A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.
Sok évtized eltelt már azóta, hogy M. M. Bahtyin előadta elméletét a regény műfaji sajátosságairól.
Nyáron gyakrabban olvasok gyerek- és ifjúsági könyveket, mert egyszerűen jólesnek a hőségben, amikor nehezebb a koncentrálás.
Az 1919-es apátfalvi vérengzést bemutató könyv az áldozatok és önfeláldozó, haszonleső, kollaboráló emberek mellett az erőszak természetéről is szól.
A kötet szövegeinek nagyobb része tematikus kapcsolódásokra és finom utalásokra épülő novellaciklust alkot.
Dózsa nevét költőink is megörökítették, azt pedig, hogy mit gondoljunk a Dózsa-felkelés okairól és körülményeiről, leginkább Eötvös József Magyarország 1514-ben című, 1847-ben (!) kiadott regényéből tudjuk.
A társadalom peremén élő hős egy nap találkozik egy öreg tanítómesterrel, aki kalandra hívja, amelyhez kap valami varázstárgyat.
Nyárra egy vidéki villába költözik a tervezőiroda, a munkatársak levágatják a hajukat, hogy fodrászhoz se kelljen járni ez idő alatt, van, aki fogorvoshoz megy.
Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.
Egerhez közeli falu, a kilencvenes és a kétezres évek környékén.
A Nádas-életműsorozat legújabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.
