Emberi számítás szerint tehát a Lassuló zuhanásnak megrázó, de legalábbis részvétfakasztó olvasmánynak kellene lennie. Meglehetősen kényelmetlen tehát, hogy a kötet alig hagy teret ezen érzések kibontakozásának: figyelmünket sokkal inkább az köti le ugyanis, ahogy a szövegek kétségbeesetten loholnak virtuóznak szánt formájuk után. A sorok egyre csökkenő sikerrel igyekeznek imitálni a versek kezdetén kitalált formát, céltalanul és ködösen kanyarognak a kényszeredett, sokszor inkább Varró Dániel tollára való rímek mentén (nyurga gyom - nyugalom, nem mert - szvettert), melyeknek humora és önkényessége szinte sosem válik építőelemmé, csak a kiábrándító bizonytalanság marad utánuk, hogy vajon a világ összes dolga közül tényleg vadlakhoz hasonlítanak-e leginkább azok a szemek.
A kanyargásban pedig nincs határ, minden versben folyton készenlétben áll a teljes poétikai arzenál, függetlenül attól, kapcsolódik-e bárhogyan az új kép az előző sorokban olvasottakhoz. Mindez pedig vég nélkül ismétlődik, nincsenek ciklusok, a kötetnek nincs íve, nincs semmi, ami mutatná, hogy a szerző vagy a szerkesztő gondolt is valamit erről az anyagról. Érthetetlen az is, miért volt szükség erre a ritka terjedelmes kötetre, hiszen a beszélő problémái - bár szinte szó sincs másról - kétszáz oldal alatt sem nyernek kontúrokat, az állandóan visszatérő témák (nehéz gyerekkor, árvaság, válás, gyerekek, általános szomorúság) nem bomlanak ki, csak új és újabb szalagok kerülnek rájuk díszként.
Igaz, a hátsó borítóra is kimásolt vers szerint mindez: magánügy. Akkor mindegy is.
Magvető, 2013, 210 oldal, 2490 Ft
Könyv
Jónás Tamás: Lassuló zuhanás
Jónás Tamás költészetében központi fontosságú annak az illúziónak a felkeltése, hogy a versekben maga a hús-vér szerző szólal meg. E hús-vér szerző élete pedig, tudhatjuk meg a versekből, igen boldogtalan volt és maradt.
