Könyv

Pont mi ne közöljünk képregényt? E merőben költői kérdés az Élet és Irodalom hasábjain volt olvasható 1964-ben, és az olvasók válaszait meg sem várva a lap azonmód le is közölte A varázshegy 12 képkockás változatát (rajzolta Gyulai Líviusz). Egy kis kekeckedés, főleg ha az nem lenéző, inkább ironikus, és még meló is van benne, mint Gyulai 12 kockájában, sosem ártott a mára minden nagykorúsági teszten átesett műfajnak. Aggályok persze mind a mai napig felmerülnek, főleg, ha a képregény az irodalom térfelére merészkedik - egy-két jajkiáltásra ilyenkor azért bizton számítani, akár látatlanban is.

A "Kádár-korszak virágzása és romlása" alcímet is viselhetné az MTI fényképalbum-sorozatának legújabb darabja. A jóléti szocializmus évtizede sokak számára ma is mézes ábrándozások forrása, még csak el sem ítélhető módon.

Zavarba ejtő olvasmány a kritikusként, szerkesztőként is aktív szerző negyedik kötete - és a jelzőt elsősorban bóknak szánom. Az okosan szerkesztett könyv világa önmagát tagadja: "én egy mindenestül idézetellenes ember vagyok" - olvassuk az első ciklus nyitóversében, amely ciklus valóságos hommage- és allúziógyűjtemény, ahol Komjáthy Jenőtől Kemény Istvánig terjed az idézett szerzők köre, de az elbűvölő sorozatgyilkos, Dexter is delegál egy frappáns beszólást - kár, hogy ezekből a szövegrománcokból nem születnek igazán jó versek. De menjünk tovább:

Egy 1948-as feljegyzésében írja Elias Canetti a következőt: "Isten hiba volt. Csak azt nehéz eldönteni, hogy túl korán vagy túl későn követtük el." Mindezt csak azért említem meg, mert Kukorelly Endre legújabb verseskötete, ha távolról is, de sok szállal kötődik ahhoz a problémakörhöz, amit az idézett töredék megvillant. Ugyanakkor, ha a borítóra pillantunk, egy olyan kötelet látunk, melyet már csak néhány szál tart össze, azt viszont, hogy a (különben vízszintesen feszülő) kötél két végén mi található, nem tudjuk meg. A lényeg valószínűleg az tehát, hogy itt valami, ha már csak ideig-óráig is, de - kukorellysen szólva - össze van tartva. Nem is akárhogyan, tehetjük hozzá rögtön, pedig a cím ennek éppen az ellenkezőjére engedne következtetni.

A pszichológus szerző már hosszú ideje egyensúlyoz a magyar tudományosság peremén - hogy erről mennyiben tehet ő, s mennyiben az akadémiai világ, azt olvasóink is mérlegelhették, például a két éve e hasábokon megjelent Szendi-interjú ("Bepipultam és megírtam", 2008. október 23.), majd az ezt követő sajtópolémia alapján.

A szexológia már jó évszázada foglalkozik a nemek viszonyával, s már régóta tudjuk, hogy vannak nemi szerepek, amelyek ugyan nem születnek velünk, de elsajátításuk valamennyire különbözővé teszi a férfiak és nők viselkedését. Ezek a különbségek persze hol nagyobbak, hol kisebbek, a kortól és a társadalmi helyzettől függően. Napjainkban meg mintha már éppen kezdenének elmosódni.

A régi rendszer már a végét járta, amikor 1989-ben sorra alakultak a saját haszonra dolgozó magánkönyvkiadók. Evidensnek tűnhetett számukra, hogy az 1948. évi kommunista hatalomátvételt követően betiltott háború előtti magyar könyvek újrakiadása nemes cél és egyben jó üzlet lehet. Válogatni bőven volt miből, hiszen a kultúrpolitika irányítói a "polgári" jellegűnek ítélt művek tömegeit vonták ki a forgalomból. Az elmúlt 20-22 évben a merészebb kiadók egymás után jelentették meg a hajdan indexre tett vagy csak elfeledett regényeket, a jobb eladhatóság érdekében sorozatokba szervezve őket, de sokan belebuktak, s a megmaradtak sem dicsekedhetnek túl sok sikerrel.

1. Szilasi László: Szentek hárfája (Magvető, 2010) - 72 pont 2. Esterházy Péter: Esti (Magvető, 2010) - 69 pont 3. Borbély Szilárd: A testhez (Kalligram, 2010) - 61 pont 4. Marno János: A semmi esélye (Palimpszeszt-Prae.hu, 2010) -55 pont 5. Szvoren Edina: Pertu (Palatinus, 2010) -49 pont 6. Kukorelly Endre: Mennyit hibázok, te úristen (Kalligram, 2010) -46 pont 7. Garaczi László: Arc és hátraarc (Magvető, 2010) - 43 pont 8. Nádasdy Ádám: Verejték van a szobrokon (Magvető, 2010) - 42 pont 9. Tandori Dezső: Úgy nincs, ahogy van (Scolar, 2010) - 34 pont 10-11. Csabai László: Szindbád, a detektív (Magvető, 2010) -31 pont Ferencz Győző: Szakadás (Sziget, 2010) - 31 pont Szavazóink:Ambrus Judit, Bazsányi Sándor, Bárány Tibor, Báthori Csaba, Bedecs László, Bojtár Endre, Csáki Márton, Darvasi Ferenc, Elek Tibor, Faragó Kornélia, Halmai Tamás, Horváth Györgyi, Jánossy Lajos, Jenei László, Kálmán C. György, Kiss Noémi, K.

A blogok és a közösségi site-ok megjelenése átalakíthatja az írók és olvasók közti viszonyt szintúgy, mint a könyvpiac működését. Gyakorlati példákon vizsgáljuk, milyen lehetőségeket kínálnak az új médiumok, és mit (nem) sikerül ebből a magyar szerzőknek és műhelyeknek kihasználniuk.

Amerika első számú kortárs írójának számít - azon ritka szépírók egyike, akiknek műveit nemcsak értik, de szeretik is. Olyan regények fűződnek a nevéhez, mint a New York trilógia, a Holdpalota, A véletlen zenéje, a Leviatán vagy a Brooklyni balgaságok. A 63 éves íróval a reggeli munkakezdés előtt, telefonon beszélgettünk.

A népi mozgalom és a részben abból kinőtt Nemzeti Parasztpárt értelmiségének legrangosabb fóruma, a Válasz című folyóirat második időszakát elemzi-értékeli Széchenyi Ágnes kötete. (Az elsőről, az 1934- 1938 közöttiről korábban szintén írt monográfiát.)

Tudásunk a történelemről jó esetben folyton változik - már amennyiben profi kutatókra, historikus szakemberekre bízzuk magunkat, hiszünk nekik, s meg is becsüljük szorgalmas munkájuk gyümölcseit. A múltról kialakított képzeteinket nem árt időről időre összevetni a legfrissebb - vagy akár sok évtizedes, ám a köztudatba valamiért be nem került - kutatási eredményekkel, elvégre még a holtbiztosnak hitt ismeretekről is kiderülhet: homokra épültek, félreértés, tudatos misztifikáció, legendaalkotó képzelet vagy alaptalan konspirációs teória áll mögöttük.

Párisi Nagyáruház álnéven nyitott újra, a köztudatban továbbra is Divatcsarnok, valójában pedig vegyes funkciójú középület. Ha a funkciók szerint használt négyzetméterek arányait vizsgáljuk, leginkább irodaháznak kellene nevezni, de ezt a patinás épület valószínűleg kikérné magának. Az utcával közvetlenül kommunikáló területek ugyanis megtartották közösségi szerepüket, csakúgy, mint a tágas átrium, ahová belépve továbbra is ösztönösen felkapjuk a fejünket. A tekintet kóborolhat szabadon, a lábak viszont nem bóklászhatnak akármerre. Az evolúció során diszkrét pixelmintává szelídült orrszarvúk és egy brutális üvegfal a díszlépcső legfelső fokán tapintatosan útját állják a felfelé igyekvő városlakónak. Pedig az igazi csoda a tetőn rejlik, a magasban, ahová csak a kiválasztottak juthatnak.