"A különbség aközött, hogy milyennek látjuk magunkat és hogyan nézünk ki valójában, a legtöbb embert kikészíti. Talán a vámpírok azért nem halnak meg, mert nem láthatják magukat fotókon vagy a tükörben" - írja Palahniuk abban a novellában, amelyben egy házaspár pornófilmet készít, és aztán belerokkan a kamera õszinteségébe. Néhány oldallal odébb páran meggazdagszanak abból, hogy nõnek öltöznek, majd pénzért hagyják magukat összeveretni a frusztrált kocsmatöltelékekkel. Máshol egy minden új maszturbációs technikára nyitott fiú a medence alján ül rá a vízszivattyúra a kellemesebb élményért, de azzal nem számol, hogy mi lesz, ha a vákuum kiszívja a végbelét, és a fulladást csak annak elrágásával úszhatja meg. Megint máshol egy aggszûz harcol trükkösen elhelyezett zsilettpengékkel az "anatómiailag pontos" rendõrségi szemléltetõ kisfiú- és kislánybábut más célra felhasználó szervekkel - és így tovább.
Palahniuk könyveit eddig is az ilyen ötletek vitték el a hátukon; máskor egy regény szövetébe szervesíti õket, most azonban fogott két tucatot, és novellákként írta meg õket. Ez eddig a lehetõ legjobb ötlet, olyan ez, mint valami Palahniuk-pornó: semmi más célja nincs, mint a beteg ötleteket élvezõ úri közönség kielégítése. Csakhogy a szerzõ mégsem elégedett meg ennyivel, és az összes novellát egy-egy olyan szereplõ élettörténetévé tette, akiket egy õrült mûpártoló egy irodalmi munkatáborba zárt remekmûvük megírásáig. E kerettörténetet pár száz oldalassá hizlalta, nem törõdve azzal, hogy unalmas, céltalan és fárasztóan önismétlõ - olyannyira, hogy még Palahniuk iszonyúan morbid humora sem menti meg (mint amikor leír egy lányt, akinek a bõrén valaki késsel amõbát játszott, majd mellékesen hozzáteszi: az X nyert). A Kísértettek végül így is pornó lett, de csak az egyik felét élvezik az olvasók. A másikat csak Palahniuk és az õ jobb keze.
Fordította: Roboz Gábor. Cartaphilus, 2011, 472 oldal, 4390 Ft
***
