Képregény

Magyar Szuperhős Mesék

  • Baski Sándor
  • 2014. június 29.

Könyv

Amikor már nemcsak Pókember, Batman vagy Superman, de Amerika kapitány is visszajáró vendégnek számít a hazai multiplexekben, joggal hiányolhatjuk a magyar szuperhősöket, ha nem is a mozikból, de legalább a képregényekből.

Bár örvendetes fejlemény, hogy a havonta megjelenő EpicLine magazinban bemutatkozhatott a Zorróról és Fantomról mintázott Fekete Holló, önálló képregényes kiadványban továbbra sem találkozhatnak helyi érdekű szuperhősökkel a műfaj hívei.

Ezt a kínzó hiányt a most debütált Magyar Szuperhős Mesék sem enyhíti, a tetszetős, képregényes stílusú borító sugallatával ellentétben ugyanis a füzet nem a képregények, hanem az illusztrált mesék műfajában indul. Az alkotók által "Képes Krónikaként" definiált formátum lényege, hogy minden szövegoldalhoz egy olyan egész oldalas rajz tartozik, amelyen általában az adott fejezet legdinamikusabb pillanata elevenedik meg.

Ha a képregénypaneleket nem is, a szuperhőssztorik kötelező paneljeit gondosan adaptálja a kiadvány, az első két mesében így a két hős, Hungária kapitánya és Harcsa Huszár eredettörténeteit ismerhetjük meg (az előbbit átlagos történelemtanárból a fejére eső Szent Jobb transzformálja át szupererős és szuperbölcs igazságosztóvá, míg az utóbbi veszélyes vegyi anyagoktól mutálódik halból humanoiddá), a harmadik részben pedig már szövetségre is lépnek a félelmetes Vérpuli ellen.

A hangnemet nagyjából a 6 és 12 év közötti gyerekekre kalibrálták, ami indokolttá teszi a lényegre törő, rövid mondatokat. Dicsérendő továbbá a szöveget átható gyengéd irónia, a cselekmény viszont talán még ennek a korosztálynak az igényeihez mérten is együgyű. De legalább a miénk.

Fantasmania.hu, 2014, 50 oldal, 990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.