Képregény

Magyar Szuperhős Mesék

  • Baski Sándor
  • 2014. június 29.

Könyv

Amikor már nemcsak Pókember, Batman vagy Superman, de Amerika kapitány is visszajáró vendégnek számít a hazai multiplexekben, joggal hiányolhatjuk a magyar szuperhősöket, ha nem is a mozikból, de legalább a képregényekből.

Bár örvendetes fejlemény, hogy a havonta megjelenő EpicLine magazinban bemutatkozhatott a Zorróról és Fantomról mintázott Fekete Holló, önálló képregényes kiadványban továbbra sem találkozhatnak helyi érdekű szuperhősökkel a műfaj hívei.

Ezt a kínzó hiányt a most debütált Magyar Szuperhős Mesék sem enyhíti, a tetszetős, képregényes stílusú borító sugallatával ellentétben ugyanis a füzet nem a képregények, hanem az illusztrált mesék műfajában indul. Az alkotók által "Képes Krónikaként" definiált formátum lényege, hogy minden szövegoldalhoz egy olyan egész oldalas rajz tartozik, amelyen általában az adott fejezet legdinamikusabb pillanata elevenedik meg.

Ha a képregénypaneleket nem is, a szuperhőssztorik kötelező paneljeit gondosan adaptálja a kiadvány, az első két mesében így a két hős, Hungária kapitánya és Harcsa Huszár eredettörténeteit ismerhetjük meg (az előbbit átlagos történelemtanárból a fejére eső Szent Jobb transzformálja át szupererős és szuperbölcs igazságosztóvá, míg az utóbbi veszélyes vegyi anyagoktól mutálódik halból humanoiddá), a harmadik részben pedig már szövetségre is lépnek a félelmetes Vérpuli ellen.

A hangnemet nagyjából a 6 és 12 év közötti gyerekekre kalibrálták, ami indokolttá teszi a lényegre törő, rövid mondatokat. Dicsérendő továbbá a szöveget átható gyengéd irónia, a cselekmény viszont talán még ennek a korosztálynak az igényeihez mérten is együgyű. De legalább a miénk.

Fantasmania.hu, 2014, 50 oldal, 990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

TGM: „... akkor a Párt elbukik, s vele elbukik örökre a magyar nép”

  • Tamás Gáspár Miklós

Nyolc évvel ezelőtt jelentek meg Király Istvánnak, az irodalomtörténésznek és Ady-szakértőnek, a Kádár-kor befolyásos kultúrpolitikusának titkos naplói, amelyekben egy vívódó, önmagával küszködő korifeus képe jelenik meg előttünk. Idézzük fel róla Tamás Gáspár Miklós cikkét 2017-ből.