Könyv

Gavin Edwards: Bill Murray és a Tao

  • - kg -
  • 2017. augusztus 27.

Könyv

Az újságíró szerző egyszer, egy premierpartin elbeszélgetett Bill Murray-vel, másnap pedig jól meg is interjúvolta a film- és életművészt. Történt már ilyen másokkal is; a helyzet, bár nagy kiváltság (az interjúpiacon 1 Murray felér legalább 1,5 Clooney-val), azért nem kell, hogy meggondolatlanságra csábítson. A legtöbb ember, aki valaha szót váltott a színésszel, nem érzett késztetést arra, hogy könyvet is írjon – nem így Edwards, aki nem tartozik a csendes, „csak azért sem írok könyvet Bill Murray-ről” többséghez. Az életrajzírás persze nem bűn, főleg, ha az írónak jó oka van egy híres élet megörökítésére. Például olyasmiket kutatott ki vagy olyan közel került alanyához, mint őelőtte senki, netán a közkézen forgó információkat a szokványostól eltérő rendszerben tudja tálalni. Edwards könyve a távolból vonzó portékának tűnik, a „Bill Murray” és a „Tao” szellemes megközelítést ígérő szókapcsolat, a Murray-fejekkel díszített borító pedig egy olyan kézműves pólóra hasonlít, amiért a tengerentúli postaköltség sem tűnne drágának. Hiába azonban a „tanuljunk élni és ellazulni Murray-tól” megközelítés, a taózás úgy áll a könyvön, mint egy drága öltöny a kezdő oligarchán. Valójában a szokásos életrajzírói-adatfeldolgozó biznisz folyik, Murray professzionális és privát különcködései vannak több száz oldalon át, nem túl szellemesen (az illusztrációk messze a legtalálóbbak), a megvilágosodáshoz aligha vezető mondatokkal visszaadva. Azok a sztorik, bohém gesztusokról, országos jófejkedésekről és vicces(nek ítélt) seggfejségekről szóló beszámolók, amelyekről minden mezei Murray-szimpatizáns szívesen olvas évente akár egy-két oldalt is egy menő magazinban. Ezt adja a könyv is, végtelenített verzióban: Murray magazinváltozatát 300 oldalon. Egy olyan alakot, akivel mindenki – így a szerző is – szívesen haverkodna.

Fordította: Illés Róbert, Pálfi Norbert. Jaffa, 2017, 320 oldal, 3990Ft

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.