Könyv

A megtisztítás tárgya

György Péter: Állatkert Kolozsváron - Képzelt Erdély

  • Balázs Imre József
  • 2013.08.11 14:07

Könyv

Nem egy Erdély van, hanem több, ez György Péter könyvének egyik és korántsem egyetlen fontos állítása. Egy naiv ideológiakritikus talán megállna kettőnél, és azt mondaná, egyfelől ott a képzelt Erdély, másfelől ott a valós - és mint szomorú búvár Kosztolányi Esti Kornél-versében, próbálná felhozni valahonnan a mélyből az "igazit".

György Péter természetesen nem naiv ideológiakritikus, és bizonyára a könyv megírásának tétje is nagyobb volt számára annál, mint hogy egy régió általa hitelesnek gondolt arcát rajzolja meg. Közben persze, mintegy mellékesen, fogódzókat helyez el, könyv- és tanulmánycímeket, neveket említ, amelyek hiperlinkekként működnek, rájuk kattinthat (egyszer, majd, nem ebben a könyvben), akinek van hozzá türelme és kíváncsisága, s aki Erdélyben ismerősebben szeretne mozogni. De az, ahogyan a könyv fejezetei egymást követik, nyilvánvalóvá teszi, hogy az Erdély-téma itt valójában egy olyan esettanulmány része, amely az emlékezetpolitika működését modellezi összmagyar vonatkozásban.

Erdély - és különösen a Székelyföld - kiemelt szerepét a kortárs, hivatalos magyar emlékezetpolitikában nem nehéz észrevenni. György Péter könyvében több 2013-as eseményre is hivatkozik, amelyek erről győzhetik meg az olvasóit, és arra figyelmeztetnek, hogy ebben az emlékezetjátszmában elsősorban "az autentikus magyarság érintetlen területeként megjelenített" Székelyföldre van szükség (52.). A szerző megjegyzései nyomán nyilvánvaló, hogy egy általa kívánatosabbnak tekintett (mert például identitástraumák kezelésére sokkal alkalmasabb, funkcionálisabb) emlékezetpolitikában Erdély épp a többkultúrájúság megtapasztalásának egyszerre gyakorlati és szimbolikus terepe lehetne, és az elmúlt évtizedek magyarországi identitáskonstrukcióinak narcisztikus rétegei erre a (Trianonig visszanyúló) tapasztalati deficitre is viszszavezethetők.

Ebben az elképzelésben György Péter találkozik olyan erdélyi vélekedésekkel, amelyek éppen egy effajta, dialogikus és nem pusztán egyetlen irányban ható identitásalakítást és -korrekciót látnak szükségesnek. Láng Gusztáv Kádár-kor végén fogalmazott, kötetben 1998-ban megjelent szillogizmusa ("Csonka Magyarországon csonka magyarok élnek") egy olyan remény megfogalmazását is jelentette akkor, hogy egy összmagyar emlékezet egyben plurális is lehet, illetve nem a mindenkori többség-kisebbség logikákat követi majd: "A kisebbség, mely 'illetőségi országában' a pluralizmus polgárjogáért küzd, valamint a többség-kisebbség hierarchikus viszonyítása ellen, saját anyakultúráját is egy nem-hierarchikus sokféleség el- és befogadására késztetheti. Annak a tételnek, hogy a kisebbségi magyarság is a magyar nemzet része, csak akkor van értelme, ha a kisebbséget nem begyömöszölni akarjuk a - szükségképpen - csonka magyar államnemzet fogalmába, hanem olyan - új - nemzettudatot és -fogalmat alakítunk ki, melybe a kisebbségek, eredendő és szerzett másságaik feladása nélkül, beleférnek." (Láng Gusztáv: Kivándorló irodalom) György Péter könyvét én magam úgy olvasom, mint ami egy ehhez hasonló elképzelés következetes gyakorlatba ültetésének vázlata, a magyarországi emlékezetpolitika határainak a feszegetése, kitágítása. És ugyanakkor persze az Erdélyt Erdélyben képzelők számára is többszörös jelzés. Egyrészt azoknak az Erdélyből nem mindig látható játszmáknak az analízise tanulságos, amelyek az Erdély-kép(ek) magyarországi forgalmazására épülnek. Másrészt a plurális Erdélyben gondolkodók számára is meglepő felfedezések, teherbíró, inspiráló hipotézisek felröpítése is zajlik a kötetben.

Az Állatkert Kolozsváron az Apám helyett közvetlen folytatása gondolatilag, noha műfajában és hangnemében természetesen más. A 2011-es, szubjektívebb hangütésű György Péter-könyvben is olvashattunk ilyen mondatokat: "A társadalomtörténet, tehát a múlt újraírása számtalan, konfliktussal teli helyi epizódból, az emlékezés helyeiért, jogáért, mikéntjéért való küzdelemből, az egyes régiók, végül a társadalmi emlékezet nagy intézményeinek folyamatos reformjából áll öszsze." (Apám helyett, 33.) Ott a holokauszt, itt Trianon emlékezete és elfojtása a fókusz, amelyen keresztül a szerző mentális látleletet nyújt a közelmúlt Magyarországáról. Mindkét könyv azt állítja, hogy előbb a Kádár-korszakot, annak amnéziamechanizmusait kellene jobban megérteni ahhoz, hogy kevésbé értetlenül álljunk a kortárs képzelt emlékezetek burjánzása előtt, és esélyünk legyen valamiféle stratégiát kidolgozni a helyzet kezelésére.

Nem véletlen, hogy azok az erdélyi főszereplők, akiket a könyv felvonultat, elsősorban az 1945-1989 közötti időszakot jelenítik meg személyes ügyeik, írásaik, értelmiségi habitusuk révén. A Szabédi László, Bretter György, Bodor Ádám, Szilágyi Domokos névsorból alighanem Szabédi ilyen hangsúlyos jelenléte lesz sokak számára a leginkább meglepő. Itt elsősorban ugyanis nem szimbolikus, a Babesü és a Bolyai Egyetem egybeolvasztását követő öngyilkossága, hanem azt megelőző, rendkívül tudatos aszketikus magatartása, illetve pontos transzszilvanizmus-analízisei és sajátosan intellektuális "népi" tájékozódásmódja emeli őt ki az erdélyi értelmiségi közeg átlagából.

Jellemző módon az erdélyi kultúra rezignáltjait figyeli, olvassa az államszocializmus évtizedeiről György Péter, amely rezignáltság azonban korántsem passzivitás. Bretter Györgytől idézi a szerző: "Nincs felmentésem: a szolidaritásban élni kell, szemlélni nem lehet: tenni kell." Erdélyt - hacsak nem egy felfújható, kínai boltban vett képzelt Erdélyre gondolunk - nem lehet készen kapni, azoknak sem, akik benne élnek. Meg kell érte dolgozni.

Magvető, 2013, 452 oldal, 3990 Ft

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Hozza a kötelezőt

  • Sausic Attila (Berlin)

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper azt vizsgálja, meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.