Az, hogy rengeteg egészségügyi szakdolgozó megy el az országból külföldön szerencsét próbálni, faktum. Az, hogy az emigrálók nem a nulláról, hanem mínusz egyről kezdik, evidencia. Az pedig, hogy sehol sem fenékig tejfel az élet, örök igazság. Nagyjából ez a kiinduló- és nyugvópontja Molnár Lamos Krisztina dokumentumregényének, ahol egy, a magyar egészségügyet, az áldatlan állapotokat, a kimerültséget és a pénztelenséget megelégelő ápolónő részletesen elmeséli kivándorlásának és beilleszkedésének történetét. Kezdve az itthoni rendszer régmúlt értékeivel, az ápolói hivatás szépségeivel és a folyamatos romlással, folytatva addig a pontig, ahol már nincs más sansz, csak nagyot nyelni és menni, majd London Luton repterén feleszmélni.
Onnan pedig újrakezdeni: tizenhat hónapig harcolni az angol kamarával a regisztrációs számért, hozzászokni a hideghez, esőhöz, a demensek és 90 év feletti idős, beteg emberek gondozásához, halálához, és ahhoz, hogy bevándorlóként komoly hátrányból indul. Az ápolónő kálváriája közben gondolkodik halálról, magatehetetlenségről, az éppen akkor tomboló menekültválságról, arról, hogy miért ment el Magyarországról, mit keres Angliában, és hogy miért nem érzi már magát sehol sem otthon. Új életében több a kudarc és a nehézség, mint az öröm, az útkeresés mégis pozitívan zárul: hitelt törleszt, megbecsülésre, barátokra lel, és kórházi ápolói munkára. A Válaszúton nemcsak a kivándorolt ápolók megpróbáltatásairól szól, hanem mindazokról, akik hirtelen adódott gyökértelenségükre keresnek gyógyírt és választ.
Fekete Sas Kiadó, 2017, 273 oldal, 2900 Ft
