Valószínűleg kevés író van a világon, aki abban a megtiszteltetésben részesült, hogy főművének angol nyelvű megjelenése után Susan Sontag és Stephen King egyszerre emlegesse őt a legnagyobbak között, kórusban az angolszász és a világsajtó legrangosabb irodalmi és nem irodalmi fórumaival. A chilei születésű, kereken ötvenévesen elhunyt Roberto Bolañóval (1953- 2003) azonban éppen ez történt: mára már az egyik legfontosabb latin-amerikai szerzőként tartják számon, műveit számtalan nyelvre lefordították, s néhány év leforgása alatt hamisítatlan kultfigura vált belőle. Sajnos műveinek robbanásszerű, globális elismerését már nem érhette meg - de igazság szerint nehéz is elképzelni őt afféle szellemfejedelembe oltott rocksztárként, aki ma már bizonyára lenne.
Egész életében az országok és kontinensek között bolyongó, a társadalom és az irodalmi establishment perifériáján ténfergő, zavaros fejű bohémköltők krónikása volt, azoknak a társadalmi mozgalmakból, életből és irodalomból végképp kiábrándult, mégis minden sejtjükkel forradalmat, életet, irodalmat szomjazó fiatalembereknek, akik közül maga is egy volt, amikor nem sokkal azután, hogy tizenöt évesen Latin-Amerika déli csücskéből az északi végébe, Chiléből Mexikóvárosba került, megalapította az infrarealizmus irányzatát. A különféle századfordulós izmusokból, némi beathatásból és a helyi specialitásokból összegyúrt költészeti mozgalom törekvései persze nem sok eredményt hoztak - annál többet azonban a kudarcot vallott ifjúság és a latin-amerikai véres valóság fölött érzett végtelen melankólia és kétségbeesés, melyből a később Spanyolországban letelepedett Bolaño olyan életművet volt képes létrehozni, mely Márquez után új korszakot nyitott a latin-amerikai irodalomban, és amelynek sokak szerint a XXI. század első korszakalkotó remekművét köszönhetjük.
Hiszen a szintén Latin-Amerika erőszakkal és elnyomással teli világát feldolgozó Bolaño univerzuma körülbelül úgy viszonyul Márquez kedves-véres mítoszaihoz, mint az egykori Monarchia irodalmán belül mondjuk Kafka kozmikus iszonyata Hasek és Hrabal kedélyes vérkabaréihoz: ha mindenképp címkét kellene találni neki, mágikus helyett leginkább a kísérteties realizmus nevet adhatnánk Bolaño kategorizálhatatlan írásmódjának, melyet W. G. Sebaldtól kezdve Cortázaron át Borgeshez és Melville-hez is hasonlítottak már. "Az iszonyat oázisa az unalom sivatagában" - szól a szerző enigmatikus című főműve, a 2666 mottója Baudelaire-től, s valóban: Bolaño szenvtelenül, hol minimalizmusba hajló, hol barokkosan burjánzó mondatokban elmesélt történetei többnyire a szellemi és anyagi szegénység, a politikai és gazdasági kiszolgáltatottság végtelenül eseménytelen, őrjítő monotonitásba fásult tájain játszódnak - sokszor konkrétan is a Mexikó északi részén elterülő sivatagos vidékeken, melyeknek napszítta kegyetlenségét a nemrég itthon is ismertté vált amerikai Cormac McCarthy énekelte meg a határ túloldaláról. Ez a szerző két nagyregénye, a Los Detectives Salvajes (Veszett detektívek, 1998) és a szerző halála után, 2004-ben megjelent monumentális, több mint ezeregyszáz oldalon keresztül hömpölygő 2666 olvasását is erősen megnehezíti. Ezekben a tájakban azonban időről időre megjelenik egy-egy repedés, szakadék, hirtelen föltáruló barlang, melynek széléről egészen egyedülálló kilátás nyílik az emberi
gonoszság és ostobaság
legmélyebb bugyraiba, az elsőre befogadhatatlannak tűnő óriáskönyvek pedig, hasonlóan Musil, Proust és más európai túlteljesítők monstrumaihoz, végül meghálálják a beléjük fektetett időt és energiát.
