Könyv

Gavin Edwards: Bill Murray és a Tao

  • - kg -
  • 2017. augusztus 27.

Könyv

Az újságíró szerző egyszer, egy premierpartin elbeszélgetett Bill Murray-vel, másnap pedig jól meg is interjúvolta a film- és életművészt. Történt már ilyen másokkal is; a helyzet, bár nagy kiváltság (az interjúpiacon 1 Murray felér legalább 1,5 Clooney-val), azért nem kell, hogy meggondolatlanságra csábítson. A legtöbb ember, aki valaha szót váltott a színésszel, nem érzett késztetést arra, hogy könyvet is írjon – nem így Edwards, aki nem tartozik a csendes, „csak azért sem írok könyvet Bill Murray-ről” többséghez. Az életrajzírás persze nem bűn, főleg, ha az írónak jó oka van egy híres élet megörökítésére. Például olyasmiket kutatott ki vagy olyan közel került alanyához, mint őelőtte senki, netán a közkézen forgó információkat a szokványostól eltérő rendszerben tudja tálalni. Edwards könyve a távolból vonzó portékának tűnik, a „Bill Murray” és a „Tao” szellemes megközelítést ígérő szókapcsolat, a Murray-fejekkel díszített borító pedig egy olyan kézműves pólóra hasonlít, amiért a tengerentúli postaköltség sem tűnne drágának. Hiába azonban a „tanuljunk élni és ellazulni Murray-tól” megközelítés, a taózás úgy áll a könyvön, mint egy drága öltöny a kezdő oligarchán. Valójában a szokásos életrajzírói-adatfeldolgozó biznisz folyik, Murray professzionális és privát különcködései vannak több száz oldalon át, nem túl szellemesen (az illusztrációk messze a legtalálóbbak), a megvilágosodáshoz aligha vezető mondatokkal visszaadva. Azok a sztorik, bohém gesztusokról, országos jófejkedésekről és vicces(nek ítélt) seggfejségekről szóló beszámolók, amelyekről minden mezei Murray-szimpatizáns szívesen olvas évente akár egy-két oldalt is egy menő magazinban. Ezt adja a könyv is, végtelenített verzióban: Murray magazinváltozatát 300 oldalon. Egy olyan alakot, akivel mindenki – így a szerző is – szívesen haverkodna.

Fordította: Illés Róbert, Pálfi Norbert. Jaffa, 2017, 320 oldal, 3990Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.