Könyv

Bob Dylan és Milan Kundera a kanyarban sincsenek hozzájuk képest. Most lehet elkezdeni izgulni.

Amikor 2013. augusztus 30-án, 74 évesen elhunyt a Nobel-díjas északír költő, világszerte úgy búcsúztak tőle, mint a nemzetközi irodalmi élet legismertebb lírikusától, az utolsó világsztár költőtől.

A Jelmezbál című könyvével az eladási listákon is jól teljesítő szerzővel írószerepekről, az irodalmi estek haláláról és a családállításról beszélgettünk, de szóba került a Trabantot vezető Esterházy is.

Kevés frázist ismétlünk olyan gyakran, mint a holokausztra emlékezést, a múlttal való szembenézést és a felelősségvállalást előíró imperatívuszokat.

Lehet-e az információtechnológiáról regényt írni? Kell-e? És ha már megszületett a szöveg, vajon a gyors elévülési idő miatt érdemes-e vesződni az elolvasásával?

Apja ’68-ban hagyta el Magyarországot, ő 2010 tájékán tért vissza ide. A britek nagy ígéretével jelenlegi lakóhelyén, Budapesten találkoztunk, miután negyedik regénye, az All That Man Is bekerült a világ egyik legrangosabb díja, a Booker idei jelöltjei közé.

A friss Narancs címlapinterjújában saját szakálláról és Mészáros Lőrincről is kérdeztük a világhírű szerzőt, akinek új regénye most kerül a boltokba.

Egyre-másra indulnak a zsebkönyvsorozatok a magyar piacon, pedig már többször temették a műfajt. Utánajártunk, kinek áll ez érdekében.

Első kötete fülszövegében írta Petri, hogy nem akar csak költő lenni. Aztán úgy esett, hogy mégis csak költő maradt; nem írt drámákat, regényeket, soha nem tért át más műfajra.

A középkori Oroszországban lassan telik az idő, talán nem is telik, nem is létezik. Ebbe az időn kívüli óorosz világba vezeti el az olvasót Jevgenyij Vodolazkin oroszul 2012-ben megjelent, máris világhírű nagyregénye.

Szemtelenül kúl, ugyanakkor üdítően szimpatikus vállalkozásba fogott a közéleti kérdések elemzésével foglalkozó liberális szellemi műhely, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, Tóth Csaba.

Esterházy Péter már elfelejtette ezt a kitűnő könyvcímet, mi azonban még egy darabig benne maradunk a poppolitikában, ami így egybeírva viccesen hangzik, de meddig bírunk még nevetni rajta?