Mi, magyarok büszkén mondhatjuk, hogy a XXI. századi világirodalomban csak egyetlen olyan regény létezik, mely puszta mérete, jelentősége és átfogó jellege miatt akár csak hasonlítható is Bolaño ezen utolsó művéhez: ez pedig Nádas Péter Párhuzamos történetek című opus magnuma, mely ugyan teljesen más írói filozófia és antropológia szerint dolgozik, a számtalan, hol erősebb, hol gyengébb szálakkal egymásba fonódó s a teljes XX. századot felölelő apró élettörténetből összeálló rejtélyes szövegstruktúra, a seregnyi szereplő és a végtelen regényszövegből kibomló egyetemes halálpanoráma azonban mégis összeköti őket. Amíg azonban, európai szerzőről lévén szó, Nádasnál az ember pusztító hajlamainak fő metaforája a holokauszt, Bolaño művének sötét középpontját nem ez, hanem a Mexikó és az USA határán fekvő Ciudad Juárezben 1993 óta tartó példátlan gyilkosságsorozat adja, amely a kezdete óta több mint négyszáz, többnyire 12 és 22 év közötti nő életét követelte, s amelyre máig nem született kielégítő magyarázat. (A jelenségről 2006-ban hollywoodi film is készült Bordertown - Átkelő a halálba címmel, Jennifer Lopez főszereplésével.) Sokáig gondolták, hogy egy sorozatgyilkos áll az események mögött: az újabb kutatások fényében azonban eléggé úgy tűnik, hogy másról van itt szó, hogy ebben a túlnépesedett határvárosban egyszerűen kialakult a világnak egy olyan szeglete, ahol a nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok afféle társadalmi normává váltak, melyhez a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás korrupt rendszere is némán asszisztál. Bolaño regénye voltaképp egyetlen hatalmas tömegsír, mellyel ezeknek a nőknek állít emléket, hasonlóan ahhoz, ahogyan a Los Detectives Salvajes lapjain ifjúsága elátkozott költőiért mond rekviemet, mindkét esetben azt is vizsgálva, milyen (túlélési) esélyei lehetnek a költészetnek és az irodalomnak egy olyan világban, ahol a primitív brutalitás a hétköznapok része, a lánglelkű ifjak pedig, ha nem akarnak az éppen aktuális rendszernek lefeküdni, legfeljebb kurvák és magányos őrültek barátságát kereshetik. A 2666 szövevényes labirintusát teljes mélységében itt nincs lehetőség bemutatnunk (reméljük, egy mihamarabbi magyar kiadás kapcsán majd lehetőségünk lesz rá), a kevésbé elszánt olvasóknak azonban nem kell elrettenniük, ugyanis a fent említetteken túl a szerző több verses- és novelláskötetet, valamint számos kisregényt hagyott még ránk, melyek kiváló belépőül szolgálnak Bolaño sötéten lenyűgöző világába.
