KÖNYVMELLÉKLET

Kis éji agyzsibbasztás

Bognár Péter: A rodológia rövid története

  • Herczeg Ákos
  • 2015. július 4.

Könyv

Előrebocsátható, hogy ehhez fogható, zavarbaejtően merész kezdeményezés nem volt az utóbbi időben a kortárs magyar lírában.

Ez persze nem menti meg Bognár Péter új verseskönyvét az öncélúvá váló nyelvi vigéckedés veszélyétől, mégis mindez szólhat dicséretként is: a szerző nemhogy trendekre, de sokszor minimális olvasói elvárásokra (alapszintű nyelvi dekódolhatóságra) sem figyelő második kötetében is megmutatja, merre hány méter, kőkeményen beleáll a maga elé állított feladatba, és ebből egy centit nem enged. (Az előző, Bulvár című verseskönyv valójában a szerző „második első kötete”, erről lásd visszhangunkat: Magyar Narancs, 2012. december 6. – a szerk.) Bognárnak a nyelv elsősorban játéktér, mi meg jobban tesszük, ha elfoglaljuk a helyünket a másik térfélen, mert itt bizony egy fiktív tudomány – részletgazdag teoretikus hátterére is kiterjedő, szakirodalmi hivatkozásokkal is alátámasztott – költői megalkotásával van dolgunk. S miután kipironkodtuk magunkat, hogy hármas fizikával a biztonság kedvéért azért rágugliztunk a rodológiára, kezdődhet az értetlenséggel vegyes csodálkozás, ami hol a kimeríthetetlen ötletgyár iránti őszinte elismerésbe, hol a líra elbagatellizálása feletti morgolódásba csap át. Kö­zép­út nincs.

Maga az alapötlet amúgy telitalálat, bár elsőre elég nehezen hámozható csak ki a címek helyén kódokkal vagy értelmetlen (ál)tudományos jelsorral takart szövegekből. Tegyük fel, hogy visszanyerhetők a múlt elveszett darabjai; emlékfoszlányok, melyek jellemző módon már a maguk ide­jében is észrevétlenek maradtak, mégis ezek, az ún. rodarok által rögzíthető pillanatok valamiképp leképezik az emberiség történelemkönyvekből hiányzó történetét. Az olvasó kíváncsi, mi hallatszik ki ebből az elképzelhetetlen hangzavarból, de az Árpád-ház idejétől a török és kuruc időkön át egészen napjainkig terjedő, a különböző korszakok figuráit, tipikus helyzeteit (sőt helyenként költői hagyományát is) megidéző nyelvi archívum interferenciája végül – ahogy az egyik szakszövegnek álcázott vers fogalmaz – „teljes tartalomvesztéshez vezet”. A maga módján ugyan következetes, hogy a támogatás híján megszűnő rodológiához hasonlóan a kötet is önmaga működésének feltételeit számolja föl a rodok (azaz „lebomlófélben lévő rögzült emlékanyagok”) dokumentálásával, mégis az az érzésem, hogy szűkebbre szabott poétikai játéktérrel (avagy szigorúbb szelektálással) maradandóbb élmény lehetett volna a végeredmény. Így azonban csak idő kérdése, hogy beteljen az olvasó pohara, például a (neo)latin, szláv vagy épp (rontott) német nyelvű zörejekkel helyenként már-már olvashatatlanná tett szövegek láttán, ahogy az sem biztos, hogy másnap is dereng még a sokadik, óhatatlanul meg-megfogyatkozó invenciójú népdalparafrázis.

A régi jó ütemhangsúlyos verselés (annak többféle formája) szépen elegyedik a tudományos zsargon parodisztikus hatáseffektusával, miközben az éterben kavargó különböző mikrovilágok és poétikai tradíciók keveredéséből Bognár gyakran elég jól jön ki: a tökéletesen utánképzett balladai atmoszférával a háttérben valóban több mint megmosolyogtató például Kovács elvtársék balatoni költözése – kár, hogy ehhez hasonló remeklések aligha tarthatók végig százhatvan oldalon. Pedig a szerző tehetségéből akár futhatná is: egy hétköznapi állatkerti séta (és mindenekelőtt a szülő-gyerek viszony) töredékeiből remekül megoldott, pergő ritmusú vers épül ki, olyan, amelynél a prozódia valóban nem járulékos, hanem konstitutív elem („Együtt a család, / Kinek szól anyád, / Kisfiam, / Itt mi van, / Kifli van / Apánál”). Másutt különböző, traumatikus monológok interferenciájából születik sokáig visszhangzó, érvényes lírai tapasztalat (RGY-0029/20220619) – csakhogy a kötet végére érve már inkább az ehhez hasonlók hiánya lesz a mérv­adó. A rodológiában benne volt, hogy nagyobb tétekkel játsszon, az összbenyomás mégis kissé súlytalan lett. Az emlékezés egyfajta posztmodern panoptikuma ez – az ember megnézi egyszer, örömét leli benne, és túl gyorsan felejti el.

Magvető, 2015, 176 oldal, 2690 Ft

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.