Hazamenni

Márai Sándor: Ajándék a végzettől

Könyv

A kötet anyaga tizenhárom éve állt össze.

A kötet anyaga tizenhárom éve állt össze: a szerkesztõ Székely Ádám előszavából kiderül, hogy 1991-ben az író unokaöccse "a legfelsõbb politikai körökkel történt konzultációi alapján azt javasolta, halasszuk el a könyv megjelentetését". Az indok az ántivilágban elhíresült mondat volt: sértené a szomszéd népek érzékenységét. A "legfelsõbb politikai kör" alighanem napi politikai megfontolások alapján (a bősi ügy miatti feszült viszony, Iliescuék magyarellenes hecckampánya vagy éppen az MDF-radikálisok "nemzeti" jellegû felhabzásai) kérte e szívességet a Márai-rokon Jáky Jánostól, ám ezzel együtt is meglepõ, hogy könyvkiadásunkban e szempont még 1989 után is játszott.

De mitõl is kellett óvni a szomszédokat és a magyar közvéleményt 1991-ben? Sõt, ha a Népszabadság egy hónappal ezelőtti tanácsaira gondolunk: 2004-ben is? (A napilap "kifejezetten ellenjavallja" a kötetet azoknak, akik nem ismerik Márai munkásságát, mert a végén még hamis következtetést vonnának le a "nagy íróról".) Nos, annak az eufóriának a megidézésétõl, ami 1938 és 1940 õszén, a Felvidék egy része és Észak-Erdély "hazatérésekor" néhány napra a hatalmába kerítette az országot. Erről az érzelmi robbanásról jószerivel semmit nem tudunk: a "nagy vonalakat", a bécsi döntések történeti kontextusát, diplomáciai hátterét persze ismerjük. De mit tud a Történelem a körömrágásról? - kérdezhetjük Arthur Koestlerrel. Pedig a Kassa vagy Kolozsvár fõterén a visszatérés feletti örömükben térdre rogyó emberek érzelmei olyan mítoszokat és illúziókat keltettek életre, melyek a magyar történeti önképet manapság is sokkal inkább alakítják, mint a feltárt történeti tények. (De nemcsak az eszelõsségig fokozódó boldogság természetrajzát nem ismerjük, hanem az 1945 utáni másodszori területvesztések miatti depresszióét sem.)

Az Ajándék a végzettõl az 1938-as és 1940-es katarzis krónikája: kortársaihoz hasonlóan Márai is a történelem igazságszolgáltatásának tekinti a bekövetkezett fordulatot. (Hogy ez mennyire általános vélemény volt, példa rá Huszár Tibor Beszélgetések című kiváló kötete 1983-ból.) Az I. bécsi döntést amúgy nem is volt nehéz annak tartani: egyrészt Franciaország és Nagy-Britannia gesztusát, amellyel "érdektelenséget nyilvánított" az ügyben, a kor embere jóindulatú semlegességnek értelmezte, másrészt jobbára magyarlakta területek kerültek vissza. Mindez nem mondható már el az 1940. augusztus 30-i II. bécsi döntésrõl: Észak-Erdélyt egy gyökeresen megváltozott politikai erőtérben ítélte Hitler (és Olaszország) Magyarországnak. Senki nem ringathatta magát abban a hitben, hogy ez ugyanúgy az európai hatalmak hallgatólagos beleegyezésével történt, mint a Felvidék visszatérte. Márai 1938-as magatartásán tehát utólagos okoskodás volna a realitásérzéket számon kérni – az 1940-es miatt viszont joggal vethetõ föl, hogy (a "történelmileg" indokolt össznépi öröm ellenére) miért nem szólalt meg benne a vészcsengõ (mint ahogyan, példa rá számos egykorú forrás, sokakban megszólalt).

A könyv csaknem háromnegyede az 1938-as német-olasz döntés előtti napokról és magáról a bevonulásról szól: s bár az író minduntalan a fegyelmezett, objektív tudósítás szükségességére figyelmezteti magát – a visszacsatolásról lapjának, a Pesti Hírlapnak küldött helyszíni beszámolókat –, s kedvelt modorában, a világ dolgaival "mellékesen" törődő polgár hűvös távolságtartásával igyekszik szemlélődni, ez azonban legtöbbször nyilvánvalóan nem működik. Amíg a "svihák", az öreg szepesi gróf vagy a kassai patríciusok alakjában a "felvidéki szellemet" akarja megragadni, a megszokott Márai-fordulatok a hallgatag, a "Titkot" a lelkük legmélyén őrző stb. magyarokról úgy-ahogy a helyükön vannak. E klisék viszont műfajidegenek, épp ezért üres modorosságként hatnak akkor, amikor Márai bevallottan is puszta tudósítást akar írni a hadsereg berendezkedéséről, az utánpótlás biztosításáról és egyéb technikai jellegű fejleményekről. Mindezek tetejébe azon igyekezete, hogy az átélt emelkedettséget minél hívebben ábrázolja, menetrendszerû önismétlésekbe kergeti (néhány cikkében háromszor-négyszer is elmondja ugyanazt).

E felemásságnak legalább két oka van. Márai szülőföldje "hazatértéről" ír, optikája ezért érthetően torzul: számtalanszor felemlegeti a Felvidéket elemésztő "cseh terrort", hogy aztán az első napok mámora után Kassának a "cseh éra" alatt épült csinos lakótelepéről ejtsen elismerő szavakat. Másrészt Márai – a korhangulattól megint csak nem függetlenül – a megnagyobbodott országot újra akarja értelmezni. A már-már agitátori lelkesültséget, a Horthy és politikustársai nagyszerűségét magasztaló sorokat persze a pillanatnyi érzelmek diktálják: ám azon hitét, hogy egy földdarabba csak az irodalom lehelhet lelket, nem a politikai aktualitás táplálta. Sokkal mélyebb meggyőződésről, Márai nemzetfelfogásának és világszemléletének egyik axiómájáról, az Egy polgár vallomásaitól az utolsó naplóbejegyzésekig vissza-visszatérõ gondolatáról van szó. A hetvenes évek végén így írt erről: "Ezek a vándor magyarok, amikor útra keltek, elsőbben nem hazát kerestek, hanem legelőt. A költők és írók voltak azok, akik a legelőből hazát csináltak."

Mindent egybevetve ideje volt a kötet közreadásának, mivel az a magyar történelem egy sokat emlegetett, de kevéssé ismert periódusát idézi meg. Fölösleges ugyanakkor irodalmi mércével mérni e szövegeket: az amúgy mindenféle tömeghisztériától irtózó Márai érzelmileg teljesen a hazatérés hatása alá került, s ennek egyenes következménye lett a fekete-fehér látásmód (jó magyar katona, jó angol úriember, gonosz csehek, még gonoszabb Benes), ami aztán mondatok sorát rombolta szét stilárisan. Épp ezért indokolt, hogy nem irodalmárt, hanem történészt kértek föl a bevezető megírására: legföljebb azon sajnálkozhatunk, hogy Szakály Sándor semmivel sem mond többet a korról, mint egy színvonalasabb történeti kézikönyv.

 

Helikon, 2004, 248 oldal, 2490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.