Mellesleg költők

Tollat ragad a postás meg a bíró

Könyv

Négy különböző szakma képviselője ül a képzeletbeli asztalnál: egy veszprémi postás, egy pesti irodalomtudós, egy székesfehérvári bíró és egy erdélyi származású építész. Az égvilágon semmi sem köti őket össze azon kívül, hogy elég jó verseket írnak, és hogy ezt elég kevesen tudják róluk.

Költőnek születni kell - tartja a mondás. De olykor az is előfordul, hogy valaki költőnek születik, de aztán prózában él, reggelente dolgozni jár, és csak akkor költő, amikor épp költ. A tévés tehetségkutatók korában nincs is nagy hírértéke annak, ha egy építész verseket ír. (Az valahogy mindjárt más, ha egy lírikus szükség esetén plázát is tud tervezni!) Fiatal korában Vas István könyökvédős könyvelőként dolgozott, és mindig helyeselte, ha a költőknek civil foglalkozásuk van - bár azt talán nem tartotta kívánatosnak, hogy nyugdíjba is a vízművektől menjenek.

"Ez a sovány, okos, levert fiú"

Az alább bemutatandó költők közül a legidősebb, Szili József különben már rég túl is van ezen a nyugdíjproblémán, sőt a maga nyolcvankét évével alighanem minden idők legidősebb első kötetes költője. Korábban is irodalommal foglalkozott: kutatóként. De aki esetleg azt hiszi, hogy a Miskolci Egyetem professor emeritusa számára a versírás gyerekjáték, képzelje el, hogyan boldogulna egy elméleti fizikus az űrhajó pilótafülkéjében!

Szili professzor nemcsak korrekorder, de versei messze túlteljesítették a horatiusi "nonum prematur in annum" ("kilenc évig tartsd fiókban") követelményét is: a Verskazal című kötet darabjai évtizedekkel ezelőtt íródtak. A Szili-verseknek tehát szemlátomást hosszú a szavatossági idejük, a Kőtáj címűt például akár Krusovszky Dénes is írhatta volna, aki pedig a vers születésekor még főállásban hintázott: "A csend megkövült. Ez a kőpuszta / támadt belőle, tátogó némaság / irgalom nélkül. / Eltévedni itt? Nincs belseje a tájnak. / Hiányzik róla az a pici rés is, / amihez majd a legenda tapad." A költőnek nemcsak a képei jók, hanem a ritmusérzéke is (most nem a verstan egyszeregyére gondolok), nagyszerűek a tempóváltásai, egy anekdotikusnak indult, novellisztikus szerelmes verset(Harmadszorra) például így fejez be: "sejtem, hogy nálad mindig ott a kés, / s azon tűnődsz, nem késő-e megölnöd / ezt a sovány, okos, levert fiút, / s most magadnak motyogsz így: 'Nem tudom.'"

Kedvencem az Amszterdam-New York: 8 óra című vers, amely egy repülőútról szól, benne a felhőknek olyan totális leírásával, amely - hogy nagyot mondjak - egy Szép Ernőn iskolázott Juhász Ferencnek is becsületére válna: "ködben indultunk s a repülőút / New Yorkba végig felhőben / felhők emeletes tárházában felhők / egymást temető egymásra hágó generációiban felhők / roppant és hazárd tenyészetében felhők / gőzhomályba süllyedt dzsungelszintjein".

Bízzunk benne, hogy a következő kötetre nem kell újabb nyolcvankét évig várni.

"Mintha semmi sem történt volna"

Domján Gábornak, aki civilben (vagy mundérban?) veszprémi postás, 2007-ben jelent meg első és mindmáig egyetlen kötete, Csalódott szereplők címmel. A könyv nem részesült komolyabb kritikai visszhangban, eltekintve annak nyugtázásától, hogy "nini, itt egy postás, aki verseket ír!". Pedig a versek nem szorulnak efféle szenzációkra.

Domján jól elsajátította a múlt század végének uralkodó parlandóját, és folyékonyan beszéli a legújabbnál eggyel korábbi líra köznyelvét, amit kiválóan példáznak az olyan versek, mint az Oblomov, amely akár remek Petri-apokrif is lehetne: "A pofáját zászlókba takaró / város már nem dühösít. / Szalonok, színház - fecsegjen / nélkülem. Itt van Alekszejev, / hű, mindentudó barátom, / ha unatkozom, beszélget velem. / Beszélgetek a múltról magamban. / Nyírfaliget-csönddel babrálok. / Romos udvar, parasztok arca leng, / lassú, foszló a tánc; / lovak patáikkal / vádiratot rónak a földre, / és selyemlobogással - irány / a tejút - a mennybolti seregbe. // Megyek én is, Oblomov, / akit az idő kinőtt magának. / Alám hintázik a hold, / mintha Teréza könyöke fénylene."

