Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt

  • - banza -
  • 2012. január 17.

Könyv

Jonas Jonasson A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című regényét a legszívesebben kettős road movie-nak nevezném, mivel cselekményvezetése, dialógustechnikája, egész formálása alapvetően nem epikus, hanem filmes ihletésű - ami tökéletesen megfelel a mai lektűrirodalom alapérzületének.


Ami nem ütős és tempós, ami nem bővelkedik groteszk/nagyszabású, képileg is átélhető fordulatokban, az ma nem is számít eladható regénynek. Nem a nyelv (language/Sprache/sprck) a lényeg, hanem az, mennyire forog jól az elbeszélő nyelve (tongue/Zunge/tunga). Ez persze - jó esetben - nem jelent igénytelenséget. És 1962-ben született svéd szerzőnk első regénye jó eset, színvonalas marhaság, ízléstelenségektől majdnem totálisan mentes, a szó kedves értelmében szórakoztató, és csak egy kicsit - mondjuk, száz oldallal - hosszabb a kelleténél.

A kiindulópontot már a cím jelzi: a százéves születésnapjára összegyűlt tömegtől menekülve Allan Karlsson kilép az öregek napközije ablakán. Adódik a bevett krimiszál: a buszmegállóban talál egy bőrönd pénzt, és megkezdődik a nagy utazás Svédországon át, miközben különféle furcsa alakok csapódnak mellé. Karlsson elmeséli nekik - és az olvasóknak - hosszú életét, vagyis a második road movie sztoriját, amely egyben a 20. század története, s amelyben fellép többek közt Sztálin, Berija, Hruscsov, Franco, Roosevelt, Truman, De Gaulle, Mao és a többi. A történelem bántó bohóctréfa, és az élet summája: "van, ahogy van, és lesz, ahogy lesz". És ez voltaképpen elegendő egy méltóságteljes limonádé eszmei megalapozására.

Fordította: Kúnos László. Athenaeum, 2011, 415 oldal, 3990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.