Révai Gábor párbeszédsorozatának újabb epizódja magánéletünk legizgalmasabb kérdéseit, az intim szféránkat világítja meg. Méghozzá különböző oldalakról: egyrészt két idős pszichológusnő, másrészt négy fiatal felnőtt (két nő és két férfi) szemszögéből. Nem meglepő, hogy az idősebbek általában konzervatívak. Itt azonban két idős szakemberről van szó. Egyikük, Lux Elvira az egyik női klinika pszichológusaként húsz évig kezelte a meddő vagy szexuális problémákkal küszködő nőket, s ezt követően ő alakította meg tanítványaival a Magyar Szexológiai Társaságot, amit húsz évig vezetett. Mohás Lívia pedig tornatanárból lett könyvszerkesztő, majd regényíró, s közben pszichológiai tanácsadó.
Mindketten vallásos, vidéki családból származnak, tizenéves korukban apácák nevelték őket, s ez az örökség egész további életükre kihatott. Ami elsősorban Lux Elvira munkáját nehezítette a szexuális kérdések nyílt megtárgyalása során. Ráadásul pszichológusként sem kapott képzést a szexuális működés zavarairól és azok kezeléséről. Így aztán kénytelen volt pácienseinek részletes kikérdezése alapján tájékozódni, és kitalálni a lehetséges megoldásokat. Ebben hagyományos értékrendjének két fő alapelve vezette: minél több gyermek szülessen, a szülők pedig ne váljanak el, hanem együtt neveljék gyermekeiket.
Lehetőségeihez képest Lux elég sokat elért. Többek közt éppen azzal, hogy az orvostanhallgatóknak tartott előadásaiban felhívta figyelmüket a betegségek kialakulásában szerepet játszó lelki tényezőkre. A szexuális funkciózavarok gyógykezelése terén elért eredményei azonban már bizonytalanabbak és megkérdőjelezhetők voltak. Konzervatív szemlélettel és a modern szexuálterápia módszereinek figyelmen kívül hagyásával ugyanis az eredmények szükségképpen korlátozottak; bár az alapos kikérdezés és a szuggesztív tanácsok néha önmagukban is kedvező hatásúak lehetnek. Lux Elvira pedig szuggesztíven tudta képviselni a saját elveit és terápiás céljait. Más kérdés, hogy ezek az elvek és célok mindig megfeleltek-e az egyének és a család érdekeinek.
Révai Gábor nyilván érezte, hogy a szexuális kapcsolatok és általában az intim párkapcsolatok témája a 21. században modernebb megközelítést (is) igényelne. Próbált ezért egy korszerűbb szemléletű szakembert keresni. Ám akiket felkért volna, azok vagy nem vállalták, vagy pedig Lux nem volt hajlandó velük "egy tálból cseresznyézni". Pedig nem együttes interjúról volt szó, hanem külön-külön, több alkalommal felvett beszélgetésekről. Így került sor végül Mohás Líviára, a régi barátnőre, aki szintén a 60-as évek második felében végezte el a pszichológia szakot, de irodalmár lett, s csak nyugdíjas korában kezdett pszichológiai tanácsadással foglalkozni.
Révai joggal állapítja meg, hogy Mohás Lívia "nem kifejezetten szexuálpszichológus, de... talán egy fokkal 'modernebb' kortársánál és barátnőjénél, jóllehet, az alapértékeik közösek." A jelző nyilván nem véletlenül került idézőjelbe, hiszen Mohás szemlélete sem igazán korszerű. Ez azzal is szorosan összefügg, hogy sem ő, sem Elvira nem végzett szexuálpszichológiai tanulmányokat. Részben azért, mert a hazai egyetemeken vagy főiskolákon ilyesmire még ma sincs lehetőség. Másrészt pedig talán éppen hagyományos szemléletük miatt idegenkedtek a hazai és nemzetközi, modern szexuálpszichológiai és szexuálterápiás szakirodalom feldolgozásától és alkalmazásától. Ez persze nem zárja ki, hogy megfigyeléseik és tapasztalataik (no meg a régebbi szakirodalom ismerete) alapján reális megállapításokat is tegyenek, függetlenül azok realizálási lehetőségeitől. Minthogy azonban az olvasók sem ismerik a témakör újabb, tudományos szakirodalmát, többnyire nem tudják megkülönböztetni az aktuálisan is érvényeset és az elavultat az idős hölgyek állításai között.
Csak ízelítőül emelek ki néhány problémát. Azon egy kicsit Révai Gábor is kiakadt, hogy Lux Elvira a nemiséggel kapcsolatos latin szakkifejezésekre igyekezett tanítani pácienseit, mert úgy gondolta, hogy ezekre nincsenek elfogadható magyar szavak, csak obszcén, trágár kifejezések. Megkérdezhette volna azt is: miért nem ismeri Lux Elvira a latin szakszavakat feleslegessé tevő olyan, nem "obszcén" magyar szavakat, mint a női hüvely, a csikló, a hímvessző, a szeretkezés vagy közösülés - és így tovább. Mindenre van közérthető és "kulturált" magyar szó. Lux szerint azonban a szex: "titok", bár nem egészen azonos a tabuval. "Van tolvajnyelve, de olyan jó tolvaj még nem akadt, aki kitalálta volna ehhez a témához a megfelelő szavakat." Nem tudom, milyen "tolvajnyelvre" gondolt, de minden jobb felvilágosító könyvben olvashatók a megfelelő szavak. A szexuálterapeutának pedig éppen az egyik legfontosabb feladata, hogy a zavarokkal küzdő párokat megtanítsa őszintén és közérthetően beszélni egymással a szexről.
