Június: tisztára World Music

  • 1996. június 6.

Könyv

Dead Can Dance
. Hogy ennek a duónak az egyik része Angliában, a másik meg Ausztráliában él, a fele sem tréfa. Ami elválasztja őket, nevezzük univerzumnak szolidan, az köti össze őket, Perryt és Gerrardot éppen úgy, mint hat stúdiólemezüket. Egyszersmind átkelve az idő partjai közt is, A Passage Of Time, ahogy gyűjteményes lemezük mondja. A nem kimondottan (vagy talán így: nem kizárólag) world music zenekar - a barokk, a reneszánsz, a szakrális muzsika hatása éppolyan nyilvánvaló, mint az arab vagy a pusztulásra ítélt ősi kultúráké, de hogy mennyire helye van egy világzenei fesztiválon, az az Into the Labirynth album vagy a Toward The Within koncertfilm + lemez ismeretében több mint kétségtelen. A beharangozás huszonkét zenészt, továbbá jelentékeny élményt ígér, s ebből a Budai Parkszínpad nyűgös hangulata se vonhat le túl sokat. Apró szépséghiba: a június 17-re esedékes új album, a Spiritchaser a koncertre nem ér ide. (Június 9. 20.30)

Ali Farka Toure. Új albuma van Mali leghíresebb farmerének, 1970 és ´80 között készültek a felvételei a helyi rádió számára, Radio Mali. Ilyen Ali, amikor kőkeményen autentikus, egy szál akusztikus gitár vagy még az se, csak az egyhúros njarka hegedű s a megint egyhúros apró djerkel gitár. Ami a farmerséget illeti, az teljesen komoly, és ezen nem változtat a Ry Cooderrel közös Talking Timbuktuért kapott Grammy sem. Úgy tartja Ali, a hivatásos muzsikálás macerás és fertőző dolog, könnyen rámehet a tradíció, márpedig nincs az a fekete soul, blues vagy funky, ami nem az ő gyökereiből hajtott volna ki. Az eddig megjelent négy (nemzetközi terjesztésű) albuma közül az Ali Farka Toure címűhöz áll a legközelebb ez a válogatás, amikor még nem kapaszkodott rá Taj Mahal vagy Sean Keane vagy Ry Cooder - ha úgy tetszik, a harmincas évek Mississippi-bluesa, a la Nyugat-Afrika. És csak egy nagyon picit múzeumszagú. (World Circuit)

The Holes Brothers. Nézem a képüket, hajléktalanok villannak be, csiki-csuki, szégyellhetem e párosításért magam. Aztán előkerül egy New York Times-cikk, azt írja, nem mindig ment ilyen rendben a fivérek sorsa, ideig hajléktalanul éltek, Virginiát New Yorkra váltva. Lám csak. Ez a "rendben" egyébként annyit tesz, hogy ´89-ben, tehát éppen 30 évvel azután, hogy felbukkantak a harlemi klubokban, némi közbenjárás útján lemezszerződéshez jutottak. Azóta persze felpörögtek a dolgok rendesen. Mögöttük már Afrika és Ausztrália, ´91-ben Holmesék a WOMAD fő attrakciója, a napokban az ötödik albumuk jelent meg. Lotto Land, filmzene, de éppen, mint a többi: blues, soul és gospel, borzasztó sok melegség, kapaszkodó, vigasz. Nem lepne meg, ha kitudódna, a világhír s az elismertség befolyásolta az életüket egy kicsit. De amit tenniük kell, az nem változott. "Játszani, boldoggá tenni az embereket, mindegy, hogy egy vagy tíz percre, ha sikerül." A Baross utcában van egy kis klub, Fél tíz a neve, ott lépnek fel június 20-án. És ehhez nincs mit hozzáfűzni. Én szóltam.

Stella Chiweshe. A mbira a zimbabweiek ősi, mágikus erejűnek vélt hangszere. A hangja üzenet, kommunikáció élőkkel és holtakkal. 1980-ig, amíg Zimbabwe az angolok gyarmati uralma alá tartozott, börtön járt az afféle tiltott szeánszokért, melyeken a mbira királynője cím Stellára ragadt. A függetlenség kivívását követően Stella a palástja alá vonta Európát, s azáltal, hogy a mbirát megismertette a marimbákkal s a gitárokkal, odahaza a mulatozni vágyó ifjúság is behódolt. Nincs mese: Stella próféta a hazáján innen és túl, ő most a dél-afrikai number one. Szólóban inkább a tradíciót őrzi, Earthquake nevű kísérőzenekarával (marimbák, gitárok, dobok) pedig a klubokban s a fesztiválokon kápráztat, velük érkezik A Zene Ünnepe napján az Almássy térre. (Június 21. 21.00)

Strictly Worldwide x 5. A Világzenei Fesztiválok Európai Fóruma ötödik éve válogat a műfaj legátütőbbnek vélt felvételeiből, különös tekintettel az évente megrendezésre kerülő mintegy harminc fesztivál fellépőinek becserkészhetőségére. Míg az első két esztendőben a világzene csemegéinek (s ezáltal magának az ügynek) a megismertetésén volt a hangsúly, immár harmadszor a kalandozás/felderítés a cél. Ilyenkor szokik megesni, hogy aki amúgy vásárolni vágyna, meg-, sőt elretten, a borítón tizennyolc olyan nevet lát, amellyel most találkozik először. (Megvan ugyan vizuálisan is a bája a Cote d´Ivoire-i Zog Zeki Et Les Criquets Du Dimahi nevű társaságnak.) De akárhogy is, azért ez így rendben van, mégiscsak, hogy venné ki magát A holnap világzenei titkai ma alcím Deep Foresttel?! Más természetű a baj. Az történetesen, hogy most esett meg először magyar előadó nélkül az anyag, és ez kavarásügyi, menedzselési hiányosságokra vall. Szóval itt van a lemez, majdnem jó nekünk tőle, e sorok kínlódója a tizennyolcból otthon van kettőben (Jesús Alemany, Yulduz Usmanova), és három (az olasz Dancetrendal, a török Ibrahim Can s a La Reunion-szigetbéli Danyél Waro) ráharapott frissiben, korrekt arány, mondom, rendben van. (Piranha)

Marton László Távolodó

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.