Arról, hogy a költőnek ezenkívül humora is van, nemcsak az olyan prózaversek árulkodnak, mint az egy fillér borravalót sem adó milliárdosnéről szóló portré vagy az afféle remek címadások, mint a Mikor André Malraux olvasása után ebédért indulna, de lekési a buszt és a Ha látom a feleségem szerelmét. AVersgyáram ma néked üzemel című darabot (amely még a postásmunka előtt születhetett, egy nyomdában) talán nem is humorosnak, inkább ironikusnak kellene nevezni: "Versgyáram ma néked üzemel, / mint üzemel a soha nem szünetelő / évszak, az egyetlenegy, / melynek pompája visszavonhatatlan. // Versgyáram ma néked üzemel, / mint működnek a motoros, zöld / szalagmezők, és hullik föléjük / fehér ejtőernyő, a kéz, // és töltődnek a töltények / fáradhatatlanul: / kettő a szívre, egy a fejre."

Az idézett részletből az is kitűnik, hogy Domján lírájától nem idegen a tragikum sem, csakhogy ezt olyan érintésszerű tapintattal tudja közvetíteni, ami ritkaságszámba megy. A Veszprém című vers így kezdődik: "Jól áll az ősz ennek a városnak", és így végződik: "Fekete fóliát tapintasz. / A fiú hagyta, / hogy repüljön a teste. / Kicsit vérzik a bokája. / Az arc sértetlen. Tiszta / és szelíd. Amilyen / mindig is volt." Az csak a kötet utolsó, Életrajzomhoz című verséből derül ki, hogy a fiú a költő saját gyermeke volt: "anyám elfekvőben halt meg / testvérem kórházban / fiam öngyilkos lett / házasságom lakótársi viszony / barátaimra féltékeny voltam / szerelmeimet titkoltam / és becsaptam / 54 éves vagyok / úgy járok az emberek között / mintha nem történt volna semmi".

Domján Gábor öt éve új kötetet ígért, kíváncsian várjuk.

"Sólyom László Jézus képében"

Veszprémi pályatársának ironikus szövegformáló gesztusaira emlékeztet a székesfehérvári Kozma Tamás egyik hangja is. (Ez vagy közös mintát sejtet, vagy valami "pannon" dolog lesz.) Domjánhoz hasonlóan - az amúgy polgári peres bíró - Kozma verseibe is be-beszivárog valami a civil szakmájából. A végig felszólító módban szóló Dekrétum című vers ("A mészárosok házai a városon kívül legyenek, tekintet / nélkül arra, hogy választott szakmájuk szerint / állatot vagy embert vágnak") műfaja nyilvánvalóan: rendelet. Talán a rövid idézetből is látszik: Kozma szereti végiggondolni a verseit. A Túlsúlyos hardver például az emberi testet leltározza, onnan hogy "22 kiló zsír fed / finom eloszlásban mintegy / 10 kilónyi csontra dolgozott, rostos / izomcsoportot" addig, hogy "a DNS láncon fenn ne akadj, csöcsre / pöcsre ne pillogj. De térdelj csak az agyhoz / keresd a szellemet".

A Petri által tökélyre fejlesztett ironikus "beszélt vers" Kozma Tamásnak is anyanyelve, bár az iróniát ő néha annyira rövidre zárja, hogy a versből már egy epigrammára való sem marad, az eredmény egy apró glossza. Magabiztosan bánik a sajtónyelv közhelyeivel ("piaci elemzők kijelentették", "az utak csúszósak, haladásom torlódások nehezítik"), és korunk olyan kellékeit és kulisszáit is biztos kézzel emeli be a versbe, mint a Smart-pontok vagy az ENSZ. Költészetének a végiggondoltságon kívül legfontosabb jellemzője a groteszk humor. Jól példázza ezt a Maradok disznó felütése: "Távlatilag nem élelmezési alapanyaggá, hanem / egyedi tervezésű női topánná szerettem volna válni, / mert a romantika már a korai malackorban / belém ivódott." Remek cím- és alcímadásaira csak néhány példa: Ádvent a zsinagógában, Az állatvédelem hangtani összefüggései, Fémtömegcikk (Orosz népmesei gyűjtés).

