Élére állítva - Marno János: Kairos

  • Radics Viktória
  • 2013. március 14.

Könyv

A kötetkompozíció tökéletes, rendben-fegyelemben sorakoznak az összehúzott szonett egyenruhájába bújtatott versek, és vonulnak az agonisztikus szellemi csatatérre, ahol aztán kitör a csetepaté, s ha a végén elül a küzdelem, a kérdések maradnak talpon, amelyek újabb ülésekre, azaz versírásra és -olvasásra szólítanak fel - ahogy az utolsó enigmában áll: "a mélység kérdésének" ismételt, rázós fölvetésére.

Harcias hasonlathoz folyamodtam, mert A semmi esélye után megint sajátos poétikai radikalizálódás figyelhető meg Marno költészetében: a létkérdések, melyek egyúttal természetesen a közelgő halál kérdései, élükre állítva merülnek föl, a nála megszokottnál is nyíltabban, őszintébben, azaz intimebben. Ez a finom intimitás azt a lágyságot, árnyaltságot is megadja az olvasónak, amiben csak a költészet részesíthet. A rendkívül fegyelmezett formakultúra azt az anarchikus izgalmat kezeli, mely az anyagban lüktet.


A versmatéria alkalmi, mindennapi élethelyzetek - lefekvés, föltápászkodás, evés, ivás, vizelés, séta, járás-kelés, beszéd, alvás, üzekedés - kerülnek terítékre és lesznek szépen fölszabdalva a nyelvvel mint szecskavágóval, tagolva a költői intelligencia különböző perspektíváival és szellemileg földolgozva a hasonlatok, metaforák, szinesztéziák, képek, allúziók enzimeivel. A verstesteket keresztbe-kasul indázzák a rímek, alliterációk, asszonáncok, valóban, mint a vérhálózat - és ez olyan nyelvi szövevényeket, szonettfészkeket létesít, amelyek nemcsak az elmét foglalkoztatón érdekesek, hanem szépek is.

A rendkívüli tömörség miatt azonban nem adják magukat könnyen a versek. Sűrítés lép az "esszencializmus" helyére. Mintha a verbális és vizuális fecsegés korában ez a kötött jelleg lenne a szilárd héj, ami az értelmesség lehetőségét óvja. Wittgensteinről mondják: az volt az eszménye, hogy a filozófiai felhőt egy csepp nyelvtanba koncentrálja. A "cseppben a tenger" poétika Marno megvalósított eszménye. Azonban sok-sok cseppet kell írnia, mert a többszempontúság, sokoldalúság, a nap mint nap változó szemlélet is szellemiségének tevékeny része. A "hős" éjszakáról éjszakára változik, és egyszer majd halálba változik át, és ez az agonizáló processzus versnyomokat hagy maga után, melyekbe lépve az olvasó regényszerűen vagy naplószerűen követheti az életre szóló kalandot, sőt bele is élheti magát.

Most még jobban, mint Nárcisz esetében, aki fel-feltűnik ugyan az új kötetben is, ellenben radikálisan megváltozott: Nárcisz felnyílt, föl van nyitva, akár egy test, és így a legbelseje a világgal kommunikál, egymásba hatolnak, mint az idomítatlan szeretők. A testbelső Marnónál hangszer, amelyet a világ tép. Drámai esemény, ahogy a csöndből szó, szólás, mondatfüzér, versbeszéd kerekedik, mely az elakadásokat, botlásokat, ficamokat és bukásokat is szóvá teszi, és azokat az érzelmeket is fölszabadítja, amelyek egyébként kulturális tilalom alá esnek.

Közben a híres én gombostűfejnyitől a kipukkanó óriásig pulzál, mindig megszökik, és uszályaként biológiát, történelmet von maga után. Nehezen hozhatók képbe ezek az áttűnések és váltakozó távlatok, különleges versírói pozíciót igényelnek, a beleélés (empátia) és a kihátrálás (distancia) együttes gyakorlását. A révület és a koncentráció, az álommunka és az elmeélesítés költői egyidejűségének praxisában - amihez a nyelvi rugalmasság és a ragyogó nyelvismeret, illetve a képek csöndes öröme is hozzátartozik - Marno az első a kortárs magyar költészetben.

Ezek a külsőre oly szabatos versek a többértelműségek, ellentmondások és a paradoxonnál veszélyesebb chiazmusok sűrűjét hozzák felszínre. Az olvasónak muszáj résen lennie, hogy lássa és hallja ennek a látszatra kaotikus szemantikai mozgalmasságnak a mindig váratlan alakulását egy-egy versen belül. Gyakran minden olyan egyszerűnek látszik, hétköznapi tárgyak és események lépnek fel, hogy aztán rögvest kikandikáljanak azok a láthatatlan, ésszel fölfoghatatlan zónák, melyek az életünket oly izgalmassá/unalmassá és tragikussá/komikussá teszik.

A Tandori "aforizdiókjain" kiérlelődött marnói nyelvjáték a maga karakterisztikus mondásaival filozófiai vicceket süt el, melyek a freudi vicc mintájára a filozófiai tudattalant (a fogalmakba bele nem férőt) röppentik ki. Ez a készség igazán szellemessé teszi Marno költészetét, de nem mulandón, hanem "örök visszatérést" kívánva. Gyakran megnevettetnek, és gyakran megfejthetetlennek tűnnek ezek a versek, de minden olvasásra új oldalukat mutatják meg, lerázva magukról az érthetetlenség unalmát. Költői intenció ugyanis nem szögezi le őket, magyarán szólva Marno nem azt írja, amit akar, hanem a magyar nyelv uralma alatt áll, kiszolgáltatott tehát, miközben képes csínján bánni a szavakkal és szólásokkal, és földeríteni, megindítani őket.

