Könyv

Breaking news! Amerikai idő szerint csütörtök délután öt órától Paul Auster brooklyni lakos és szépíró elfogyasztott két pohár pezsgőt, elszívott vagy fél tucat Davidoff szivarkát, és interjút adott a Narancsnak. Egy brooklyni cukrászdából jelentjük.

A tizenhat darabból álló, nálunk az ötödik kötetnél tartó krimisorozat hőse, Di bíró a negyvenes években nyomozott először. Magyarországon két kiadónál jelentek meg történetei, például a haranggyilkosság esete az Albatrosz sorozatban, 1987-ben.

Csütörtökön megjelenő lapszámunk könyvrovatában olyat olvashatnak, mint még soha: John Le Carré, a kémregény koronázatlan királya új könyve, a Törékeny igazság apropóján exkluzív interjút adott a Narancsnak. Kokain, kémek, árulás, Downton Abbey, Arafat, antiszemitizmus és még sok minden más: nagyinterjú Le Carréval!

Szombaton Orbán Viktor nyitotta meg az életét bemutató tárlatot a Terror Házában. Az író halála után az új kiállítás kurátora, Kiss Ilona írt róla kétrészes, nagy portrét a Narancsba.

Érett, jól szerkesztett novelláskötet, amely az erdélyi szerző fiatal korát meghazudtoló módon képes megdöbbentően erős (és sokféle!) atmoszférát teremteni az alapvetően realista prózanyelvre épülő, azt itt-ott szürreális elemekkel megspékelő, olykor pedig sajátos narrátori furfangokkal felturbózott elbeszélésmódjával.

Az Aegon rendhagyó tananyagokat készíttet diákok számára. Ennek apropójából körülnéztünk, mi a helyzet a középiskolai irodalomoktatásban, és hogyan lehet még élő szerzőket tanítani ebben az új, túlszabályozott és konzervatív rendszerben.

Kis csapatokat szerveztek különféle iskolák tanulóiból a ValóVilág 5-tel kapcsolatos felméréseikhez, és nem várt hatásként azt tapasztalták, hogy a gyerekek „egész egyszerűen ki voltak éhezve az ilyen típusú beszélgetésekre”. Kritika Zsolt Péter könyvéről.

Üres, fehér háttér előtt két vonalfigura arról lamentál, hogy miért nem történik már velük valami. De mivel továbbra sincs semmi, ezért látszólag a képregény is semmitmondó, miközben természetesen mégiscsak szól valamiről.

Schein Gábor írt már irodalomtörténeti monográfiát, tanulmánykötetet, regényt, drámát, verset, gyerekkönyvet, publicisztikát, de a Megölni, akit szeretünk az első kisprózakötete - és a szerző ezt is jól csinálja.

Épp a minap jelentette be, hogy készül a Harcosok klubja folytatására, méghozzá képregény formában. A Kísértettek, az Altató és a Cigányút szerzője nem szívesen ad élő szóban interjút, inkább e-mailezik - azt viszont nagy elánnal teszi. Az alábbi interjú több levélváltás eredményeként született.

Az 1946-ban született író vérbeli angol, azaz nem sokra becsüli az ún. posztmodern vívmányokat, és ha az elbeszélő elbizonytalanodása a téma, akkor ideálja, Ford Madox Ford A jó katona című 1915-ös remekművének epikus kételyeinél nem megy tovább.

Japán tizenkilencedik századi nagy nyitása, a festő Georges Seurat pointillista munkamódszere, az amerikai elnökök merénylőinek panoptikuma, egy korai Ingmar Bergman- és egy érett Ettore Scola-film, vagy épp egy sorozatgyilkos londoni borbély véres története - elég csupán néhány darabtémát elősorolni Stephen Sondheim életművéből annak érzékeltetésére, milyen merész és összetéveszthetetlenül személyes ízlés jellemzi a musical műfajának nagy kísérletezőjét és megújítóját.

"Kóbor kaffer kószál királylány kertjében / Királylány kacéran kacsint kéjvágyó kedvében / Kapj karodba, kaffer! Király kinéz, kiált: / Katonák! Kürtszó, kivégzés. Királylány kacag kuszán / Kegyetlen kor! Kicsapongó, koronás kurtizán!"