Hartay prózájának (és humorának) erőssége elsősorban a nyelvben rejlik. Na, nem nyegle nyelvi poénkodásokról van szó, hanem olyan éleslátásról, ami a megszólaló stílusában kamatozik. Mondhatnám úgy is: Hartay prózája le se tagadhatná, hogy szerzője költő.
Ja, hogy a költő, az a búskomor szerencsétlen, akinek jobb dolga sincs, mint a saját és a világ nyomora fölött vekengni?! Aztán aki viccelni mer, szégyellje magát, pfuj, komolytalan! Erre itt ez a kötet, ez a mobiltelefon külsejű kis hülyeség, ami azonban nagyon is komoly. Mert rólunk szól, minket figuráz ki – miközben persze saját magát se kíméli –, és szembesít számtalan szituációval, amit annyira komolyan veszünk, hogy az már nevetséges. Ilyen egy markáns humorkötet. A szerző blogján, a Viharsarki Kattintóson megjelent írásokból készült válogatás ezt a régi műfajt eleveníti fel, modern külsővel.
Sajnos azonban az internetről a Gutenberg galaxisba lőtt, vékonyka könyv nem zabáltatja magát, titkait hamar feltárja, így néhány írásnál többet nem érdemes egyszerre letolni, mert kiismerve mechanizmusukat, viszonylag hamar el lehet unni. Még akkor is, ha a párbeszédtől a listákon és élet-, valamint helyzetképeken át egészen az egyperces abszurdokig (véleményem szerint ezek sikerültek a legkevésbé: nemcsak kilógnak a kötetből, de gyakran rövidségük ellenére is túl lettek húzva) számtalan forma felüti itt a fejét. Mértékkel fogyasztva azonban remekül röhögéssé oldja hétköznapi feszkóinkat.
Athenaeum, 2019, 224 oldal, 3699 Ft
