben;
- jelentősebb kiállítások frankfurti kulturális intézményekben, melyek meghatározzák minden egyes fókuszpont nagyobb kulturális kereteit. Az ezekről a projektekről szóló részletes tájékoztatás azonban a magyar program hivatalos bemutatásakor hangzik majd el, amely szokás szerint 1999 május végén esedékes."
*
Annak, hogy frankfurti díszvendégségünkre nem ´97-ben, hanem ´99-ben kerül sor, a legnagyobb haszna az, hogy így sokkal több magyar könyv jelenhet meg idegen (elsősorban, de nem kizárólag német) nyelven. Ezen nincs mit magyarázni, a műfordítás macerás dolog, a kiadókeresést nem is említve. Az új kiadványokra pályázatokkal segítettek rá: ´97-ben és ´98-ban egyaránt kiírtak fordítói és kiadói pályázatot. Az elbírálásnál - a benyújtott részlet minősége mellett - nagy súllyal esett latba, van-e kiadója a műnek (a fordítói fődíjak 500 ezer, a jutalmak 200 ezer Ft-ot értek). A több mint 500 pályázatból kialakult egy mintegy 100 reménybeli új kiadványt tartalmazó támogatási lista. Emellett Magyar Bálint ´97-ben felkért 32 neves fordítót, válasszanak ki kedvük szerint egy művet, és ültessék át.
Idén ősszel meghirdették a harmadik fordítói és kiadói pályázatot: kb. 400 jelentkezőből úgy 50-et fogadhatnak el, hivatalos eredményhirdetés lapunk zárta és megjelenése után lesz, vagyis volt. E pályázat olyan munkák kiadását ösztönözte, "melyek eddig azért nem kerültek benyújtásra, mert a szerzők, illetve fordítók tematikailag, illetve a preferált szempontok miatt, esetleg készültségi okokból esélytelennek ítélték." A kiírás ígérte, elbírálás során előnyben részesülnek "az átfogó történelmi, néprajzi, vallási, képzőművészeti és zenei tárgyú munkák, valamint a határon túli magyar és a gyermekirodalom."
Ettől a pályázattól remélték a korábbi zsűrik egyoldalúságát, elfogultságát feltételező, esetenként sértett irodalmárok az úgymond felborult egyensúly helyrebillentését. Tornai József költő például a rádióban (Irodalmi újság, szeptember 19.) háborgott a "frankfurti lista" "teljes egyoldalúsága" miatt, mintha az nemzeti kultúránk egésze helyett "posztmodern eredményeinket" mutatná be. Kulcsár Szabó Ernő csak részben fogadta el az egyoldalúságot. Elismerte, módosítani kell az "aránybeli eltolódásokon", de semmiképp sem "kompenzatív" módon, hanem szakmai kérdésként, a politikán felülemelkedve.
Ide tartozik, hogy a Németországban már névvel rendelkező szerzők piaci bevezetésére az állam nem költötte a polgárok pénzét: ismertségük a szerzők, fordítóik és német kiadóik érdeme, továbbá az utóbbi tíz-húsz év eredménye. Ebből következően a kiadói és fordítói pályázatok nyertesei között csak elvétve szerepelnek ezek a nevek: tehát a korábbi pályázatok is az "áruválaszték" bővítésének irányában hatnak. A Frankfurt ´99 Kht.-től kapott kimutatás szerint egyébként mintegy 90 magyar vagy magyar vonatkozású művet hoznak ki német kiadók a könyvvásár idejére (többet, mint ahány portugált tavaly), ebből körülbelül 50 megjelenése idén október végén egész biztosnak látszik. Kiemelkedik a Suhrkamp kiadó Magyar évszázad című regénysorozata (benne egy-egy Ágota Kristóf, Dalos, Galgóczy, Illyés, Kosztolányi, Krúdy, Móricz, Szabó Magda és két Konrád), a Rowohlt Taschenbuch Kertész- és Nádas-életműsorozata, de a többek között Bartis Attilát, Csoórit, Garaczit, Gönczöt, Kornist, Mészölyt, Tar Sándort és Závadát, valamint antológiákat - például cigány költők antológiáját - is tartalmazó lista elég jól fest.
