Könyv

Katja Kettu: Rose elment

Könyv

Az indiános könyvek nagy részében, akármennyi réteg is rakódik a történetre, rendszerint a jó és a rossz, a fény és az árnyék harcának lehetünk tanúi. Nincs ez másként a finn Katja Kettu Rose elment című regényében sem, amelynek címe önmaga spoilere: vannak az indián lányok, akik eltűntek, és van Rose, aki elment. A dolog persze nem ilyen egyszerű. Ahhoz, hogy megértsük, Rose miért arra az útra lépett rá, amire, meg kell értenünk az Amerikába költöző finnek vívódásait, az odzsibvé (Ojibwa) indiánok hagyományait, két idegen nemzet együttélésének nehézségeit, és azokat a józan ésszel fel nem fogható, misztikus történéseket is, amelyek egy rezervátum mélyén megeshetnek. Mindehhez különös sorvezetőt adnak az 1973 februárjában és 2018 augusztusában írt levelek, amelyekből kibomlik nemcsak Rose, hanem a lánya, a félig finn, félig indián Lempi története is. Lempi 45 évvel anyja eltűnése után tér vissza gyerekkora helyszínére, ahol törzse idegenkedve fogadja. Memóriazavaros apja beleragadt abba a napba, amikor imádott felesége eltűnt, kamaszkori szerelmével pedig még mindig kusza érzelmeket táplálnak egymás iránt. A lassan induló lélektani történet észrevétlenül csap át drámai nyomozásba és kemény önismereti utazásba, ahol éppúgy megjelennek pedofil papok és letépett fülek, mint a finn szauna vagy az alakváltó indiánok keserédes sorsa.

A mágikus realista elemekkel átszőtt útkeresés végén nincs pont, van viszont egy sebhelyes homlokú farkas, meg vannak színes hasonlatok és indián legendákból kinövő, nyakatekert szóvirágok. A levélregény csak egy helyen hibázik: kezdetben túlságosan széttart a történet, így a végén egyszerre zúdul ránk minden emlék és remény, elkapkodva kissé a befejezést.

Fordította: Bába Laura. Gondolat Kiadó, 2019, 270 oldal, 3400 Ft

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.