Könyvsorozat

Robert Van Gulik: A kínai detektív

  • Koller Gitta
  • 2013. szeptember 29.

Könyv

A tizenhat darabból álló, nálunk az ötödik kötetnél tartó krimisorozat hőse, Di bíró a negyvenes években nyomozott először. Magyarországon két kiadónál jelentek meg történetei, például a haranggyilkosság esete az Albatrosz sorozatban, 1987-ben.

A holland orientalista író a 18. századi Di bíró-történeteket fordította angolra, és ezután írta meg saját, a 7. században - a Tang-dinasztia korában - játszódó verzióit. Di (vagy Ti, kínaiasan Di Dzsen Csie) bíró egyébként létező személy volt, igazságügyi miniszter, bölcs és sikeres nyomozó. Valódi munkássága viszont mára háttérbe szorult, s a vonatkozó filmsorozat sem róla szól már, hanem a később kreált modern nyomozóról.

Európai kollégáival ellentétben Di bíró nemhogy nem magányos, de három feleséggel bír. Nemcsak éles eszére és intuícióira támaszkodik, hanem hatalmára és befolyására is. Az események pörögnek, s akár egy éjszaka leforgása alatt pont kerülhet a szövevényes, izgalmas, hátborzongató esetek végére. Di bíró segédje a bűnös múltú, jó útra tért, minden furmányt ismerő, ügyes kezű Tao Gan; vele és még néhány, a törvényt képviselő hivatalnokkal siet fel s alá (hogyne, hiszen se telefon, se autó). Szinte látom magam előtt a koreai sorozatok hangulatában, ahogy Di hosszú köpenyében átsiet az éjjeli udvaron, mögötte kardot viselő emberek loholnak, fény szüremlik ki a rizspapír ablakokon, lakkozott oszlopokra vetül a Hold fénye, és persze erjedő szójabab illata terjeng.

Részletes, hangulatos és nem mellesleg pontos leírását kapjuk a kor Kínájának. Minden egyes eset kultúrtörténeti betekintés és izgalmas krimi egyben. Kivitelében kifejezetten megnyerő a színeiben és tervezését tekintve is visszafogott borító, mi több, a történeteket a szerző saját kezű rajzai egészítik ki.

Fordította: Upor László. Sorozatkönyvek.hu

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.