És szemben azzal, amit egy budapesti német tudósító a szervezők megkérdezése nélkül, a legfrissebb pályázat elbírálása előtt írt (Frankfurter Allgemeine Zeitung, december 4.), senki nem változtatott az eddigi listán. Ami még bővülhet - de ha netán valami lekerül róla, annak oka nem az, hogy kihúzzák, hanem hogy valamiért nem készül el időre.
*
A Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósítójának abban van igaza, hogy Frankfurt is belekerült az utóbbi hónapok erősen átpolitizált kulturális közéletébe:
* A listázás kapcsán megint előjött a népies és urbánus irodalom szembeállítása.
* A frankfurti magyar jelenlét hangsúlya a Radnótiék koncepciójában felvázolt tíz év helyett az ezeréves évforduló, illetve a 19. század irányába tolódik el: a magyar pavilonba belépőt tizenkét darab múlt századi vagy régebbi nagyjainkat ábrázoló szobor és ősi székely rovásírás fogadja majd, s ez keveredik modern elemekkel, az óriás képernyő nonstop villódzásával.
* Októberi frankfurti sajtótájékoztatóján Pröhle államtitkár bedobott a köztudatba egy újabb Göncz-Orbán-meccset azzal, hogy közölte, a megnyitót ´99-ben a miniszterelnök mondja majd.
"Ha ezek a viták - fogalmazott Kulcsár Szabó Ernő a rádióban - politikai típusú impulzussal is együtt járnak, az az egész vállalkozást fenyegeti. Ha az utolsó tizenegy hónapban nem értjük meg, hogy ez közös vállalkozásként áll vagy bukik, kint senkit nem fog érdekelni, hogy most a magyar népiek és a magyar liberálisok hogyan csaptak össze."
Ugyanezzel kapcsolatban Bernáth Árpád a MaNcsnak elmondta, a korábbi fókuszpont országok esetében volt már példa államfői és kormányfői megnyitóra is, a magyar szónok személyéről viszont még nem született döntés. Személyes véleménye szerint jobb, ha a kultúra nem politikaként jelenik meg, ezért inkább államfői feladat lenne a megnyitó. "Én, mint a Frankfurt ´99 Kht. ügyvezető igazgatója, meghívtam a vásárra Göncz Árpádot, ezt ő mint író és államfő elfogadta. De én csak az írói programjáért vagyok felelős, az államfői programjáért nem."
E protokoll-szöszmötölésnél fontosabb a mindennapos babramunka: programok véglegesítése, szerződések megkötése frankfurti intézményekkel és fellépő magyar művészekkel, a kinti propaganda felpörgetése, egy frankfurti magyar iroda megnyitása, a szponzorok becserkészése. Hogy mindez most már tényleg beindulhat, arra alapot ad, hogy valóban működni kezdett a kht., végre átjött és mozgathatóvá vált a pénz, például ki lehet fizetni az eddig elmaradt fordítói pályadíjakat (botrány - és az előző garnitúra sara -, hogy nemcsak ´98-as, de ´97-es tartozásaik is voltak).
Bernáth Árpád szerint nagyon hiányzik a kiesett nyári időszak, a lengyelek már most ott vagy tán előbb is tartanak 2000-re, mint mi ´99-re, de utolérjük magunkat. Kérdés, mennyire sikerül összhangba hozni a programokat, a nemzeti stand és az ingyen rendelkezésünkre álló magyar pavilon képét a változás képességét szimbolizáló emblémával (H betűből lett pillangó: Zsótér László terve) és a nyitottságra utaló szlogennel (Ungarn unbegrenzt: Magyarország - határtalanul), és egyúttal kapcsolódni a német kultúrkörhöz is. Dalos György szerint az irodalmi programok (50-70 rendezvény) majdnem teljesen készen vannak. Wischenbart sajtófőnök kitért az elől, hogy mondjuk egy tízes skálán értékelje a magyarok készültségét: "Bizonyára megérti, soha nem osztályozzuk (sem befelé, sem kifelé) a Frankfurti Könyvvásárral összefüggő projektek egyikét sem. Személyes tapasztalatomból, az 1995-ös osztrák fókuszpont igazgatójaként igazán tudom, a végeredmény számít, nem a felkészülési folyamat."
