Van azért két viszonylag közismert meghatározás, valamelyik mindig segít eligazodni. Elő-ször is, ha könyv, legyen minimum kismillió oldal, s rendeződjék legalább trilógiába, s ez csak a belépő (a moziban sem fest máshogy, gondoljunk a Csillagok háborújára). Másodszor pedig - s ezt szokás komolyabban venni, ki tudja, miért - teremtsen egy önálló, saját világot, lehetőleg saját nyelvvel, saját térképpel s természetesen sajátságos populációval.
A svéd szerzőpáros e sok nyelvre lefordított műve az első kritériumnak csak kis rásegítéssel felel meg, trilógiának trilógia ugyan (jön mindjárt a Tűz és a Kulcs), de nyamvadt 550 oldal csak az első kötet, szerencsére a könyvészet kihúzza a pácból: levegős sorok, olvasóbarát betűnagyság, kilencszáznak simán látszik. Első blikkre a második követelménynek még ennyire sem felelünk meg; a beszélő neve ellenére is nagyon valóságos dallarnai kisvárosban, Engelforsban járunk, leginkább annak is nagyon valóságos középiskolájában, szerfelett valóságos kölkök között, akik közül vagy féltucatnyian speciel - azon túl, hogy szerencsétlen bakfisok - boszorkányok. Mégsem csupán e boszorkányság meg a terjedelem teszi fantasyvá a Kört, megteremti az fenemód a maga saját univerzumát, csak éppen befelé. A világ összes nyűgét vállukon hurcoló tinédzserek bellemében - nincs is a világegyetemben annál alternatívabb valóság.
Miután megbizonyosodtunk afelől, hogy tényleg fantasy az Engelfors-trilógia, már csak az vár eldöntésre, hogy miért jó könyv. Nos, azért, mert e műfaji címkék, mint fantasy, western, bármi, akkor érnek valamit, ha letéphetők. Ha ebből például kivesszük a fantasyt, a boszorkányságot, akkor is az marad, ami: izgalmas történet, gyilkossággal, jól megrajzolt jellemekkel, hangulatos miliőben - úgymond északi fantasy.
Amit még akkor is élvezetes olvasni, amikor a fogalmazás kényszeres jelenidejűsége - fordítói elsősegély hiányában - épp az idegeinkre megy.
Fordította: Péteri Vanda. Geopen, 2012, 549 oldal, 3490 Ft
