KÖNYVMELLÉKLET

Kis éji agyzsibbasztás

Bognár Péter: A rodológia rövid története

  • Herczeg Ákos
  • 2015. július 4.

Könyv

Előrebocsátható, hogy ehhez fogható, zavarbaejtően merész kezdeményezés nem volt az utóbbi időben a kortárs magyar lírában.

Ez persze nem menti meg Bognár Péter új verseskönyvét az öncélúvá váló nyelvi vigéckedés veszélyétől, mégis mindez szólhat dicséretként is: a szerző nemhogy trendekre, de sokszor minimális olvasói elvárásokra (alapszintű nyelvi dekódolhatóságra) sem figyelő második kötetében is megmutatja, merre hány méter, kőkeményen beleáll a maga elé állított feladatba, és ebből egy centit nem enged. (Az előző, Bulvár című verseskönyv valójában a szerző „második első kötete”, erről lásd visszhangunkat: Magyar Narancs, 2012. december 6. – a szerk.) Bognárnak a nyelv elsősorban játéktér, mi meg jobban tesszük, ha elfoglaljuk a helyünket a másik térfélen, mert itt bizony egy fiktív tudomány – részletgazdag teoretikus hátterére is kiterjedő, szakirodalmi hivatkozásokkal is alátámasztott – költői megalkotásával van dolgunk. S miután kipironkodtuk magunkat, hogy hármas fizikával a biztonság kedvéért azért rágugliztunk a rodológiára, kezdődhet az értetlenséggel vegyes csodálkozás, ami hol a kimeríthetetlen ötletgyár iránti őszinte elismerésbe, hol a líra elbagatellizálása feletti morgolódásba csap át. Kö­zép­út nincs.

Maga az alapötlet amúgy telitalálat, bár elsőre elég nehezen hámozható csak ki a címek helyén kódokkal vagy értelmetlen (ál)tudományos jelsorral takart szövegekből. Tegyük fel, hogy visszanyerhetők a múlt elveszett darabjai; emlékfoszlányok, melyek jellemző módon már a maguk ide­jében is észrevétlenek maradtak, mégis ezek, az ún. rodarok által rögzíthető pillanatok valamiképp leképezik az emberiség történelemkönyvekből hiányzó történetét. Az olvasó kíváncsi, mi hallatszik ki ebből az elképzelhetetlen hangzavarból, de az Árpád-ház idejétől a török és kuruc időkön át egészen napjainkig terjedő, a különböző korszakok figuráit, tipikus helyzeteit (sőt helyenként költői hagyományát is) megidéző nyelvi archívum interferenciája végül – ahogy az egyik szakszövegnek álcázott vers fogalmaz – „teljes tartalomvesztéshez vezet”. A maga módján ugyan következetes, hogy a támogatás híján megszűnő rodológiához hasonlóan a kötet is önmaga működésének feltételeit számolja föl a rodok (azaz „lebomlófélben lévő rögzült emlékanyagok”) dokumentálásával, mégis az az érzésem, hogy szűkebbre szabott poétikai játéktérrel (avagy szigorúbb szelektálással) maradandóbb élmény lehetett volna a végeredmény. Így azonban csak idő kérdése, hogy beteljen az olvasó pohara, például a (neo)latin, szláv vagy épp (rontott) német nyelvű zörejekkel helyenként már-már olvashatatlanná tett szövegek láttán, ahogy az sem biztos, hogy másnap is dereng még a sokadik, óhatatlanul meg-megfogyatkozó invenciójú népdalparafrázis.

A régi jó ütemhangsúlyos verselés (annak többféle formája) szépen elegyedik a tudományos zsargon parodisztikus hatáseffektusával, miközben az éterben kavargó különböző mikrovilágok és poétikai tradíciók keveredéséből Bognár gyakran elég jól jön ki: a tökéletesen utánképzett balladai atmoszférával a háttérben valóban több mint megmosolyogtató például Kovács elvtársék balatoni költözése – kár, hogy ehhez hasonló remeklések aligha tarthatók végig százhatvan oldalon. Pedig a szerző tehetségéből akár futhatná is: egy hétköznapi állatkerti séta (és mindenekelőtt a szülő-gyerek viszony) töredékeiből remekül megoldott, pergő ritmusú vers épül ki, olyan, amelynél a prozódia valóban nem járulékos, hanem konstitutív elem („Együtt a család, / Kinek szól anyád, / Kisfiam, / Itt mi van, / Kifli van / Apánál”). Másutt különböző, traumatikus monológok interferenciájából születik sokáig visszhangzó, érvényes lírai tapasztalat (RGY-0029/20220619) – csakhogy a kötet végére érve már inkább az ehhez hasonlók hiánya lesz a mérv­adó. A rodológiában benne volt, hogy nagyobb tétekkel játsszon, az összbenyomás mégis kissé súlytalan lett. Az emlékezés egyfajta posztmodern panoptikuma ez – az ember megnézi egyszer, örömét leli benne, és túl gyorsan felejti el.

Magvető, 2015, 176 oldal, 2690 Ft

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.