Könyv

Jónás Tamás: Lassuló zuhanás

  • Lengyel Imre Zsolt
  • 2013. augusztus 11.

Könyv

Jónás Tamás költészetében központi fontosságú annak az illúziónak a felkeltése, hogy a versekben maga a hús-vér szerző szólal meg. E hús-vér szerző élete pedig, tudhatjuk meg a versekből, igen boldogtalan volt és maradt.

Emberi számítás szerint tehát a Lassuló zuhanásnak megrázó, de legalábbis részvétfakasztó olvasmánynak kellene lennie. Meglehetősen kényelmetlen tehát, hogy a kötet alig hagy teret ezen érzések kibontakozásának: figyelmünket sokkal inkább az köti le ugyanis, ahogy a szövegek kétségbeesetten loholnak virtuóznak szánt formájuk után. A sorok egyre csökkenő sikerrel igyekeznek imitálni a versek kezdetén kitalált formát, céltalanul és ködösen kanyarognak a kényszeredett, sokszor inkább Varró Dániel tollára való rímek mentén (nyurga gyom - nyugalom, nem mert - szvettert), melyeknek humora és önkényessége szinte sosem válik építőelemmé, csak a kiábrándító bizonytalanság marad utánuk, hogy vajon a világ összes dolga közül tényleg vadlakhoz hasonlítanak-e leginkább azok a szemek.

A kanyargásban pedig nincs határ, minden versben folyton készenlétben áll a teljes poétikai arzenál, függetlenül attól, kapcsolódik-e bárhogyan az új kép az előző sorokban olvasottakhoz. Mindez pedig vég nélkül ismétlődik, nincsenek ciklusok, a kötetnek nincs íve, nincs semmi, ami mutatná, hogy a szerző vagy a szerkesztő gondolt is valamit erről az anyagról. Érthetetlen az is, miért volt szükség erre a ritka terjedelmes kötetre, hiszen a beszélő problémái - bár szinte szó sincs másról - kétszáz oldal alatt sem nyernek kontúrokat, az állandóan visszatérő témák (nehéz gyerekkor, árvaság, válás, gyerekek, általános szomorúság) nem bomlanak ki, csak új és újabb szalagok kerülnek rájuk díszként.

Igaz, a hátsó borítóra is kimásolt vers szerint mindez: magánügy. Akkor mindegy is.

Magvető, 2013, 210 oldal, 2490 Ft

 

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.