Már a poétikus cím is utal arra az érzékenységre, amely esztétizáló fénytörésben láttatja a plasztikusan megjelenített figurákat és a mindig a szereplőkkel együtt rezdülő tárgyi vagy természeti környezetet. Emellett a fény a kötet központi alakzata is: a metaforák következetes használata a szövegek legjellegzetesebb vonása. Az írások mindegyikén érződik az aprólékos írói munka, amely épp annyi teret enged az olvasónak, hogy visszavonhatatlanul a történetek részévé váljon: ezt elsősorban a diszkréten enigmatikus történetmondással éri el. Akár csak villanásnyi idő alatt is képes intenzív, drámai élethelyzeteket felvázolni, miközben a sokszor Bodor Ádám műveit idéző tájleírások talán a dialógusoknál is beszédesebbek: szereplői - akár emberek, akár állatok - többnyire periferikus alakok, szegények, kitaszítottak, haldoklók, árvák, akik tragikus sorsukat méltóságteljesen, olykor pajzán derűvel viselik. Noha a háttérben jelentőségteljesen ott sötétlenek a "nagytörténet" nyomai (kommunizmus, háború, nélkülözés stb.), az elbeszélőt sokkal jobban érdeklik a "kis" történetek. A mikroszint banális eseményei válnak igazán lényegessé: szerelmesek, lakótelepi játszótársak, testvérek, családtagok közötti viszonyok alakulása. A vérben és sárban tapicskoló naturalizmustól azonban nemcsak a finom prózanyelv távolítja el a kötetet, de a záró szövegek is, amelyek az irodalmi közeget és az írást magát tematizálják, ekként áthelyezve a korpusz hangsúlyait a referencialitás felől az esztétikummal való szabad játék felé.
Magvető, 2013, 199 oldal, 2490 Ft
