A szavazóknak minden alkalommal 4, a közelmúltban magyarul megjelent szépirodalmi vagy azzal határos műfajú kötetet kell megnevezniük és sorrendbe állítaniuk; az első 15, a második 10, a harmadik 6, a negyedik pedig 3 pontot kap.
A listás könyvek megvásárolhatók a Fókusz Könyváruházban. Cím: 1072 Budapest, Rákóczi út 14. fokusz [dot] budapest [at] lira [dot] hu
Becsöngettek, mondanánk, már hetekkel ezelőtt, legfőbb ideje hát, hogy az önök kezébe adjuk az aktuális olvasmánylistát. De nem mondjuk, mert most nem engedhetjük meg magunknak a léhaságot. Ez a legszomorúbb listakommentár, ami valaha készült e hasábokon, és ami - remélhetőleg - valaha is készülni fog. Az utolsó szavazás óta eltávozott az élők sorából elviselhetetlenül fiatalon egyik játékostársunk, az egyik legjobb szemű, legeredetibb gondolkodású, legműveltebb magyar kritikus, Bodor Béla. Ezt, az első nélküle megejtett voksolást az ő emlékének ajánljuk.
Szilasi László regénye már az előző listán is szerepelt, noha éppen csak kiért a nyomdából, de úgy tűnik, mostanra már minden szavazónak volt ideje elolvasni, mert erős kezdése után az élre tört a hajrában - még a legnagyobb magyar prózaírók egyikét, Esterházy Pétert is maga mögé utasítva. Azóta születtek fontos értelmezések is. Abban a számban, amiben az előző lista napvilágot látott (2010. június 3.), Dunajcsik Mátyás vetett némi kompozíciós egyenetlenségeket a szerző szemére, noha nem feledkezett meg a mű erényeiről sem. Egyértelműbb lelkesedést mutatott Selyem Zsuzsa (A lokális halál-okok, ÉS, 2010. augusztus 6.) éppen úgy, mint Bombitz Attila (A Grynaeus-sztori; uo.) és K. Kabai Lóránt (A megőrzés lehetséges formái, Népszabadság, június 5.). Selyem egyfajta mentalitástörténeti feltárásként érti a könyvet, messze túl a kulturált és választékos szórakoztatás lehetőségein: "végképp lőttek a fülszövegben táplált 'intellektuális krimire' várakozásnak, mert, kérem, ez a magyar XX. század történelemfilozófiája különféle egyéni meglátások és vakfoltok szerint elbeszélve, erős provokációkkal a jelen felé, vagyis regény a la carte". Bombitz röviden és határozottan kultuszkönyvnek nevezi a szöveget.
Esterházy könyvéről Kálmán C. György tett közzé kritikát (Új bevezetés a szépirodalomba, ÉS, 2010. június 4.), aki úgy látja, ez újra "kísérletező", az irodalom lehetőségeit próbálgató, igazi Esterházy-könyv lett, míg Bagi Zsolt (Elmeél és bildung, Műút, 2010/4.) a fragmentum problémájából kiindulva ad formai és világnézeti problémákat összekapcsoló, lebilincselő értelmezést a könyv kapcsán Esterházy teljes pályájáról. Radics Viktória kritikája a könyvről lapunk 2010. július 8-i számában olvasható.
Ítészeink nem hagynak fel azzal a makacs erőfeszítésükkel (Isten tartsa meg a jó szokásukat), hogy megkíséreljék rábeszélni önöket a versolvasásra, és, ami azt illeti, nem könnyű falatokat kínálnak. A bronzérmes Borbély Szilárd ez alkalommal is kivételes verseskötetéhez Lapis József írt megjelenésekor íziben rövid ajánlót a Literán, majd Rácz Péter dicsérte az ÉS-ben, visszafogottan, e sorok írója pedig elragadtatottan, de kissé figyelmetlenül: kritikájának címéül ugyanazt az idézetet választotta, amit előtte Rácz. (Vári György: "Idő kerül a szóba", MaNcs, 2010. július 29.; Rácz Péter: "Idő kerül a szóba", ÉS, 2010. június 4.).
Marno János új kötetéről, e líra lélegzetelállító radikalitásáról Molnár Illés nagyszerű recenziója (Felkészülés a semmi esetére) ad számot a Prae.hu-n. "Halálköltészet, még ha csak egy szerep (az előző kötetben kötetcímmé emelt Nárcisz - V. Gy.) haláláé is" - jegyzi meg ugyanakkor a költő iránt rajongó Krusovszky Dénes fanyarul és egészen enyhe csalódottsággal lapunk hasábjain (Nárcisz búcsúzik, MaNcs, 2010. augusztus 19.).
