A Magyartanárok Egyesülete multimédiás tancsomagokat készít középiskolások számára Aegon Művészeti Díjat nyert szerzők műveiből. Az elmúlt nyolc év díjazottait – lásd a lenti keretes kiemelést – bemutató anyagokat hamarosan le lehet tölteni az Aegon Művészeti Díj honlapjáról. A díjat 2006 óta héttagú zsűri ítéli oda olyan kortárs magyar szerzőnek, aki kiemelkedő szépirodalmi teljesítményt ért el az előző évben magyar nyelven kiadott művével. A tehetségek támogatása mellett a díj célja a kortárs magyar irodalom népszerűsítése. Ezért készítenek az elmúlt nyolc év díjazottjaiból óravázlatokat.
| A díjazottak, 2006–2013: Spiró György (Fogság); Rakovszky Zsuzsa (Visszaút az időben); Térey János (Asztalizene); Jónás Tamás (Önkéntes vak); Csaplár Vilmos (Hitler lánya); Esterházy Péter (Esti); Grecsó Krisztián (Mellettem elférsz); Barnás Ferenc (Másik halál) |
Márkus Kata, az Aegon Művészeti Díj munkatársa elmondta, hogy a középiskolák végzős osztályaiban pont a kortársakra nem jut már kellő idő, ezért ezek a szerzők a diákok számára távoliak és nehezen érthetőek. Biztató fejleménynek nevezte ugyanakkor, hogy ma már teljesen természetes jelenség a különböző fesztiválok programján feltűnő kortárs író, ezáltal néhány éve már „menőnek” számít fiatal diákként ilyen műveket olvasni, ismerni. Ha ezekkel az alkotókkal még tanórán is találkoznának, az sokat lendítene az irodalom népszerűségén – véli Márkus Kata. Hozzátehetjük, hogy ha valamit kötelezően tanulni kell, az nem feltétlenül kelti fel az irodalom iránt egyébként nem túl érdeklődő diákok figyelmét, viszont nagy csodák történhetnek, ha a tanár megmozgatja a fantáziáját, és megpróbálja elérni, hogy az órán történjen is valami, ne csak lefussa a kötelező köröket.
Mit és hogyan
A több részből álló, inkább tancsomagnak, mintsem vázlatnak nevezhető anyag komoly módszertani segítséget nyújt a tanároknak. Minden csomag egy indoklással kezdődik: miért, mikor és hogyan érdemes az adott művet tanítani. Olyan kapcsolódási pontokat nyújt ez az első rész, amelyek által a diákok magukénak érezhetik a művekben felmerülő problémákat, élethelyzeteket és témákat. Ez a rész megjelöli például a tanításra legalkalmasabb vagy legérdemesebb novellákat, verseket, regényrészleteket. Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint egy középiskolástól nem várható el, hogy mindig egész regényeket, köteteket olvasson el, de az igen, hogy bizonyos részeket alaposan megvizsgáljon.
| ||
A nyolc díjazott között vannak olyanok, akik nehezen taníthatók és talán nem is valók középiskolába, mégis mind a nyolcból tancsomag készül. Márkus Kata elmondása szerint ez gesztus is az alkotók felé, hogy lám, a díj alapítóinak mindegyik nyertes egyaránt fontos, ezért fel sem merült, hogy valaki kimaradjon. Ez valóban figyelmes, de ha már valami bekerül a tananyagba, akkor ez a gesztus előrébb való-e a taníthatóságnál? A díjazásnál sem szempont, hogy a jelölt könyv alkalmas-e tanításra vagy sem. Arató László szerint úgy kell felfognunk a dolgot, hogy bizonyos könyveknél nagyobb energiákat kell megmozgatnia a tanárnak, hogy a diák ne tegyen egyenlőségjelet nehéz és unalmas közé, hanem inkább kihívásnak érezze megfejteni, értelmezni és továbbgondolni ezeket a szövegeket. Kétségtelen, hogy a shortlistre felkerült, de díjat nem nyert művek között több is akad, amit kiválóan lehetne tanítani, ezért ezek közül is választanak kettőt. A szavazás nyitott lesz, hiszen az Aegon honlapján majd mindenki szavazhat még két további műre, de a díj alapítói elsősorban a tanárok véleményére kíváncsiak.
