Hogy valami nagyon megváltozott, és jó irányba változott meg a hazai képregénykiadásban, az a sarki élelmiszer-szaküzletben vált világossá. Gyanútlanul álldogálunk a kasszához vezető sorban, fáradt tekintetünket az impulzív vásárlásra csábító polcok tartalmán pihentetve, amikor megtörténik az előre csomagolt csoda: a Mocsárlény (leánykori nevén Swamp Thing) kandikál ki gusztusosan lefóliázva a leértékelt édességek és a zéró cukrot tartalmazó üdítők közül, és jól kivehetőn azt parancsolja: vigyél haza! Nem a szemünk káprázik, valóban Alan Moore Swamp Thingje az, a nyugati világ legmenőbb képregényboltjainak ékessége – nem messze a lila hagymáktól. Az incidens óta igazából már semmin sem csodálkozunk, és ha nem tudnánk, mekkora – a Mariana-árkot megszégyenítő – lyukak tátonganak a hazai képregénykiadásban, akár természetesnek is vehetnénk, hogy immár Moore magnum opusa, a Watchmen egykötetes, könyv alakú, graphic novel változata is leemelhető a polcokról – igaz, ezúttal a lila hagymáktól jóval távolabb eső polcokról (lásd könyvesboltok). Moore egyébként nem sokkal a Watchmen előtt kezdett ki a DC által már leírt Mocsárlénnyel – ekkor még ifjú volt és bohó, még ha ezt nehéz is elképzelni egy a világot ennyire sötéten látó alaktól. Ez a lefegyverző sötétség a szuperhősködéssel könyörtelenül leszámoló Watchmen egyik nagy erőssége, ám az már nem a képregény, hanem a sors fintora, hogy ha a multik által „kisemmizett” képregényalkotók kiábrándultságáról írjuk szakdolgozatunkat, elég csak rákeresni, miért rágott be Moore a Watchmen jogait birtokló DC-re.
Fordította Bárány Ferenc. Fumax, 2019, 424 oldal, 9995 Ft
