"A nevünk mindkét ágon elveszett. Apám az örökbefogadó, anyám a nagyanyja nevét viselte. Valahol minden szál megszakad. Aztán az erős továbbviszi. Nálunk a nők azok. Név, néma jel, a mi árvaságunk" - olvasható az Árvák című szakaszban, és ez tekinthető afféle alaptételnek is, így alakul a család anyai és apai ágának története több generáción keresztül. Az elbeszélő emlékezetében a szülők mellett érthető módon a hentes és a cipőkészítő nagyapa alakja él a legélénkebben, ez hagyja a legmélyebb nyomot, az emlékezés folyamatát pedig a szülők, legutoljára az apa elvesztése indítja el. Itt aztán önkéntelenül is felidéződnek bennünk a gyász metódusának jellemző irodalmi előzményei, A szív segédigéinek zavarba ejtő virtuozitása vagy kevésbé régről Zeke Gyula A Bécsi útonjának komoran pontos leírásai. Az Üvegház is kínál a gyomor mélyéig hatoló részeket, egyedül mintha az egyes szövegek lezárásával nem tudna mit kezdeni. Rendszeresen végződnek hasonló összegzésekkel: "Így kell kilőni a napot, pezsgővel, hogy múljon el örökre a fény." (Részeg) Vagy másutt: "...mert minden ölelés olyan, mintha az utolsó volna. Az a pár pillanat van, néhány perc, az az élet, aminek akkor és ott vége van." (Szilveszter)
Ezekkel együtt az Üvegház meghökkentően bensőséges, kitárulkozó szöveg, az önvád és a megbocsátás mellett pedig önironikus momentumokra is marad energia. A középső két ciklus kamaszkori, majd fiatal felnőttkori eseményeire fókuszáló szakaszai után aztán visszajutunk a kezdőpontra, egy kiüresedett lakásba, illetve a nyitó szöveg alapkérdéséhez: miként is kell elkezdeni és ugyanakkor be is fejezni valamit?
Palatinus, 2013, 220 oldal, 3200 Ft