A Marno-versek annyiban hermetikusak, amennyiben a banalitásba beleveszni hajlamos lét és a benne mély titokban táplálkozó halál megközelíthetetlenek számunkra. Azonban figyeljük csak meg, mennyi állat, növény, táj, mennyi tárgy és figura bukkan fel bennük és általuk. Egy komplett családfa, irodalmi szempontból is, hisz a versek intertextualitása nagyon gazdag. Ha az olvasó odaadja magát a nyelvnek, és erre itt lehetőség van, akkor őbenne magában fog megnyílni a saját szorongatott világa. Ezek a foszlányok a befogadás munkájában összesodorhatók, Ariadné-fonálként szolgálhatnak, és mivel Marno nagyon pontos, annyira, mintha az élete múlna rajta, a versekre hagyatkozva kevesebb az esély az eltévedésre, mint mikor magunkra vagyunk hagyatva. Ez a könyv értelme: hogy fizikai mivoltában teszi hozzáférhetővé azt a mérhetetlenül összetett, nagyon kétséges mélységű és az elmúlástól remegő jelenségvilágot, amiből a sorsunk szövődik össze (és vissza). Ennek a nyelv lehet a megmondhatója a gondolatokkal telített érzéki képek váltólázában, amint ezerféleképpen hangzik, köt, invertál és konvertál, megnevettet, csal és vall, és papírra kerülve sem halott, ha találkozik a leheleteddel.

Palatinus, 2012, 168 oldal, 2100 Ft

Neked ajánljuk

Kutyából nem lesz unikornis

  • SzSz

„1 millió dollár nem tuti. Tudjátok mi a tuti? 1 milliárd dollár” – fűzi be Sean Parker, a simlis befektető a Facebook tejfelesszájú, egyetemista alapítóit a The Social Network – A közösségi hálóban. A Justin Timberlake játszotta pasas maga a gonosz kapitalista csábító, aki David Fincher filmje szerint főszerepet játszott abban, hogy néhány kapucnis srác nekifutásából vanity project helyett végül az egész világot meghódító gigavállalat jöjjön létre.

A legnagyobb átverés

Alighanem biztosra akart menni a Netflix, amikor jó pénzért – erről még lesz szó – megvette 2018-ban az akkor már internetszerte nagy népszerűségnek örvendő, és épp börtönbüntetését töltő álörökösnő, Anna Sorokin élettörténetének megfilmesítési jogát, és hozzá ugyancsak szép pénzért leszerződtette az Y generációs narratívák kipróbált tévés elbeszélőjét, Shonda Rhimest. Biztosra mentek, csak épp azt nem tudták eldönteni, hogy mit is akarnak ezzel az egésszel kezdeni, mit szeretnének mondani a történetről, és miért tartják egyáltalán érdekesnek a Sorokin-sztorit.

A legnagyobb tűzijáték

  • Csabai Máté

Zabszem van Tigran Hamasyan seggében. Az örmény folklór, a thrash metal, a prog rock és az ECM-stílusú ambient felé tett kirándulások után odaérkezik, ahonnan mások indulni szoktak: az amerikai jazzdalokhoz, Ella Fitzgerald, Charlie Parker és Chet Baker klasszikusai­hoz. Nem vitatom, hogy ragyogó invencióval és virtuozitással nyúl ezekhez, de izgága természetének nem tud parancsolni.

Távolról sem

  • Sándor Panka

Elgondolkodtató és megragadó látvány fogad (Erős Hanna és Zatykó Bori munkája): a színpadon hatalmas piros M betű, előtte piros szőnyeg, jobboldalt kör alakú vetítővászon, Bartha Máté videóival. A Kovács Lehel által megformált kutató, az Amerikából hazatért Gyarmati Egon bele is kezd a Magor-program kifejlesztésének hátteréről szóló ismeretterjesztő előadásába.

Elnyomás alatt nő

Naomi Wolf amerikai feminista író a Vagina című könyvében hosszan értekezik arról, hogy a vagina fölötti uralom és a nők társadalmi csoportjának elnyomása egy és ugyanaz.

Míg el nem tűnik

  • Erdei Krisztina

A 20. század alkotói gyakran keresték a fotózás valódi helyét a művészetek között. Moholy-Nagy és kortársai, az avantgárd fotográfia képviselői a festészetet utánzó fotóhasználattal szemben, a médium sajátos formanyelvének kidolgozására törekedve önálló kifejezésmódot fejlesztettek ki, amely képes a valóságot sajátos nézőpontok mentén rögzíteni.

A leégett kastély felépítése

A kötet megjelenése után publikált Párhuzamos létezésben című műhelyesszéjében Láng Orsolya úgy fogalmazott, hogy akkor zárja le a verseskötetének kéziratát, amikor úgy érzi, már nem tud többet mondani „arról a kevés dologról, ami foglalkoztat”.

Utánunk is ősök jönnek

Mint amikor locsog a tenger, nyolc-tíz mondatos, csak ritkán hosszabb szövegekből áll ez a regény. Apró képek, monológok arról, hogyan tölti el az életét az ember a neten és a valóságban, hogyan éli meg a rácsodálkozás örömét, szakadatlanul tanulva és csalódva.