Könyv

Nádas Péter 1966–69-ben a Pest Megyei Hírlap munkatársa volt. A napilapban közölt interjúi, kritikái, riportjai azóta most jelennek meg először – tehát elfeledett kincsekről van szó. Itt közölt rövid szövegéből azt tudhatjuk meg, miféle iszonyatos bűntények es(het)nek meg egy kis vidéki szállodában.

Csütörtökön hirdetik ki Stockholmban, hogy ki kapja meg idén az irodalmi Nobel-díjat. Vajon tényleg Nádas Péteré lehet a díj? Összeszedtük, amit az esélyekről, a jelölési és a döntési folyamatról tudni lehet.

Versben és vers által hozzászólni a napi közügyekhez nemcsak komoly irodalmárok szokása, de a humor mindenkori nagy- és kismestereié is. Politikai átköltészet a dualizmus korából.

Négy különböző szakma képviselője ül a képzeletbeli asztalnál: egy veszprémi postás, egy pesti irodalomtudós, egy székesfehérvári bíró és egy erdélyi származású építész. Az égvilágon semmi sem köti őket össze azon kívül, hogy elég jó verseket írnak, és hogy ezt elég kevesen tudják róluk.

Negyedszázada a Kerepesi úti köztemetőben körmöli regényeit, novelláit egy sírkerti padon. Csontváry, Krúdy és Munkácsy síremlékének Bermuda-háromszögében tűnik el nap mint nap, akárcsak előző könyvének főhőse, a hetvenes évekbeli kamasz lány. Most fejezte be a Tar Sándor ügynökmúltját feldolgozó drámáját, miközben halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket tanít, és gyógyult skizofréneknek tart irodalomterápiát.

Hiába hiszünk abban, olvasóként és recenzensként is, hogy az életrajzi adatoktól, a gyakran pletykaszintű háttértörténetektől, a motivációt magyarázó események kikutatásától minél inkább érdemes függetleníteni magunkat, most nehéz ezt betartani. A fülszöveget jegyző Vörös István is külön bekezdést szentel a "tragédiának", ami "újsághír volt".