Ráadásul amerikai hölgyről van szó, aki önmagát "myth-punk" szerzőnek tartja, így meglehetős magabiztosságra vall, hogy egy minden ízében orosz történetet vetett papírra. (Nem mintha az oroszokon kívül más nem fejthetné meg a "helyi lélek" rejtelmeit, de aki látott már Dosztojevszkij-művet hollywoodi filmen, tudja, miről van szó.)
Akárhogy nézzük, nem könnyű előítéletesség nélkül belekezdeni Marija Morevna történetébe, bár kétségtelen, hogy a myth-punk - bármit is jelentsen - valószínűleg nem áll távol az orosz varázsmesék borzalmas, olykor ordenáré világától, és mivel a sztálinizmus még ennél is borzalmasabb, ordenárébb volt, attól sem. Persze Szolzsenyicin után szentségtörés, ha fantasy telepedik e szörnyű, szürke világra, de ennél sokkal izgalmasabb kérdés, hogy miként lehet élénk színekkel lerajzolni az örök sötétséget.
Rém egyszerűen.
Valente művében a sztálinizmus évtizedeiben bukkan fel az ezerszer megénekelt mesehős, Marija Morevna. Ám míg a "Tengerlánya Marja" történetének ősi szinopszisában Iván cárevics jósággal és furfanggal legyőzi a lányt elrabló Halhatatlan Koscsejt, itt a teljes mesegyűjtemény szakad a nyakunkba. Az a világ, amit a magyar közönség leginkább a fülével ismer: referencia lehet Borogyin Halhatatlan Kascsej című operája épp úgy, mint Stravinsky Tűzmadár-szvitje vagy Muszorgszkij kiállításának képe, a Baba Jaga kunyhója is. De vajon hányan tudják, hogy az a bizonyos kunyhó csirkelábon áll, piroggal van kitapasztva a fala, a világítótestek pedig emberi koponyák? És azt, hogy a Halhatatlan Koscsejt egyféleképpen lehet legyőzni: a seholsincs helyen meg kell találni azt a tölgyfa ládikát, amiben egy nyúl, a nyúlban egy kacsa, a kacsában egy tojás van. És ebben a tojásban van Koscsej halála.
Valente is feltöri a tojást, és a kunyhó is csirkelábon áll, de közben sikerrel szintetizálja a gazdag orosz mesekincset, amitől a már eleve fantasztikus történetek egy, az eredetinél is ijesztőbb univerzummá állnak össze. Az igazi bravúr mégis az, hogy mindezt úgy helyezi Sztálin korába, hogy mellőzi a szokásos kliséket: Baba Jaga nem a Lubjankában rendel, Koscsej nem küld senkit lágerbe, nincsenek névtelen feljelentések, Pável Morozovok, kegyetlen komisszárok. Mégis hátborzongató, ahogy sziklaemberek, kipufogógázt pöfögő lovak, de leginkább a leningrádi blokád éhségtől hallucináló képeiben megelevenedik a huszadik század egyik legrémesebb rendszere. És bár olykor terjengős és önismétlő, vagyis korántsem hibátlan a Marija Morevna és a Halhatatlan, az amerikai szerző - aki a könyv végén nem győz hálálkodni orosz férjének és családjának, "amiért elmesélték történetüket és történelmüket" - derekas munkát végzett. Képzeljük el, hogy egyszerre szól a Tűzmadár-szvit és Sosztakovics Leningrád szimfóniája, mégsem tűnik disszonánsnak. Más lapra tartozik, hogy az ortodox fantasyrajongó mit kezd az ilyen, nagyon is valóságos mesével.
Fordította: Kleinheincz Csilla. Ad Astra, 2012, 370 oldal, 2990 Ft
