Könyv

Minden lebomlik

Rafael Pinedo: Plop

  • Svébis Bence
  • 2019. július 27.

Könyv

Na, így kell megírni a civilizáció pusztulását! Rafael Pinedo egyetlen elkészült regénye (másik két, tervezett könyve korai halála miatt befejezetlen maradt), a Casa de las Américas díjjal elismert, 2002-es Plop úgy festi fel a posztapokaliptikus világot, hogy még nyelvezete is a leépült kultúrát tükrözi.

Minden ornamentika nélkül, lényegre törően, tőmondatokban tudósít egy olyan korról, amikor már minden az enyészeté, az eső szinte folyamatosan zuhog, a föld sárrá mállik az emberhordák lába alatt, és minden a túlélésről szól. Ide érkezik, sőt, pottyan egyenesen a sárba egy csecsemő, a címszereplő Plop – nevét innen kapja, a latyakba toccsanó test hangja ez, születésének sanyarú körülményeit őrzi a hangutánzó szó –, akit magára hagy az anyja, mégis életben marad.

Üdvtörténetnek tűnik elsőre: világra jön egy szívós kis élet, s nem hagyja magát ebben az embertelen világban. És akinek semmi sem adatott, az mindent akar. A Plop több irányból is társadalomkritikus mű. Egyik rétege maga a világ, amit sikeresen elpusztítottunk, a másik egy vezető története: Plop felemelkedése és bukása. Azt a mechanizmust látjuk itt viszont, ami minden diktátort képes hatalomra juttatni, teljesen mindegy, hogy a jelenlegi, civilizáltnak tartott körülmények közt, vagy Pinedo disztópiájában, amikor az emberek már csak „használják” (szexuális értelemben) és „újrahasznosítják” (termelési értelemben) egymást. Nem sok különbség van a két berendezkedés közt, és ezt tökéletesen példázza Plop vezetővé válása: cselszövéssel, gyilkossággal jut előre, minden eszközt megragad, hogy eltakarítsa azokat, akik az útjában állnak. Türelmes és ravasz, kifigyeli mások szokásait, és arra épít, hogyan reagál az egyén és a közösség. Barátait, ellenségeit kihasználja, és aki egy kicsit is veszélyezteti a hatalmát, azt hamar „újrahasznosítják”: megnyúzzák, széttépik, húsát a disznóknak adják, csontjából furulyát faragnak. Bukását is ez okozza: a legnagyobb hatalom megszerzése után ugyanis nincs újabb cél, márpedig a cezaromániás ember mindig többet és többet akar. Plop végül nem tud mit kezdeni a vezető tisztséggel, csupán saját, kisszerű vágyait éli ki, lebontja a korábbi társadalmi berendezkedést és normákat, míg végül ő és a felügyeletére bízott nép is belefárad.
A diktátorok végnapjait saját fásultságuk hozza el.

A legijesztőbb talán az, hogy sem időben, sem térben nem tudunk tájékozódni a regényen belül. Nincs meghatározva, hogy melyik kontinensen, melyik országban járunk térdig a mindent elemésztő sárban, ahogy azt sem tudjuk, mikor játszódnak az események: holnap, két hét vagy évtizedek múlva. Egyes jóslatok szerint húsz-harminc év múlva már bekövetkezhet. Akinek van ideje, olvassa el addig a Plopot!

Fordította: Izsó Zita. FISZ–Kalligram, 2019, 200 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk