Könyv

Katja Kettu: Rose elment

Könyv

Az indiános könyvek nagy részében, akármennyi réteg is rakódik a történetre, rendszerint a jó és a rossz, a fény és az árnyék harcának lehetünk tanúi. Nincs ez másként a finn Katja Kettu Rose elment című regényében sem, amelynek címe önmaga spoilere: vannak az indián lányok, akik eltűntek, és van Rose, aki elment. A dolog persze nem ilyen egyszerű. Ahhoz, hogy megértsük, Rose miért arra az útra lépett rá, amire, meg kell értenünk az Amerikába költöző finnek vívódásait, az odzsibvé (Ojibwa) indiánok hagyományait, két idegen nemzet együttélésének nehézségeit, és azokat a józan ésszel fel nem fogható, misztikus történéseket is, amelyek egy rezervátum mélyén megeshetnek. Mindehhez különös sorvezetőt adnak az 1973 februárjában és 2018 augusztusában írt levelek, amelyekből kibomlik nemcsak Rose, hanem a lánya, a félig finn, félig indián Lempi története is. Lempi 45 évvel anyja eltűnése után tér vissza gyerekkora helyszínére, ahol törzse idegenkedve fogadja. Memóriazavaros apja beleragadt abba a napba, amikor imádott felesége eltűnt, kamaszkori szerelmével pedig még mindig kusza érzelmeket táplálnak egymás iránt. A lassan induló lélektani történet észrevétlenül csap át drámai nyomozásba és kemény önismereti utazásba, ahol éppúgy megjelennek pedofil papok és letépett fülek, mint a finn szauna vagy az alakváltó indiánok keserédes sorsa.

A mágikus realista elemekkel átszőtt útkeresés végén nincs pont, van viszont egy sebhelyes homlokú farkas, meg vannak színes hasonlatok és indián legendákból kinövő, nyakatekert szóvirágok. A levélregény csak egy helyen hibázik: kezdetben túlságosan széttart a történet, így a végén egyszerre zúdul ránk minden emlék és remény, elkapkodva kissé a befejezést.

Fordította: Bába Laura. Gondolat Kiadó, 2019, 270 oldal, 3400 Ft

 

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.