Tandori Dezső és a Magyar Narancs

Micsoda muri!

  • -ts-
  • 2019. március 21.

Könyv

Amikor Esterházy Péter a nyolcvanas évek elején lemásolta – beismerő vallomása szerint 250 órai munkával – Ottlik Géza Iskola a határon című művét, csak vonogattam a vállam: posztmodern gesztus, ingerlő képzőművészeti alkotás, önfeledt jófejfesztivál? Nem nagyon tudtam hová tenni, tetszett, izgatott, de egyszersmind bosszantott is. Miért?

A tiszteletet el lehet rebegni szavakkal, abból nevezett speciel jól állt, leborulni valakinek a nagysága előtt lehet ezerféleképpen, de itt nem stimmelt valami. Beletörődtem, hogy sose jutok el a lényegéhez. Aztán Tandori egy csapásra megoldotta az egészet.

Tandori Dezső a 20. század magyar irodalmának leghatásosabb újítója és legnagyobb poétája a kilencvenes évek közepétől jó tizenkét évig a Magyar Narancs rendes, hol havi, hol heti rendszerességgel jelentkező tárcaírója volt. Míg élünk, büszkék leszünk rá, természetesen. Ám erre az időszakra esett az a sajtótörténeti skandalum is, hogy okafogyottá vált a szerkesztőségi szedők munkája, lassan mindenki számítógépen dolgozott már, a szerzők vagy a redakcióban kopácsoltak, vagy bumfordi lemezeken – flopi, megvan még? – hozták be műveiket. De nem Tandori. Ő postán küldte írógéppel írt cikkeit, szépen formázott flekkekbe tördelve, pár ceruzás javítással, ahogy egy rendes kéziratnak addig ki kellett néznie. Szerkesztő megszerkesztette (minden esetleges „nagy íróra” vonatkozó ájuldozást csírájában elfojtandó: Tandorit lehetett szerkeszteni, s a sarkalatosabb kérdéseket vidáman meg is lehetett beszélni vele, s meggyőzte a másikat, akinek igaza volt), szóval szerkesztő megszerkesztette, szedő beszedte (beíró beírta), olvasószerkesztő megolvasta, korrektor korrigálta, a nyomda kinyomta. S a szerkesztő megint elolvasta, mert nagyon szerette, s nyomtatásban kicsit mindig minden jobb, mint kéziratban. De egyszer csak a szedő balra el, megszűnt a szedés. De mi lesz a Tandorival? Beírta a szerkesztő, máskor beírta a tördelő. Nos, ez volt a legjobb, ez mindennél jobb volt, a friss újságnál, a szerkesztési pepecsnél, mindennél jobb. A szerkesztő és a tördelő ugyanis nem szedő, nem fotózza le a szeme a betűket és másolja a gépbe, hanem nekimegy újra és újra egy-egy hosszabb mondatnak, s mire a végére jut, már teljesen beléköltözött, érti és érzi, az övé; az évek távolából sem találok erre jobb meghatározást: egyszerűen odavoltunk a gyönyörűségtől. Az volt a legjobb, beírni: darabról darabra összerakni a már összerakottat, s látni, meglátni, ahogy felépül. Az élvezetek fennkölt csúcsa.

S ez hiányzott az Esterházy-stikli megértéséhez: nem számoltam az élvezeti értékével. Micsoda muri lehetett!

Tandori Dezsővel minden jó volt, de a legnagyobb muri az volt, hogy együtt dolgozhattunk vele.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.