Könyv

Tüzes folyók

Voltaképpen népszerű témáról van szó, mely a természetfilm-csatornák nézőit s alkalmanként - habár jóval kevésbé szakszerű kivitelben - a katasztrófamozik rajongóit is a székbe tudja szögezni, érdekes módon mégsem túl gazdag a vulkanológia magyar nyelvű, szakmailag is igényes irodalma. Bár erre könnyedén vágnánk rá a választ: hogyne, hiszen Magyarországon, sőt a Kárpát-, avagy Pannon-medencében nincsenek is vulkánok - pontosabban voltak ugyan valamikor, évmilliókkal ezelőtt, de már réges-rég kihunytak!

A feloszlathatatlanok

"Hát megvallom, az én reálpolitikám a Szentlélek Úristen" - fogalmazta meg álláspontját a hetvenes évek közepén a hivatalosan akkor már két és fél évtizede feloszlatott magyarországi jezsuita rendtartomány provinciálisa, Kollár Ferenc, s ő aztán igazán jól tudta, miféle áldozatokat is követel Jézus katonáitól az állampárti diktatúra.

Mit tettünk?

"Uraim, hogyhogy nem látták, hogy jön a krízis?!" - szegezte a kérdést II. Erzsébet a London School of Economics konferenciáján összegyűlt tekintélyes közgazdászoknak. Ezzel nyit a könyv, hogy a továbbiakban célja szerint bemutassa, miként születnek meg a gazdasági és politikai szereplők fontos döntései, ezek eredőjeként hogyan vágtattunk bele a globális válságba, és miért van az, hogy Magyarország még a többieknél is jobban elbarmolta a dolgokat.
  • Mészáros Bálint
  • 2012. május 19.

Putyin, a jó király - Dmitrij Gluhovszkij író

Az író, aki nem fogadta el az orosz elnök meghívását. Az író, aki posztapokaliptikus regényeivel a Sztrugackij testvérek és a moszkvai metró nagyságának adózva csinált divatot. Az író, akinek több százezer példányban kelnek el a regényei. A Metró 2034 és a Szürkület szerzője a ponyvapiactól a politikáig, a százezres példányszámoktól a celebrity életformáig sok mindenről mesélt a Narancsnak.

Lenin-piramis

Az orosz sztárszerző Metró 2033 című kötetével nagyon betalált. Az apokalipszis és a tömegközlekedés találkozása a végtelen moszkvai alagútban nyilvánvaló hülyeségei ellenére is fantasztikus, sőt a maga műfajában fantasztikusan jó könyv.
  • - legát -
  • 2012. május 18.

Rémes régiségek

Egy könyv, amiben a szövegbúvár filoszok és a Lovecrafton edzett horrorrajongók egyaránt örömüket lelhetik.
  • Sepsi László
  • 2012. május 5.