Persze ennek elmulasztása csak módszertani baklövés. De Lux szerint a szex intim perceiben nincs is szükség szavakra, hiszen a szexualitás "misztérium, akár tetszik ez nekünk, akár nem. Sok misztikus elem van és volt is benne mindig." A nőt vagy szentnek - lásd: "Szűz Mária-kultusz" -, vagy félelmetes boszorkánynak, bűnbaknak tartották. "Még mindig nem jutottunk el odáig, nem is fogunk soha, hogy teljesen egyenrangúak lehessünk..." Vagyis Lux Elvira nem hisz a nők és férfiak egyenjogúságában és egyenrangúságában, a nőmozgalom, a női emancipáció eredményességében. Éspedig azért, mert miszticizmusra hajlamos, és mert a nő legfőbb feladatának, hivatásának a gyermekszülést és -nevelést tartja. Vagyis: legyen a nő a család rabszolgája?
Bőven lehetne folytatni az ilyen korszerűtlen, sőt retrográd szemléletű kijelentéseit, de vessünk inkább egy pillantást Mohás Lívia véleményeire. ' a szerelmet "a hormonok kegyetlenül becsapós játékának" tartja. Nem hisz a nagy szerelemben, inkább "nagy trükknek" tartja a természet részéről, nyilván a fajfenntartás érdekében. Valójában tehát "önbecsapás" és "kölcsönös megalkuvások sorozata", képmutatás és gyakran hazugság. Ebből a gúnyolódó és kiábrándító beállítottságból a szerelem egyoldalúan negatív értékelése következik. Holott a szerelem tárgyilagos, pszichológiai megítélése a személyiségfejlődés fontos tényezőjeként értékeli a szerelmet, az érzelmi kötődés képességét, amelynek kifejlődése pótolhatatlan élményeket jelent számunkra.
A szexuális viselkedést Luxhoz hasonlóan Mohás Lívia is "ösztönösnek", vagyis genetikusan meghatározottnak és velünk születettnek tartja, tehát a freudizmus álláspontjára helyezkedik. Ugyanakkor az is lehetséges szerinte, hogy "ösztöneink finomodtak", bár egyénileg különböző mértékben. Ez a hipotézis valójában azt jelenti, hogy a szexuális viselkedés a körülményektől és a külső (nevelési) hatásoktól függően lehet primitívebb vagy kulturáltabb - ahogy Lux mondaná: "esztétikusabb" -, tehát egyénileg változó. Ami azt mutatja, hogy nem ösztönös, hanem tanult viselkedés. Különös, hogy ennek ellenére ezek a neves kérdezettek ragaszkodnak a százéves ösztönelmélethez (éppúgy, mint a legtöbb laikus, aki hallott valamit a freudizmusról).
További furcsaság Mohás Líviánál, hogy szerinte a "szex" csak a 20 és 50 év közöttiek számára szerepelhet "a tíz legfontosabb dolog között... előtte és utána nem olyan fontos." Hasonló a helyzet, amikor az erotikát, vagyis a szexuális viselkedés örömszerző formáit elválasztja, megkülönbözteti a szextől, és mint "a különböző érzékszervek finom stimulálását" már csecsemőkortól kezdve "döntő fontosságúnak" tartja. Mintha az erotikus kapcsolat nem is szexuális kapcsolat lenne, hanem csak valamiféle "lelki" szeretetkisugárzás. Szexuálpszichológiai szempontból ez rendkívül naiv hipotézisnek tűnik. Ugyanakkor önmagának is ellentmond, amikor a "szexet" a nemi szervek ingerlésére korlátozza, de elismeri, hogy az ölelkezés, a csók, az érintés "fontos része az erotikának" - csak ne keltsen szexuális izgalmat és élvezetet. A férfiakat pedig azért kárhoztatja, mert ők "a nemi szervek körüli erotikát" igénylik, eltérően a nőktől.
Ez a konzervatív, tulajdonképpen szexellenes szemlélet tükröződik ebben a 80 oldalas interjúrészben, amelyből valahogy még kihallatszik a régi apáca tanárnők hangja, akik "hihetetlenül sok mindent tudtak mondani, ami magasabb rendű volt..." Ez a hang azonban ma már kissé korszerűtlennek tűnik, hiába bővült ki a görög mitológiával, vagy Sigmund Freud és C. G. Jung bizonyos tételeivel.
A fiatal értelmiségi felnőttektől először azt kérdezte Révai, amit az idős hölgyeknek nem mert föltenni:mikor vesztették el a szüzességüket, és körülbelül hány partnerük volt eddig.Kiderült, hogy16-18 éves koruk óta már nagyjából 30-40 partnerrel kerültek szexuális kapcsolatba.Számukra az ilyen kapcsolatok egyre fontosabbak;az első három legfontosabb dolog közé tartoznak.A férfias és nőies nemi szerepekről megállapítják, hogy különbségük kezd elmosódni, és - a régebbi elgondolásokkal szemben - a homoszexuálisoknál sem érvényesül;ott is változó, hogy éppen ki a domináns és ki a befogadó. Aszexuális problémák nyílt megbeszélése eleinte mind a négy kérdezettnek nehezen ment, de aztán fokozatosan belejöttek - és egyikük sem használ latin kifejezéseket a szeretkezéssel kapcsolatban.E négy fiatal vallomásaérdekes színfoltja a könyvnek, bár az ő véleményük sem általánosítható. De ugyanez mondható a két idős szakember vallomásáról is, akik a múltból magukkal hozott "fogódzókat" kínálják nekünk, amelyekkel a ma embere nem nagyon tud mit kezdeni.
Corvina, 2009, 288 oldal, 2690 Ft