A tancsomag második része egy négyoldalas elemző tanulmányt tartalmaz, amely alapvetően a szakirodalom feldolgozására és az elemzést készítő tanár értelmezésére épül. Fontos megemlíteni, hogy bár az órai anyag tartalmaz olyan részt, amely a művet elhelyezi a szerző életében, de nem az életrajzra épül az értelmezés. Az elemző részt egy interaktív, reflektív technikákra épülő feladatsor követi. A diákok különböző módszertani eljárásokat alkalmazva csoportokban dolgoznak, például míg az egyik csoport a teret és az időt vizsgálja, addig a másik a visszatérő motívumokra és egy harmadik az elbeszélői nézőpontra koncentrál. Továbbá van olyan feladat is, amely során a gyerekek különböző szakirodalmakat olvasnak, és ezek alapján kell ismertetniük egymással a lényegi pontokat. A csomagot színesebbé teszi multimédiás jellege, hiszen videobetéteket és linkeket tartalmaz. Ezek lehetnek kerekasztal-beszélgetések vagy rádióadások a műről, illetve a szerzővel készült interjú. Az utolsó rész pedig egy válogatott szakirodalmi listát tartalmaz. Arató László szerint ezt az egészet tanári kincsestárnak is lehetne nevezni. Természetesen mindez teljesen fakultatív. A tanártól függ, mit épít be a tananyagba, vagy beépíti-e egyáltalán.
Korszerű módszer vs. nemzeti tanterv
A tancsomag szembemegy az irodalomoktatás hagyományaival, hiszen nem híve a kizárólagosan kronologikus, életrajzon alapuló tárgyalásnak, míg az új nemzeti alaptanterv még jobban bebetonozza ezt a szemléletet. A Magyartanárok Egyesülete azon az állásponton van, hogy a régieket, nagy klasszikusokat az új alkotásokon keresztül kellene megszólaltatni, ezzel párbeszédbe hozni különböző korok műveit. Ma azonban még mindig erős az a posztszocialista nézet, amelynek értelmében a műveket muzealizált, jelentől elszakított módon tárgyalják. „Ez a fajta módszer az irodalom lényegét torzítja el, hiszen az új szerzők folyamatosan reflektálnak a régiekre, újjáértelmezik azokat, hozzátesznek. Ez egy folyamatosan alakuló, le nem záruló rendszer. Az iskolákban azonban ezt – tisztelet a kivételnek – lezárt folyamatként kezelik. Kevesebb művel, de többet kéne foglalkozni, és különböző kontextusban tárgyalni azokat” – mondta a Magyartanárok Egyesületének elnöke.
| ||
Az új nemzeti alaptanterv egyébként iszonyúan minimalizálja azt a mozgásteret, amelyben a kortárs irodalommal foglalkozni lehet. Tőlünk nyugatra egyáltalán nem ismerik a négy, illetve hat éven keresztül zajló kronologikus irodalomoktatást. „Ez egy posztszocialista hagyomány, amitől nem tudunk megszabadulni. Nem értek egyet azzal, hogy régebbi műveket korábban kellene tanítani, mert nem hiszem, hogy a Szigeti veszedelem jobban befogadható egy 14 éves számára, mint mondjuk Tóth Krisztina novellái” – mondja Arató László. Szerinte nem arról van szó, hogy ne lenne helye egy kronologikus rendszerezésnek: van, csak más arányokban. A baj az, hogy sokak számára az irodalomoktatás egyenlő az irodalomtörténet tanításával.
