Az indiános könyvek nagy részében, akármennyi réteg is rakódik a történetre, rendszerint a jó és a rossz, a fény és az árnyék harcának lehetünk tanúi. Nincs ez másként a finn Katja Kettu Rose elment című regényében sem, amelynek címe önmaga spoilere: vannak az indián lányok, akik eltűntek, és van Rose, aki elment. A dolog persze nem ilyen egyszerű. Ahhoz, hogy megértsük, Rose miért arra az útra lépett rá, amire, meg kell értenünk az Amerikába költöző finnek vívódásait, az odzsibvé (Ojibwa) indiánok hagyományait, két idegen nemzet együttélésének nehézségeit, és azokat a józan ésszel fel nem fogható, misztikus történéseket is, amelyek egy rezervátum mélyén megeshetnek. Mindehhez különös sorvezetőt adnak az 1973 februárjában és 2018 augusztusában írt levelek, amelyekből kibomlik nemcsak Rose, hanem a lánya, a félig finn, félig indián Lempi története is. Lempi 45 évvel anyja eltűnése után tér vissza gyerekkora helyszínére, ahol törzse idegenkedve fogadja. Memóriazavaros apja beleragadt abba a napba, amikor imádott felesége eltűnt, kamaszkori szerelmével pedig még mindig kusza érzelmeket táplálnak egymás iránt. A lassan induló lélektani történet észrevétlenül csap át drámai nyomozásba és kemény önismereti utazásba, ahol éppúgy megjelennek pedofil papok és letépett fülek, mint a finn szauna vagy az alakváltó indiánok keserédes sorsa.
A mágikus realista elemekkel átszőtt útkeresés végén nincs pont, van viszont egy sebhelyes homlokú farkas, meg vannak színes hasonlatok és indián legendákból kinövő, nyakatekert szóvirágok. A levélregény csak egy helyen hibázik: kezdetben túlságosan széttart a történet, így a végén egyszerre zúdul ránk minden emlék és remény, elkapkodva kissé a befejezést.
Fordította: Bába Laura. Gondolat Kiadó, 2019, 270 oldal, 3400 Ft