Kozma Tamás Elég érdekesek vagytok című karcsú kötetének legemlékezetesebb verse a Sas szárnya lebeg fölöttem címet és a XXI. sz. zsoltár elbeszélő modorban alcímet viseli, és egyesíti magában költőjének minden erényét. Így kezdődik: "Sólyom László ma Jézus képében járt / a szobámban, vagy fordítva. / Türelmesen ücsörgött a legmesszibb sarokban, / hogy meg ne zavarja álmomat, / és őt se nyomassza hortyogásom. / Szokott szelíd (másképp fensőbbséges) / mosolya derengett arcán, úgyhogy / kilétéhez kétség sem fért. // Arra emlékszem még, hogy együtt / elbandukoltunk az Intersparba. / Kart karba nem öltöttünk, mert / nem illett volna, de azért / megvette azt a krémszínű, puha / nyári cipőt, melyre titokban vágytam / a rendszerváltás hajnalától fogva."

A kötet a tavalyi könyvhétre jelent meg - a szerző remélhetőleg azóta sem csak ítéleteket és indoklásokat fogalmaz.

"Kínba csavart kőszentek"

Nem tudom, a postások - mint postások - szereznek-e haragosokat, de már egy tanárnak valószínűleg akad néhány, a bírákról nem is beszélve. Mégis biztos, hogy civil hivatásának gyakorlása során a legtöbb kritikában a negyedik mellékállású költő, az építész Finta József részesült. Három korábban bemutatott kollégájához hasonlóan Finta sem publikál sokat. Bár vallomásai szerint évtizedek óta ír, az eddig megjelent több, vegyes műfajú - rajzokat, illetve karikatúrákat is tartalmazó - kötetében mindössze néhány tucat vers szerepel.

Finta József líráján az utóbbi fél évszázad költészeti fejleményei nem hagytak nyomot. Az akkurátus datálás szerint a legtöbb kiadott verse az utóbbi tizenöt évben íródott, de egy-egy 1957-es, illetve 1961-es darabbal összeolvasva őket az eredmény megdöbbentő: Finta negyven-negyvenöt évvel ezelőtt is már kész költő volt, az azóta eltelt évtizedekben pedig - mint a Bourbonok - nem tanult és nem felejtett semmit.

Versei szinte kivétel nélkül viszonylag rövid, jambikus, rímes (a legtöbbször keresztrímes) sorokban, többnyire négysoros strófákban íródtak. Az elmúlás neszeit bús versekké felhangosító költői eszközök Áprily Lajost idézik, de annyi egyéni színnel, hogy Fintára nem vetülhet az epigonizmus árnya. A színeket egyébként szó szerint kell érteni: sokáig lapozgathatja a köteteket az olvasó, amíg olyan verset talál, amelyben nincsen megemlítve legalább egy. A költő kedvence a sárga, az okker és a vörös. Ez nem is véletlen, mert Erdély után a legszívesebben déli, főleg olaszországi tájakról, városokról ír, illetve egész költészetét mintha egy egzisztenciális naplemente vonná melankolikus - illetve, rosszabb pillanatokban, deklamálóan búbánatos - fénybe. Amikor ez a melankólia túlságosan előtérbe tolakszik, általában agyon is csapja a verset.

Finta versei jóval idősebbnek látszanak a koruknál, de bizonyára rájuk is érvényes a Vajdahunyadvár-effektus. Építése idején a városligeti látványosság furcsa, időszerűtlen zárvány lehetett, de az azóta eltelt több mint száz év alatt igazi patinát is kapott. Ugyanígy eljöhet az idő, amikor Finta József elégikus versei olvastán is mindegy lesz, hogy költőjük száz vagy százötven éve írta őket.

*

"Az értékelésnél természetesen történtek tévedések, ingadozások, igazságtalanságok, de nem emlékszem olyan igazi költőre, akit a magyar irodalom be ne fogadott volna" - írta huszonöt éve, a Szép versek akkori kiadásának előszavában, fiatalkorának irodalmi életéről Vas István. Emlékezni - és nem emlékezni - csak arra lehet, ami az embernek tudomására jut. Erről a négy költőről érdemes tudni. Ne vegyük tőlük zokon, hogy a versíráson kívül máshoz is értenek.

(Domján Gábor: Csalódott szereplők, Művészetek Háza, Veszprém, 2006; Kozma Tamás: Elég érdekesek vagytok, Pont Kiadó, 2011; Szili József: Verskazal, Argumentum Kiadó, 2011; Finta József: Élet-rajz, Kossuth Kiadó, 2010)

Neked ajánljuk