Amikor 2013. augusztus 30-án, 74 évesen elhunyt a Nobel-díjas északír költő, világszerte úgy búcsúztak tőle, mint a nemzetközi irodalmi élet legismertebb lírikusától, az utolsó világsztár költőtől.
A Jelmezbál című könyvével az eladási listákon is jól teljesítő szerzővel írószerepekről, az irodalmi estek haláláról és a családállításról beszélgettünk, de szóba került a Trabantot vezető Esterházy is.
Lehet-e az információtechnológiáról regényt írni? Kell-e? És ha már megszületett a szöveg, vajon a gyors elévülési idő miatt érdemes-e vesződni az elolvasásával?
Apja ’68-ban hagyta el Magyarországot, ő 2010 tájékán tért vissza ide. A britek nagy ígéretével jelenlegi lakóhelyén, Budapesten találkoztunk, miután negyedik regénye, az All That Man Is bekerült a világ egyik legrangosabb díja, a Booker idei jelöltjei közé.
Első kötete fülszövegében írta Petri, hogy nem akar csak költő lenni. Aztán úgy esett, hogy mégis csak költő maradt; nem írt drámákat, regényeket, soha nem tért át más műfajra.
A középkori Oroszországban lassan telik az idő, talán nem is telik, nem is létezik. Ebbe az időn kívüli óorosz világba vezeti el az olvasót Jevgenyij Vodolazkin oroszul 2012-ben megjelent, máris világhírű nagyregénye.
Szemtelenül kúl, ugyanakkor üdítően szimpatikus vállalkozásba fogott a közéleti kérdések elemzésével foglalkozó liberális szellemi műhely, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, Tóth Csaba.
Esterházy Péter már elfelejtette ezt a kitűnő könyvcímet, mi azonban még egy darabig benne maradunk a poppolitikában, ami így egybeírva viccesen hangzik, de meddig bírunk még nevetni rajta?