Könyv

- Jaj, mily ösztövér a vastagság - szólt Esti Kornél, mikor egy mennybéli könyvesboltban belelapozott az Esti Kornél című könyv 850 oldalas kritikai kiadásába. - 250 lap tűrhető szöveg, a többi merő szalmacséplés a novellák "válfajairól" és "hatásairól". Mindig viszolyogtam attól az unalmas és vizenyős szamárságtól, melyet általában irodalomtudománynak neveznek. Kétségbeestem annak az elképzelésétől, hogy ez a butaság nemzedékről nemzedékre száll, az idők végezetéig, mint valami örökletes átok. - Hó! - kiáltott rá Kosztolányi a polc túloldaláról -, a mi felfogásunk homlokegyenest ellenkezik. Én imádom a népemet, nyelvemet, az olvasók pedig engem, te meg mindent lesajnálsz. - Öregszel - kötekedett Esti. - Kosztolányi lehajtotta a fejét, és igyekezett a könyv borítóján lévő képhez hasonlítani. - Látod, mit írnak itt rólad a 673. lapon - folytatta Esti - "Kosztolányi Dezső halálával életműve lezárult". A tiedé, öregem, csakis a tiedé. Én nem öregszem. Nem tudok. - Nézd, ez egy editio maior, kiadás- és recepciótörténettel, tárgyi magyarázatokkal - szólt Kosztolányi. Te irigykedsz. Ezt a 600 oldalt sajnálod tőlem. - Sajnálja a fene, ha úgy is lenne, magamtól sajnálnám - legyintett rá Esti.

Élt huszonhét évet, halálának oka ismeretlen - ennyi kerülhetett be egyelőre a rendőrségi jegyzőkönyvekbe, s valljuk be, ennél sokkal többet még nem is jegyzett fel haláláról az életét folyton fürkésző sajtó, és a közvélemény. Alighanem pont azért, mert ügyeit, főleg a zenén kívüli dolgait oly behatóan és részletesen, mondhatni csámcsogva traktálták, s most halálának, mely látszólag logikusan (természetesen ennek itt semmi értelme: a halálban nincs logika) következett abból, ahogyan élt, alig van bónusz hírértéke.

"A különbség aközött, hogy milyennek látjuk magunkat és hogyan nézünk ki valójában, a legtöbb embert kikészíti. Talán a vámpírok azért nem halnak meg, mert nem láthatják magukat fotókon vagy a tükörben" - írja Palahniuk abban a novellában, amelyben egy házaspár pornófilmet készít, és aztán belerokkan a kamera őszinteségébe.

Továbbra sem történt meg az áttörés az e-könyv európai piacain, így Magyarországon sem. A kiadók óvatosak, a könyváruházak kínálata szegényes, a forgalmazók pedig egyelőre inkább a táblagépek eladására bazíroznak.Megtörténhet, hogy a Google és az Amazon zsebre teszi az európai piacot is.

Lanczkor Gábor Hétsarkúkönyv című gyűjteményét terjedelme és összetettsége miatt nehéz végigolvasni, szemezgetni a versek közül viszont nem igazán érdemes.

Pixelkockás fénykép, mozaik, szervekből összeálló test vagy akár jó alaposan összegubancolt gombolyag. Valószínűleg még sok egyéb metaforát lehetne találni arra a szerkezetre, ami Tóth Krisztina új prózakötetét jellemzi, és ami egyben a címét is adja: olyasvalamiről van szó, ami sok kicsiből alkot egy nehezen áttekinthető, nagy és szerves egészet.

A Március 15. tér környéke Budapest geometriai közepe, mostanáig mégis fekete lyukként sötétlett a belváros nyüzsgő univerzumában. Az ELTE bölcsészkara 1992-ben elhagyta a térre néző épületet, a Contra-Aquincum romjait bemutató süllyesztett Duna-parti térség így végleg elhagyatottá vált. A 2006-os Budapest Szíve tervpályázaton felmerült a terület beépítése, de végül a köztérrendezési koncepció győzött - látható sikerrel: az alig egy hónapja átadott tér visszafoglalta az őt megillető helyet. A terület építéstörténete jó példája a századokon átívelő városi metamorfózisnak, tanulságai pedig túlmutatnak az urbanizáció szakterületén, és a kulturális hagyatékhoz fűződő viszonyunk alapvető változását sejtetik.

A zavar és az ijedség, ezekkel kellene kezdeni valamit, amikor mintegy akaratunk ellenére végiggondoljuk: mi is volt ez a mozdulat.

"Mert hol irodalom van, ott irodalom van, előszivárog DNS-ből vagy honnan." (Lackfi János: Egy mondat) csütörtök június 2. 16.30 Rakovszky Zsuzsa és Parti Nagy Lajos dedikál Az írónő VS című friss kötetét ajánlja, majd egy óra múlva Az étkezés ártalmasságáról című kötetet lehet a szerzője tolla alá tolni. (Líra Könyv-Magvető stand, Bp. V., Vörösmarty tér) 17.00 Az Írók boltja rendezvényeinek megnyitója A 82.

rap: Miért fontosak neked a mesék? Berg Judit: Világéletemben lenyűgöztek a mesék, felnőttként is szívesen olvasok jó mesekönyveket, kalandregényeket. A mesékbe legelemibb emberi vágyainkat, félelmeinket és harcainkat sűrítjük, nem véletlen, hogy az archaikus népmeséket gyógyításra is használják.

Talán úgy lett volna logikus (és Saramagóról írott nekrológomban - MaNcs, 2010. június 24. - magam is felültem ennek), hogy Az elefánt vándorútja legyen a portugál Nobel-díjas utolsó regénye, ez az emberiség szörnyű botlásait, gonoszságát és megátalkodott, még az állatokat sem kímélő rosszaságát némi megbocsátó, a reménytelen eseteknek kijáró keserű mosollyal nyugtázó bölcs szatírjáték. De nem. José Saramago még nyolcvanhét évesen (!) sem fogta be pörös száját, portugálul 2009-ben megjelent regénye lett a végső üzenete, újabb vádakkal a Biblia, a katolicizmus és egyáltalán az Isten nevét gonosz célokkal szájukra vevők ellen. A botrány - bár nem érte el a Jézus Krisztus Evangéliuma 1991-es megjelenésekori habzó szájú szintet - ezúttal sem maradt el, hiszen Saramago egy rövid, de annál velősebb regénykében utoljára még jól odapörkölt azoknak, akiket egész életében utált és megvetett, az álszenteknek, az Isten nevében hullahegyeket emelőknek. De nem is annyira nekik, hanem egész egyszerűen Istennek, aki sokak szerint ugyebár a történelem ura. Ugyanakkor persze Káint se kíméli a regény.