Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt

  • - banza -
  • 2012. január 17.

Könyv

Jonas Jonasson A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című regényét a legszívesebben kettős road movie-nak nevezném, mivel cselekményvezetése, dialógustechnikája, egész formálása alapvetően nem epikus, hanem filmes ihletésű - ami tökéletesen megfelel a mai lektűrirodalom alapérzületének.


Ami nem ütős és tempós, ami nem bővelkedik groteszk/nagyszabású, képileg is átélhető fordulatokban, az ma nem is számít eladható regénynek. Nem a nyelv (language/Sprache/sprck) a lényeg, hanem az, mennyire forog jól az elbeszélő nyelve (tongue/Zunge/tunga). Ez persze - jó esetben - nem jelent igénytelenséget. És 1962-ben született svéd szerzőnk első regénye jó eset, színvonalas marhaság, ízléstelenségektől majdnem totálisan mentes, a szó kedves értelmében szórakoztató, és csak egy kicsit - mondjuk, száz oldallal - hosszabb a kelleténél.

A kiindulópontot már a cím jelzi: a százéves születésnapjára összegyűlt tömegtől menekülve Allan Karlsson kilép az öregek napközije ablakán. Adódik a bevett krimiszál: a buszmegállóban talál egy bőrönd pénzt, és megkezdődik a nagy utazás Svédországon át, miközben különféle furcsa alakok csapódnak mellé. Karlsson elmeséli nekik - és az olvasóknak - hosszú életét, vagyis a második road movie sztoriját, amely egyben a 20. század története, s amelyben fellép többek közt Sztálin, Berija, Hruscsov, Franco, Roosevelt, Truman, De Gaulle, Mao és a többi. A történelem bántó bohóctréfa, és az élet summája: "van, ahogy van, és lesz, ahogy lesz". És ez voltaképpen elegendő egy méltóságteljes limonádé eszmei megalapozására.

Fordította: Kúnos László. Athenaeum, 2011, 415 oldal, 3990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.