Borges az olyan, mint Hernádi és Erdély együtt, és még ki tudja, mi minden - írta a hetvenes években Molnár Gergely költő és punkművész. Nos, Victor Turner (1920-1983) az olyan, mint Durkheim és Bahtyin együtt, és még ki tudja, mi minden - így például Arnold van Gennep, Claude Lévi-Strauss, William Blake, Martin Buber és talán még egy ezoterikus-misztikus utalásokkal hivalkodó beatköltő is. Etnográfusok és látnokok egy diskurzusban: régi-új öszszeállítás ez, hiszen az utópia egy tökéletes társadalom etnográfiája, az etnográfia pedig nemritkán (mindig) át van szőve utópikus motívumokkal és ígéretekkel. A két beszédmód egymásba hatolását a "writing culture" néven hódító elmélet más megvilágításba is helyezheti. Eszerint az antropológiai írásmű allegorikus karakterű, szövege mást (is) mond, mint a belészőtt, az antropológus saját világához képest idegen társadalmi, kulturális tapasztalat. Turner műve esetében ez a megközelítés vagy inkább perspektíva megsokszorozódik: betű szerint a könyv tudományos klasszikus és bestseller, a kulturális antropológiai megközelítést előrelendítő és mára agyonidézett szaktanulmány, de spirituális jelentése szerint az ember egzisztenciális kérdéseire válaszoló életfilozófiai kalauz is egyúttal.