A Dunapark Kávéházban találkozunk először. Hogy tegeződünk, mindjárt természetes.
– Mikor érkeztél? – kérdezem, és szerencsére félreért, így megspórol további kérdéseket.
– Romániából jövök, egy konferenciáról. Résztvevő kevés volt, előadó sok. Jószerével egymásnak adtak elő, egymást hallgatták. Ezért fontos nekem a könyv, hogy az emberek elolvassák. Nekik írok, nem a történészeknek. Jó a szakmai elismerés, de már más a lényeges, eléggé bejártam már az életet. (Ezt az utolsó félmondatot nem szépítem magyarra, amerikai-magyar marad.)
Egy este ültem a delaware-i házam gyönyörű teraszán, mellettem egy jó barát, olasz származású építési vállalkozó, New Yorkból érkezett látogatóba. Néztük a lemenő napot. Arról kérdezett, min dolgozom éppen. Befejeztem a legújabb könyvemet, válaszoltam neki. Érdekelte, miről szól. A holokausztról, mondtam. Rám nézett, s megkérdezte, miért van szükség még egy könyvre arról?
Itt, Budapesten, most Zuglóban lakom, barátoknál. Van arrafele egy lebuj, imádom az ilyen kocsmákat; angyalföldi gyerek vagyok. A pultnál ült egy borostás férfi. Azt hittem, utcaseprő. Mellé telepedtem, beszélgetni kezdtünk. Kiderült, középiskolai tanár. Ivott egy sört, ivott egy pálinkát. Bemutatkoztam én is, ki vagyok. Könyvet írtam, Magyarországra emiatt jöttem. Miről szól? A holokausztról. A középiskolai tanár akkor azt kérdezte: miért van szükség még egy könyvre arról?
– Hát a szerelemről lehet olyan sokat írni? – kérdem feleletként, és mivel nevet, vele nevetek.
Frangepán utca 71/B
Magyarországra rendszeresen visszajár.
Angyalföldre nem látogatott ama nap óta, hogy megszökött.
Az Újpesti Dózsa pehelysúlyú bokszolójaként utazott 1963-ban a csapattal Bécsbe, és pontosan tudta, hogy visszajönni velük nem fog. Izrael bécsi nagykövetségére titokban ment el, leszakadva a csapattól. Három nappal később már az El-Al tel-avivi járatán ült.
– Ne menjél tovább, itt lesz a ház, ettől a saroktól pár méterre, megismerem. Ez itt a Jász utca, le is tudsz parkolni. Nagyon érdekes. A Jász utcában nem könnyű parkolóhelyet találni.
Hatvankét évnyi változás – aztán végre felszabadul egy hely.
– Itt egy kovácsműhely volt, most műkörömkellékes. Remek – vigyorog.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!