Ne szeress meg,
azt szeresd meg, hogy a szomszéd nő
beparkol az udvarra,
hogy a telefon önarckép készítésére is alkalmas,
hogy valaki a szemgödrébe akasztott
kampókkal húz el egy uszályt,
meg a többi ilyen folklór dolgokat.
Ne szeress meg. Mit szeretnél meg,
valami vonást? Fintorgok.
Ne ismerj meg.
Mit akarsz a fülem ismerős hajlásától?
Felismersz, mint egy hangot,
mint a megszokott hangot az új versben?
Émelygek.
Ne ismerj meg. Csak szeress.
Én vagyok az a krokodil, szeress.
Nem tudom lenyelni a nyálam, szeress.
Ne szeress, szeress.
Reszess. Sesere.
Ezt nem kérem, nem mondom, nem fütyülöm,
szeress.
Hármas iker vagyok, csak éppen
mindhárman pontosan ugyanazon
a helyen vagyunk, szeress.
Szeress, hogy valaki az albérletre
össze tudja szedni a pénzt,
hogy hétvégi házat vehessen a hajléktalan,
hogy stabilizálódjon a nemzeti valuta,
hogy holtig sírdogáljanak
záporozó szemeink,
hogy életemet
visszaélni ne bánnám.
Ha ki tudod mondani, hogy szeretsz, nem szeretsz.
Ha nem szeretsz, szeretsz.
Ha minden ember halandó,
és Szókratész ember, szeress.
Szeress, szere, szer, sze, szö, ó, szeress.
Szeress, ahogy a vakond a sötétet,
ahogy a kövek szeretik a létet,
ahogy ószereit az ószeres.
Szeress, ahogy a szív ver, vér veres,
ahogyan a semmi valamivé lett,
ahogy az élőt szereti az élet,
hűhót a hős, hű húst a húsleves.
Szeress, mint ki ég, mint ki kvázi fázik,
mint aki épp csak elmászik hazáig.
ahogy a győztes fut egy tiszteletkört.
Ahogy egy mísz miszterrel tvisztel egy görl,
ahogy a legszegényebb lányt a herceg,
ahogy futnak a, futnak, futn a percek.
Szóval szeress.
Tettel szeress, mulasztással.
Egyhangúlag. Dömpingszerűen.
Úgy szeress, hogy mindent szeretsz.
Ától zéig, beleértve az összes egyéb grafémát.
Mint egy amatőr.
Úgy szeress, mint egy slágert.
Úgy szeress, hogy szívizomlázat kapj.
Úgy szeress, mintha lenne szeretet,
nem csak ez a rohanás.
Úgy szeress, ahogy szedsz, szenderegsz, szepegsz.
Különben nincs semmire garancia.
A szerelmi költészetből mára többnyire a nehézségek maradtak, a szerelmi költészet nehézségei, a közvetlen vallomástétel kényelmetlen mivolta. A költészet hagyományosan nagy témáját éppen a saját hagyománya torlaszolja el, teszi nehezen megközelíthetővé. Szerelmes verset írni persze "könnyű", ezerféle hangfekvés, minta áll rendelkezésre Catullustól Maurice Scéve-en át Petri Györgyig. A kérdés inkább az, miképp lehet a szerelmes vers hagyományát a saját képünkre alakítani, magyarán miképp lehetséges eredeti módon megszólalni ezen a hagyományon belül.
Kőrizs Imre Használati utasítás című versének (Holmi, 2004/4.) válasza a szerelmes vers alapviszonyainak a szellemes újrarendezése. A költeményen végigvonuló felszólító mód hangsúlyozottan nem a szerelembe esésre, a mindent eldöntő nagy pillanat kikényszerítésére irányul, és nem is vallomástétel. Ez a vers valóban az, aminek nevezi magát: használati utasítás. Méghozzá olyan, amely egyetlen feltétlen parancsra - "Ne szeress meg. Szeress" - épül, amely a szerelmet organikus, magától értetődő viszonyként követeli ki. Olyannyira magától értetődőként, hogy a versbéli "én" egyetlen árva szót sem ejt a saját szerelméről. Számára ez nem téma. Nem kérdés. Fintorog és émelyeg, ennyit árul el az érzéseiről.
Fintorog és émelyeg, merthogy méltóságon alulinak találja a szerelmi költészet tradicionális, játszmaszerű mozzanatát, ahogy a költő "elnyeri" hölgye szívét. Ahogy bevágódik nála, ahogy megkedvelteti magát. Mintha ezt a gesztust is "a többi ilyen folklór dolgok" közé utalná. A szerelem feltétlensége nem tűri a célracionalitást, nem bír el semmiféle számítást, latolgatást, "ha-akkor" relációt. Helyesebben egyetlen "ha-akkor" reláció lép működésbe mindezek helyett, melyet a költemény fenyegető befejező mondata bont ki: "Különben nincs semmire garancia." Úgy követeli a szerelmet, "mint egy amatőr", az udvarlás mesterfogásainak a sutba dobásával, és cserébe ugyanezt is várja el: "Ezt nem kérem, nem mondom, nem fütyülöm, szeress."
A hagyomány súlya ugyanakkor olyan teher, amelyet nem minden esetben lehetséges csak úgy ledobni a vállunkról. A fentiek ugyanis éppenséggel egy szerelmes versben hangzanak el, és a szerelmes versben a felszólítás kérés, ha tetszik: udvarlás is egyben. Nem kikerülhető tehát, ám Kőrizs Imre fanyar eleganciával utal is erre a kikerülhetetlenségre azáltal, hogy a verse második felébe beékel egy szonettet, a szerelmi költészet meghatározó, nagy versformáját. A használati utasítás átvált dalra, ám ebben a dalban a költemény addig is meghatározó játékos hangja teljesedik ki. A blődli könnyedsége a szerelmi költészet nehézségei helyett. Mindez azonban mégsem tét nélkül való játszadozás. A költő ravasz módon varrja be a súlyokat a költemény szövetébe, ahol váratlanul és mintegy rejtőzködő szemérmességgel komolyra fordul a szó. Ilyen a már idézett záró sor, és ilyen a vers közepe tájának lélegzetvételnyi szünete, retorikai cezúrája: "hogy életemet / visszaélni ne bánnám". Ezzel a két ellenponttal rögzíti a vers lebegését, ad irányt neki.
"Felismersz, mint egy hangot, / mint a megszokott hangot az új versben? / Émelygek." A Használati utasítás azért radikális szerelmi költemény, mert minden gesztusa arra irányul, hogy ezt a megszokott hangot újként szólaltassa meg. És azért nagyszerű költemény, mert ez sikerül is neki. Így képes fölmutatni azt a minden gáláns szerepjátéknál érvényesebb tapasztalatot, miszerint a szerelem olyasvalami, ami előhívja az emberből az amatőrök vakmerőségét.