Szvoren Edinával nem egyszerűen egy új tehetség lépett fel a magyar prózában, ez világos a fellépését kísérő megszólalások megilletődött hangneméből. A magyar irodalom doyenje, Réz Pál még kötetének megjelenése előtt köszöntötte nagy reményű íróként a Literán. "Legérzékenyebben a megalázottakra és megszomorítottakra figyel (legyen az ő maga vagy más). Szvoren azonban túllép a nagy oroszok részvétvallásán: az emberi szolidaritást már-már erotikává lényegíti át, testközelbe hozza. Ez nagyon eredeti és nagyon szép" - írja. Báthori Csaba is jóformán megrendülten méltatja a Népszabadságban az új kötetet (Fényes, érzéki belépő, 2010. augusztus 28.), ahogy Takács Ferenc is kalaplevéve üdvözli (A megírás örömei, Mozgó Világ, 2010. július).
Kukorelly Endre friss kötete tényleg szíven üt legerősebb helyein, megtalált nyelvének ezekben a versekben néha elementáris ereje van: költeményei szórakoztatóak és - ne kerteljünk - igazak. Margócsy István sem gondolja másképp, csak okosabban ("Na hát ilyen állítólag az élet", ÉS, 2010. szeptember 17.), és Kácsor Zsolt is épp így tudja (Nem hibázik, te Úristen, Népszabadság, 2010. július 3.). Krusovszky Dénes jelen mellékletben méri meg a kötetet.
Nádasdy Ádám összegyűjtött verseinek egyik kritikusa képes volt úgy látni, hogy a zabolátlan szexualitás formátlan áradása a gyengéjük. Hogy hogyan tudta ezt gondolni épp erről a tapintatosan elegáns költészetről, rejtély. Testi vonzalomról és érintkezésről így, egyszerre leheletfinoman és ekkora elevenséggel nem túl sokan képesek beszélni. Horváth Györgyi és e sorok írója tárgyalta a kötetet az ÉS ugyanazon oldalán. (Mintha-napló és Kész a leltár, ÉS, 2010. július 2.).
A legendásan nehezen öregedő Garaczi László régen várt, harmadik kvázi önéletrajzi kötetében a férfivá válást, beavatást tárgyazza, illetve - inkább - vonja vissza. A könyv afféle főmű a kritika szerint, beteljesedés, újrakezdés vagy klasszicizálódás, férfimunka tehát és még jó mulatság is, ha persze nem is felhőtlen. K. Kabai Lóránt Népszabadság-beli írása (Az én harca a hátraarc, 2010. szeptember 18.) és az ÉS Kvartettje mellett Szilágyi Zsófia és Turi Tímea írt még vallomásos kritikát a könyvről a Literára (Csont, Robika, tápos, kisbuktás, 2010. június 4.) és a Műútba (Ez nem kalapregény - avagy a szavak és a dolgok, Műút, 2010/4.). Lapunkban Szegő János méltatta a regényt (MaNcs, 2010. június 3.).
Tandoriról most újfent úgy szól a kritika, mint már igen régen nem: mint a legnagyobb köztünk lévő mesterről. Beszédes című kritikájában Bán Zoltán András (Most ismét minden megvan, Litera) és K. Kabai Lóránt (Többszörös jelzések, MaNcs, 2010. június 10.) kánonban magasztalja, méltán, a versgyűjteményt.
Csabai László detektívnovellái ebben a körben, úgy tűnik, kiszorították a listáról az aktuális Kondor-regényt, A budapesti kémet, ugyanakkor kritikák még nemigen születtek a könyvről, pedig megérné közelebbről szemügyre venni a hangsúlyosan nem Krúdytól, hanem az Ezeregyéjszakától ihletett, de nyomozóként azért sok tekintetben igencsak praktikus és hétköznapi Csabai-féle Szindbád alakját.
Ferencz Győző bő másfél évtized után megjelentetett verseskötetének olvasásához, ha a lista nem volna önmagában is elég, Takács Ferenc csinált kedvet a Népszabadságban ("A bőséges nélkülözés", 2010. július. 31.).
Kondor mellett éppen hogy lemaradt Simon Márton ígéretes első kötete is (Dalok a magasföldszintről), pedig megérdemelte volna, hogy felkerüljön. A listaíró másik privát javaslata pedig Takács Zsuzsa könyve, A test imádása volna.
Õszre maradt tehát, hogy leszüreteljük a könyvheti termést: spájzoljunk be, de ne nagyon, mert nem kell már sokat aludni, hogy érkezzen a karácsonyi könyvdömping.
