KÖNYVMELLÉKLET

Molnár Lamos Krisztina: Válaszúton

Könyv

Az, hogy rengeteg egészségügyi szakdolgozó megy el az országból külföldön szerencsét próbálni, faktum. Az, hogy az emigrálók nem a nulláról, hanem mínusz egyről kezdik, evidencia. Az pedig, hogy sehol sem fenékig tejfel az élet, örök igazság. Nagyjából ez a kiinduló- és nyugvópontja Molnár Lamos Krisztina dokumentumregényének, ahol egy, a magyar egészségügyet, az áldatlan állapotokat, a kimerültséget és a pénztelenséget megelégelő ápolónő részletesen elmeséli kivándorlásának és beilleszkedésének történetét. Kezdve az itthoni rendszer régmúlt értékeivel, az ápolói hivatás szépségeivel és a folyamatos romlással, folytatva addig a pontig, ahol már nincs más sansz, csak nagyot nyelni és menni, majd London Luton repterén feleszmélni.

Onnan pedig újrakezdeni: tizenhat hónapig harcolni az angol kamarával a regisztrációs számért, hozzászokni a hideghez, esőhöz, a demensek és 90 év feletti idős, beteg emberek gondozásához, halálához, és ahhoz, hogy bevándorlóként komoly hátrányból indul. Az ápolónő kálváriája közben gondolkodik halálról, magatehetetlenségről, az éppen akkor tomboló menekültválságról, arról, hogy miért ment el Magyarországról, mit keres Angliában, és hogy miért nem érzi már magát sehol sem otthon. Új életében több a kudarc és a nehézség, mint az öröm, az útkeresés mégis pozitívan zárul: hitelt törleszt, megbecsülésre, barátokra lel, és kórházi ápolói munkára. A Válaszúton nemcsak a kivándorolt ápolók megpróbáltatásairól szól, hanem mindazokról, akik hirtelen adódott gyökértelenségükre keresnek gyógyírt és választ.

Fekete Sas Kiadó, 2017, 273 oldal, 2900 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.