A lipcsei könyvvásáron jártunk

Függönyből húzott menedékház

  • Székely Örs
  • 2018. május 26.

Könyv

A jobbos és balos kiadók csörtéjét a sajtóvisszhang túldimenzionálta, de tény: a könyvvásár párhuzamos tereiben párhuzamos dolgok történtek – anélkül, hogy a kiállítók tudomást vettek volna egymásról. S milyen kiutat kínált e rendszerszintű dilemmából a magyar pavilon elfüggönyzött, intim tere?

Mennyire engedhető meg, hogy a véleményszabadság ellen küzdők helyhez jussanak a véleményszabadság nevében? A német sajtó szerint ez volt a március végi lipcsei könyvvásár fő kérdése. Az kétségtelen, hogy az öt nagy csarnokból álló tér leginkább mediatizált ügye a szélsőjobbos kiadók jelenléte körüli vita volt. A híradások több összeszólalkozásról is beszámoltak az identitárius mozgalom prominensei és baloldali aktivisták között, de a vásár általános hangulatában ez végül teljesen jelentéktelenné vált. A jobboldal elleni tiltakozásra legfeljebb a kiadóknál felbukkanó fekete dizájnelem, szolidáris képeslap (solidarische Postkarte), illetve #verlagegegenrechts banner utalt.

A rendszerkritikus kiadók standjain számos mai probléma köré írt könyv, esszé, sorvezető kínálta magát. A témák között a baloldali migrációpolitika éppúgy megjelent, mint a posztkapitalizmus elleni fellépés lehetőségeit taglaló életmód-tanácsadás. De mintha ez az egész igyekezet mit sem ért volna. A közös térben levő világalkotás és politizálás helyett két vagy több párhuzamos buborék sejlett fel – egyetlen fórum sem akadt, amely egy helyre gyűjtötte volna a trollkodó identitáriusokat és a felháborodott antifákat. Hol van a baloldal empatikus potenciálja a mindenkori idegennel és mással szemben? Amennyiben az intézményes „baloldal” a párbeszéd stratégiája helyett a kitiltás, az egyre szűkülő kultúrterek, diskurzusok tekintélyelvű eszközökkel való uralása mellett dönt, ne csodálkozzunk az alternatív nyilvánosságok felbukkanásán és legitimitásra, hatalomra törekvésükön. Ahogy Guillaume Paoli, a németül író francia filozófus a kultúra dzsentrifikálódásáról szóló könyve, a vásárra megjelent A metamorfózis hosszú éjszakája (Die lange Nacht der Metamorphose) fogalmaz, a kultúrá­nak nem valamiféle elit, polgári ízlés demokratizálódásaként, tömeggyártásaként kell működnie, hanem leginkább úgy, hogy észrevehetővé váljanak a közös téren belüli kis különbségeink, lefordíthatatlanságaink, melyek nem válnak uniformizálhatóvá. Lipcsében minden­esetre teremről teremre haladva egészen más világokba botolhatott az ember: egyházi kiadók, gyerekkönyvek, a különböző művészeti egyetemek dizájnsarkai mellett önálló csarnokot kapott az oktatás és a gyerekirodalom is.

 

Nemzeti sarkok

Másképp tevődött fel a térhasználat és a reprezentáció kérdése az országok irodalmát bemutató csarnokban. A standok többsége konzervatívabb és mesterségesebb koncepciót tükrözött: a nemzetállami irodalmakét. A díszvendég idén Románia volt, így a könyvvásár kísérőprogramjai is jobban odafigyeltek a kelet-európai régióra. A Forum OstSüdOst többnyire olyan beszélgetések terepe volt, amelyek a térség irodalmához közelítettek, de egy cseppet sem a Nyugat tekintetével. Az europa21 kezdeményezés pedig a (nyugat-)európaiság toposzait gondolta újra különböző szereplők bevonásával. A román irodalmi válogatásból számomra Lavinia Branişte költő és prózaíró 2016-os, frissen németre fordított Interior zero c. regénye maradt meg, amely – hasonlóan a román filmes új hullámhoz – a posztkommunista mindennapokon keresztül mutatja be a diffúz kelet-európai tér politikáit.