Ezek többsége angolul, németül és más világnyelveken már elérhető, magyarul azonban az idei könyvhétig mindössze két szöveget olvashattunk a szerzőtől: a Gyilkos kurvák című thrillernovellát (Árgus, 2008/2., fordította: Scholz László), és A kiállhatatlan gaucho című flaubertiánus elbeszélést a Huszadik századi latin-amerikai novellák című antológiában (Noran, 2008; fordította: Vencz Zoltán). Most azonban megjelent az első kisregény is, az eredetileg 2000-ben publikált Éjszaka Chilében (Európa, fordította: Scholz László), mely immár teljes fegyverzetében állítja elénk a latin-amerikai géniuszt. Az alig százötven oldalas zaklatott monológban a chilei Sebastián Urrutia Lacroix felszentelt pap és középszerű irodalmár vall a halálos ágyán az életéről. Az Opus Dei tagjai először európai körútra küldik, hogy az ottani templomok állagmegóvását tanulmányozza, ami főleg abból áll, hogy a templomok papjai sólymokat tartanak az épületeiket összerondító galambok lemészárlására. Majd pedig - egyes értelmezések szerint azért, mert abból, ahogyan nem emeli fel a szavát az "állagmegóvás" eme cseppet sem keresztényi módszere ellen, arra következtetnek, hogy remek kiszolgálója lesz az országban beálló katonai diktatúrának is - azt a titkos megbízatást kapja, hogy a marxizmus alapjaira oktassa Pinochet tábornokot és a katonai junta többi vezetőjét. Ahogy pedig az egykori szép reményű ifjúból lassan önmagával meghasonlott s a politikai valóság elől a klasszikusok újra- meg újraolvasásába menekülő
"társutas értelmiségi"
lesz, lassan feltárul előttünk a teljes chilei művészvilág díszletjellege és romlottsága is, ahol a kijárási tilalom idején tartott irodalmi öszszejövetelek fényes helyszínéről kiderül, hogy a pincéiben a politikai rendőrség egyik legsötétebb kínzókamrája üzemelt. A látomásokkal, hisztérikus, önigazoló kirohanásokkal és cinikus élethazugságokkal teli nagymonológ olyan örvényekbe nyújt bepillantást, melyek a magyar olvasó számára is kínosan ismerősek lehetnek - nem véletlen, hogy a diktatúrák természetrajzát kutató Kertész Imre is ide, egy közelebbről nem meghatározott dél-amerikai államba helyezte egyik korai kisregénye, a Detektívtörténet cselekményét.
Irodalom és politika, diktatúrák és értelmiségiek összefonódása, az elefántcsonttorony és az agora konfliktusa Bola–o örök témája Latin-Amerika permanens apokalipszise mellett, regényeiben pedig számtalan változatban gondolkodik el ugyanerről: remek példa erre a Literatura nazi en América (Náci irodalom az amerikai kontinenseken, 1996) című borgesiánus álenciklopédia, mely kitalált észak- és dél-amerikai szélsőjobboldali írók és költők életrajzainak rengeteg fekete humorral összeállított gyűjteménye, vagy az ebből a könyvből továbbírt s előreláthatólag még az idén magyarul is megjelenő Estrella distante (Távoli csillag, 1996) című kisregény, melynek főhőse, a szintén költő (és pilóta) Alberto Luiz-Tagle a Pinochet-rezsim hadseregében csinál karriert magának azzal, hogy repülőgéppel égre írt mondatokból és művészetnek álcázott kéjgyilkosságokból igyekszik megteremteni az "új chilei költészet" alapjait - és még sorolhatnánk napestig Bola–o kisebb és nagyobb regényeinek időnként fantasztikumba hajló, hideglelős történeteit. Mert valóban sötét és horrorisztikus világ Bola–o univerzuma, melyet ha valami, csupán a szerző fáradhatatlan, szatirikus akasztófahumora és a regények kallódó főszereplői, a véres valóság által lassan felőrölt "szépséges vesztesek" iránti mérhetetlen és rezignált szeretet tesz elviselhetővé - de mintha csak Goya fekete festményeinek mélyén vagy Bosch túlvilági víziói között járnánk, szövegeinek delejes hatása alól minden rettenetünk ellenére sem tudunk megszabadulni. Mert minden iszonyat dacára mégis szép, fájdalmasan szép és mérhetetlenül gazdag ez az írói világ, és minden látszat ellenére nem a halál, hanem a túlélés jegyében áll. Ahogyan maga Bola–o is, túlélve szeretett kontinensének diktatúráit, utcai csetepatékban, drogtúladagolásban és AIDS-ben meghalt bohém barátait és végül saját halálos betegségét is, művein keresztül olyan dolgokat volt képes létrehozni, melyek még sok-sok évtized múlva is olvasók sokaságának nyújtanak majd felejthetetlen órákat, napokat, heteket. Most, hogy ez a kivételes életmű megérkezett Magyarországra, érdemes odafigyelnünk rá - a kétségtelen olvasói élvezetek mellett sokat tanulhatunk is belőle.
