KÖNYVMELLÉKLET

Kis éji agyzsibbasztás

Bognár Péter: A rodológia rövid története

  • Herczeg Ákos
  • 2015. július 4.

Könyv

Előrebocsátható, hogy ehhez fogható, zavarbaejtően merész kezdeményezés nem volt az utóbbi időben a kortárs magyar lírában.

Ez persze nem menti meg Bognár Péter új verseskönyvét az öncélúvá váló nyelvi vigéckedés veszélyétől, mégis mindez szólhat dicséretként is: a szerző nemhogy trendekre, de sokszor minimális olvasói elvárásokra (alapszintű nyelvi dekódolhatóságra) sem figyelő második kötetében is megmutatja, merre hány méter, kőkeményen beleáll a maga elé állított feladatba, és ebből egy centit nem enged. (Az előző, Bulvár című verseskönyv valójában a szerző „második első kötete”, erről lásd visszhangunkat: Magyar Narancs, 2012. december 6. – a szerk.) Bognárnak a nyelv elsősorban játéktér, mi meg jobban tesszük, ha elfoglaljuk a helyünket a másik térfélen, mert itt bizony egy fiktív tudomány – részletgazdag teoretikus hátterére is kiterjedő, szakirodalmi hivatkozásokkal is alátámasztott – költői megalkotásával van dolgunk. S miután kipironkodtuk magunkat, hogy hármas fizikával a biztonság kedvéért azért rágugliztunk a rodológiára, kezdődhet az értetlenséggel vegyes csodálkozás, ami hol a kimeríthetetlen ötletgyár iránti őszinte elismerésbe, hol a líra elbagatellizálása feletti morgolódásba csap át. Kö­zép­út nincs.

Maga az alapötlet amúgy telitalálat, bár elsőre elég nehezen hámozható csak ki a címek helyén kódokkal vagy értelmetlen (ál)tudományos jelsorral takart szövegekből. Tegyük fel, hogy visszanyerhetők a múlt elveszett darabjai; emlékfoszlányok, melyek jellemző módon már a maguk ide­jében is észrevétlenek maradtak, mégis ezek, az ún. rodarok által rögzíthető pillanatok valamiképp leképezik az emberiség történelemkönyvekből hiányzó történetét. Az olvasó kíváncsi, mi hallatszik ki ebből az elképzelhetetlen hangzavarból, de az Árpád-ház idejétől a török és kuruc időkön át egészen napjainkig terjedő, a különböző korszakok figuráit, tipikus helyzeteit (sőt helyenként költői hagyományát is) megidéző nyelvi archívum interferenciája végül – ahogy az egyik szakszövegnek álcázott vers fogalmaz – „teljes tartalomvesztéshez vezet”. A maga módján ugyan következetes, hogy a támogatás híján megszűnő rodológiához hasonlóan a kötet is önmaga működésének feltételeit számolja föl a rodok (azaz „lebomlófélben lévő rögzült emlékanyagok”) dokumentálásával, mégis az az érzésem, hogy szűkebbre szabott poétikai játéktérrel (avagy szigorúbb szelektálással) maradandóbb élmény lehetett volna a végeredmény. Így azonban csak idő kérdése, hogy beteljen az olvasó pohara, például a (neo)latin, szláv vagy épp (rontott) német nyelvű zörejekkel helyenként már-már olvashatatlanná tett szövegek láttán, ahogy az sem biztos, hogy másnap is dereng még a sokadik, óhatatlanul meg-megfogyatkozó invenciójú népdalparafrázis.

A régi jó ütemhangsúlyos verselés (annak többféle formája) szépen elegyedik a tudományos zsargon parodisztikus hatáseffektusával, miközben az éterben kavargó különböző mikrovilágok és poétikai tradíciók keveredéséből Bognár gyakran elég jól jön ki: a tökéletesen utánképzett balladai atmoszférával a háttérben valóban több mint megmosolyogtató például Kovács elvtársék balatoni költözése – kár, hogy ehhez hasonló remeklések aligha tarthatók végig százhatvan oldalon. Pedig a szerző tehetségéből akár futhatná is: egy hétköznapi állatkerti séta (és mindenekelőtt a szülő-gyerek viszony) töredékeiből remekül megoldott, pergő ritmusú vers épül ki, olyan, amelynél a prozódia valóban nem járulékos, hanem konstitutív elem („Együtt a család, / Kinek szól anyád, / Kisfiam, / Itt mi van, / Kifli van / Apánál”). Másutt különböző, traumatikus monológok interferenciájából születik sokáig visszhangzó, érvényes lírai tapasztalat (RGY-0029/20220619) – csakhogy a kötet végére érve már inkább az ehhez hasonlók hiánya lesz a mérv­adó. A rodológiában benne volt, hogy nagyobb tétekkel játsszon, az összbenyomás mégis kissé súlytalan lett. Az emlékezés egyfajta posztmodern panoptikuma ez – az ember megnézi egyszer, örömét leli benne, és túl gyorsan felejti el.

Magvető, 2015, 176 oldal, 2690 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.

Szerbia kontra Szerbia: az ország, amely saját magával vív harcot

  • Végel László
Tavaly november elsején 11 óra 52 perckor leomlott a felújított újvidéki pályaudvar előtetője, 15 ember halálát okozva. Senki nem látta előre, hogy a szerencsétlenség immár közel tíz hónapja tartó zűrzavart és válságot idéz elő. A Vučić-rezsim azonban nem hátrál.