A magyar pavilon Románia díszvendégsége okán Erdélyhez kötődő magyar írókat is bemutatott a Bauhaus-tematika mellett. A román szervezők viszont ottani magyar írókat nem szerepeltettek a programjukban, ellenben németeket igen. (Később kiderült, hogy a román szervezők felkérését az Erdélyi Magyar Írók Ligája egyszerűen ignorálta.) Mindez fölveti annak problémáját is, hogy mennyire integrálhatók ma Románia irodalmába az erdélyi magyar szerzők, például Tompa Andrea vagy Vida Gábor – róluk mindig magyar irodalmi összefüggésekben beszélünk –, illetve van-e, működik-e külön román és romániai irodalom? (A romániai német írók esetében ezek az összefüggések, átfedések sokkal inkább láthatók.)

A konzervatív felfogás képeződött le a standok arculatán, a kultúra vizuális reprezentáció­jában is: a meghívott országok pavilonjainak többsége nem lépte át a „nemzeti panelekkel marketingelt könyvesbolt” stílust. Igaz, a svájci meg a litván stand kifejezetten igyekezett más, az újdonság, az áramvonalasság látszatát keltő motívumokból is építkezni – sok volt a fa meg egyéb zöld elem. A finn–svéd–izlandi stand a „nordic” brandet meglovagolva, IKEAra hajazó, színalapú, minimalista dizájnnal hívta fel magára a figyelmet (nem mellékesen azt is jelezve, hogy a nemzet reprezentációja itt már amúgy is más, a folkorista-romantikus motívumoktól eltérő sémákat követ). A román sarok inkább az európai kultúra normatívabb és integratívabb hagyományaira utalt a görög-római építészet nyilvános tereinek, az agoráknak a megformálásával, bár a színválasztásról és formakezelésről az Európai Unió, azaz „Brüsszel” dizájnja is visszaköszönt.

 

Haza a függöny mögött

A magyar pavilon (a Publishing Hungary és a Collegium Hungaricum Berlin megbízásából) teljesen más megközelítéssel lakta be a teret. Szabó Levente és Biri Balázs, a Hetedik Műterem építészei, valamint Polgárdi Ákos tervezőgrafikus inkább múzeumi vagy kiállítóteret, mint konvencionális standot tervezett. A szépirodalmon kívül a két tematikus súlypont – a közelgő Trianon-évfordulóhoz kapcsolódóan – a Bauhaus és az erdélyi magyar irodalom volt. A magyar pavilon nagy, fehér, kockaszerű tere egy hasonló, Ludwig Mies van der Rohe és Lilly Reich által a húszas-harmincas években tervezett, kiállításra készült struktúrát idézett meg. Ebben a bútoroktól a betűtípuson át minden a Bauhaus-érzetre finomhangolódott, a mottó pedig egy Walter Gropius-idézet volt: „Jöjjön, és játsszon nekünk a hegedűjén, és akkor nem történhet velünk semmi rossz.” Míg más standokon vegyesen voltak anyanyelvi és német könyvek, addig itt kizárólag németre fordított művek szerepeltek. Ezek élvezhetők is voltak, nem csak megvásárolhatók, a könyvek visszakapták materiális dimenziójukat: kézbe vehető tárgyak, nem pusztán cím és tartalom hiperlinkjei voltak. Jó volt itt lenni, többször volt a látogatókat becsalogató zenei program, s ez a tér rendelkezett a vásár terétől független idővel is.

Ugyanakkor a könyvvásár hatalmas csarnokai és a magyar pavilon lefüggönyözött, intim terének találkozását egyes látogatók a napi politikai helyzet függvényében dekódolták: Magyarország itt is falat emel, elzárkózik a könyvvásár nyilvánosságától. Pedig nem az elkülönítés volt a cél, hanem az árucsere körforgását elkendőző, figyelmes műélvezésre szolgáló tér kialakítása. A lipcsei könyvvásár fent körvonalazott kontextusában, a közös helyen elkülönülten és kapcsolódások nélkül történő dolgok világában ez a koncepció menedékhelyként is értelmezhető volt, az elrejtőzés minden előnyével és hátrányával.

S hogy a kultúrának ez a felfogása vajon mennyire szavatol a biztonságunkért, mennyire valós az így sugallt „nem történhet semmi baj” érzés? A könyvvásár a térhasználat rengeteg módját vonultatta fel tüntetéseivel, standjaival, karneváljaival – a Hetedik Műterem pavilonja pedig arra tett érvényes kísérletet, hogy ne csak a fogyasztás, hanem a párbeszéd és a nevelés terei is létrejöhessenek az ilyen alkalmakkor.

 

A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Magyar Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.