Ali Farka Toure. Új albuma van Mali leghíresebb farmerének, 1970 és ´80 között készültek a felvételei a helyi rádió számára, Radio Mali. Ilyen Ali, amikor kőkeményen autentikus, egy szál akusztikus gitár vagy még az se, csak az egyhúros njarka hegedű s a megint egyhúros apró djerkel gitár. Ami a farmerséget illeti, az teljesen komoly, és ezen nem változtat a Ry Cooderrel közös Talking Timbuktuért kapott Grammy sem. Úgy tartja Ali, a hivatásos muzsikálás macerás és fertőző dolog, könnyen rámehet a tradíció, márpedig nincs az a fekete soul, blues vagy funky, ami nem az ő gyökereiből hajtott volna ki. Az eddig megjelent négy (nemzetközi terjesztésű) albuma közül az Ali Farka Toure címűhöz áll a legközelebb ez a válogatás, amikor még nem kapaszkodott rá Taj Mahal vagy Sean Keane vagy Ry Cooder - ha úgy tetszik, a harmincas évek Mississippi-bluesa, a la Nyugat-Afrika. És csak egy nagyon picit múzeumszagú. (World Circuit)
The Holes Brothers. Nézem a képüket, hajléktalanok villannak be, csiki-csuki, szégyellhetem e párosításért magam. Aztán előkerül egy New York Times-cikk, azt írja, nem mindig ment ilyen rendben a fivérek sorsa, ideig hajléktalanul éltek, Virginiát New Yorkra váltva. Lám csak. Ez a "rendben" egyébként annyit tesz, hogy ´89-ben, tehát éppen 30 évvel azután, hogy felbukkantak a harlemi klubokban, némi közbenjárás útján lemezszerződéshez jutottak. Azóta persze felpörögtek a dolgok rendesen. Mögöttük már Afrika és Ausztrália, ´91-ben Holmesék a WOMAD fő attrakciója, a napokban az ötödik albumuk jelent meg. Lotto Land, filmzene, de éppen, mint a többi: blues, soul és gospel, borzasztó sok melegség, kapaszkodó, vigasz. Nem lepne meg, ha kitudódna, a világhír s az elismertség befolyásolta az életüket egy kicsit. De amit tenniük kell, az nem változott. "Játszani, boldoggá tenni az embereket, mindegy, hogy egy vagy tíz percre, ha sikerül." A Baross utcában van egy kis klub, Fél tíz a neve, ott lépnek fel június 20-án. És ehhez nincs mit hozzáfűzni. Én szóltam.
Stella Chiweshe. A mbira a zimbabweiek ősi, mágikus erejűnek vélt hangszere. A hangja üzenet, kommunikáció élőkkel és holtakkal. 1980-ig, amíg Zimbabwe az angolok gyarmati uralma alá tartozott, börtön járt az afféle tiltott szeánszokért, melyeken a mbira királynője cím Stellára ragadt. A függetlenség kivívását követően Stella a palástja alá vonta Európát, s azáltal, hogy a mbirát megismertette a marimbákkal s a gitárokkal, odahaza a mulatozni vágyó ifjúság is behódolt. Nincs mese: Stella próféta a hazáján innen és túl, ő most a dél-afrikai number one. Szólóban inkább a tradíciót őrzi, Earthquake nevű kísérőzenekarával (marimbák, gitárok, dobok) pedig a klubokban s a fesztiválokon kápráztat, velük érkezik A Zene Ünnepe napján az Almássy térre. (Június 21. 21.00)
Strictly Worldwide x 5. A Világzenei Fesztiválok Európai Fóruma ötödik éve válogat a műfaj legátütőbbnek vélt felvételeiből, különös tekintettel az évente megrendezésre kerülő mintegy harminc fesztivál fellépőinek becserkészhetőségére. Míg az első két esztendőben a világzene csemegéinek (s ezáltal magának az ügynek) a megismertetésén volt a hangsúly, immár harmadszor a kalandozás/felderítés a cél. Ilyenkor szokik megesni, hogy aki amúgy vásárolni vágyna, meg-, sőt elretten, a borítón tizennyolc olyan nevet lát, amellyel most találkozik először. (Megvan ugyan vizuálisan is a bája a Cote d´Ivoire-i Zog Zeki Et Les Criquets Du Dimahi nevű társaságnak.) De akárhogy is, azért ez így rendben van, mégiscsak, hogy venné ki magát A holnap világzenei titkai ma alcím Deep Foresttel?! Más természetű a baj. Az történetesen, hogy most esett meg először magyar előadó nélkül az anyag, és ez kavarásügyi, menedzselési hiányosságokra vall. Szóval itt van a lemez, majdnem jó nekünk tőle, e sorok kínlódója a tizennyolcból otthon van kettőben (Jesús Alemany, Yulduz Usmanova), és három (az olasz Dancetrendal, a török Ibrahim Can s a La Reunion-szigetbéli Danyél Waro) ráharapott frissiben, korrekt arány, mondom, rendben van. (Piranha)
Marton László Távolodó