Szőnyei Tamás
| Együttállás | |
| Franfurti fókuszpont | Nobel-díj |
| 1976: Latin-Amerika | Saul Bellow (amerikai) |
| 1978: A gyermek és a könyv | Isaac B. Singer (jiddis) |
| 1980: Afrika | Czeslaw Milosz (lengyel) |
| 1982: Vallás | Gabriel García Márquez (kolumbiai) |
| 1984: Orwell | Jaroslav Seifert (cseh) |
| 1986: India | Wole Soyinka (nigériai) |
| 1988: Olaszország | Nagib Mahfúz (egyiptomi) |
| 1989: Franciaország | Camilio José Cela (spanyol) |
| 1990: Japán | Octavio Paz (mexikói) |
| 1991: Spanyolország | Nadine Gordimer (dél-afrikai) |
| 1992: Mexikó | Derek Walcott (trinidadi) |
| 1993: Flandria és Hollandia | Toni Morrison (amerikai) |
| 1994: Brazília | Oe Kenzaburo (japán) |
| 1995: Ausztria | Seamus Heaney (ír) |
| 1996: Írország és diaszpórája | Wislawa Szymborska (lengyel) |
| 1997: Portugália | Dario Fo (olasz) |
| 1998: Svájc | José Saramago (portugál) |
| 1999: Magyarország | |
| 2000: Lengyelország | |
| 2001: Görögország |
500 év, 50 év
Frankfurt a világ legnagyobb könyvvására, s talán a legrégibb is. Dokument van róla: pár évvel azután, hogy Guttenberg rányomta bélyegét az emberiség történelmére, már könyvvásárt tartottak itt. Később valami Luther is árulta irományait Frankfurtban. 1615-ben 339 külföldi könyvárust regisztráltak, száz év múlva (adórendőrség, cenzúra) már csak kilencet; beindult viszont a liberálisabb légkörű Lipcse.
A második világháború után Frankfurt alaposan rákapcsolt. 1949-ben 205 német és nulla külföldi kiállítóval startolt a vásár. 1998-ban 2434 német és 104 egyéb országból való 4324 kiállító mutatott be 179 624 négyzetméteren 366 336 címet, köztük 86 183 új publikációt a 289 334 főnyi közönségnek. Az elektronikus média 1993-ban kapott először külön szektort, most durván minden negyedik kiállító kínál ilyesmit is, ma már inkább könyvekkel együtt, mint elkülönülten.
Túl az irodalmon
A nyitóhangversenyén Liszt Faust szimfóniája köt össze magyart és németet, a kapcsolódás kortársi műveletét Kurtág György végezhetné Hölderlin-szövegekre készülő művével, melyről a szervezők egyelőre nem tudják, milyen stádiumban van, s milyen előadói apparátust igényel. Várhatóan fellép Frankfurtban a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, az ÚMZE Kamarazenekar, a Festetics Kvartett, Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, a Muzsikás és Sebestyén Márta.
Kiállítások: Esterházy-gyűjtemény, Rippl-Rónai, Zsidó Múzeum, Rendhagyó emlékezet (installációk), Braun András pénzfestményei; az Olaj/vászon című kiállításra nem akadt "vevő", s még nem dőlt el, hogy fotókiállítás lenne és/vagy Kassák.
A színházasok dolgoznak azon, hogy megjelenjen egy kortárs magyar drámákat tartalmazó kötet, hogy egy helyi társulat előadjon egy mai magyar drámát, hogy Ascher Tamás esetleg rendezzen helyben egy operettet amolyan "kaposváriasan", az új mozgásszínházi irányzatokat a kitelepülő Trafó szolgáltatja. A vetítendő filmek számát csak a pénz és az idő korlátozza, lehet akár 35 is.