Sályiné Pásztor Judit, a Nemzeti alaptanterv (NAT) magyar nyelv és irodalom bizottságának vezetője azt a kezdeményezést üdvözlendőnek tartja, hogy a magyartanárok segédleteket kapjanak a kortárs irodalom tanításához. Szerinte is szükséges, hogy bővüljön a tanítandók névsora – például Szilágyi Istvánnal vagy Tar Sándorral. A kortárs irodalom tanításáról szóló vitákat célszerű a mértékletesség jegyében lefolytatni, ideologikus szempontokat lehetőleg mellőzve. Azt azonban hozzátette, hogy nem csak a kortársakra nincs elég idő: az iskolákban a szűkös órakeretek miatt például Arany vagy Radnóti műveinek alaposabb tárgyalása sem kap megfelelő teret. A Magyartanárok Egyesületével ellentétben nem tartja elvetendőnek az irodalomtörténeti szemléletet. „A tananyag a kezdetek irodalmától jut el a kortársig. Ezzel az összefüggések meglátására nevel, a tanuló maga is felfedezi ezeket. A történeti megközelítés nem mond ellent a sikeres irodalomtanításnak. Példa erre a Pethőné Nagy Csilla által írt tankönyvcsalád, amely időrend szerint haladva egy olyan komparatív irodalomszemléletet vázol fel, amely adott esetben antik és kortárs szövegek összeolvasását is lehetővé teszi.”
| ||
Grecsó Krisztián Aegon-díjas író szerint sok diáknak már az is információ, hogy vannak élő írók, hogy íróvá nem a halál avat. Mint mondta: „A cél itt az, hogy valamilyen formában jelezzük: az irodalom élő organizmus.” Grecsó állítja: a magyarországi irodalomoktatás egyfelől teljes kudarc, hiszen a diákok egy részének olvasási nehézségei vannak, küzdenek a nyelvvel, és akkor a művészet befogadását még nem is említettük. Másfelől azonban van egy vékony, művelt és érdeklődő réteg, amelyet segítenek, és amelyért nagy energiákat mozgatnak meg a tanárok. Arató László szerint a magyartanítás már hosszú évek óta latens válságban van. Mint mondta, egy lelkiismeretes tanár észreveszi, hogy az, amit ő menetrendszerűen lead, nem feltétlenül mozgatja meg a diákokat. Jó esetben megpróbál ezen változtatni, de ez nem ilyen egyszerű. Az oktatók jelenlegi terhelése csak nőni fog, így kicsi az esély arra, hogy a tanárok új dolgokat gondoljanak ki és megmozgassák a fantáziájukat. Az Aegon kezdeményezését különösen anakronisztikussá teszi a kormány oktatáspolitikája, amely a tanárokat a szakmai igénytelenség és a központi akarat abszolút végrehajtása felé tereli. A pedagógusi mindennapok, a túlterheltség és a tanári fizetés nehezíti meg a kortárs szerzők felé irányuló intenzív érdeklődést, hiszen a jelenlegi pedagógusi bérek elég erősen korlátozzák a több ezer forintos új könyvet vásárlását. Ez egyébként problémát is okozhat a tancsomagok alkalmazása során, hiszen az iskolai könyvtárak polcai sem roskadoznak a kortárs művektől. Ezzel kapcsolatban az Aegon tárgyalásokat folytat a könyvkiadókkal, hogy igény szerint tudjanak könyveket küldeni az iskolákba.
A jelenlegi oktatáspolitika sajnos nem a kortárs szerzők irányába mutat, de a Magyartanárok Egyesülete úgy tesz, mintha nem lenne akkora a baj, és gyártja a korszerű módszereket tartalmazó vázlatokat. Grecsó szerint is van még mit veszteni, érdemes energiát fektetni ebbe a kezdeményezésbe. Arató László elmondta, hogy a Magyartanárok Egyesülete a szakmai önképzés mellett igyekszik hallatni a hangját az oktatáspolitikában is, több-kevesebb – mostanában inkább kevesebb – sikerrel. Mint mondta, eredménytelenségük nem feltétlenül kormányspecifikus, de azt lehet mondani, hogy a mostani Nemzeti alaptanterv, kerettanterv és oktatáspolitikai koncepció van a lehető legtávolabb az elképzeléseiktől.
