Könyv

Nem kell félni

Meseország mindenkié

  • Szekeres Nikolett
  • Szekeres Nikoletta
  • 2020. november 8.

Könyv

Az antológia előszava olyan meséket ígér, amelyekben azok is hangot kaphatnak, „akik ma ritkán jutnak szóhoz”, mindezt szépirodalmi igényességgel.

A második ígéret – mint szinte minden antológiában – a sérülékenyebb terület, bár jellemzően az első reakciók nem ezzel kapcsolatban érkeztek, és az optimizmusra okot adóan sok pozitív és lelkesítő hang mellett számos kritika is érte közvetlenül a megjelenés után a könyvet. A legdurvább (jól ismert) reakcióktól eltekintve az váltotta ki a legtöbb negatív visszhangot, hogy mégis hogyan veszik az írók a bátorságot a régi mesék, népmesék átírásához. Egyfelől ez volt a kiadói felkérés, másrészt köztudott, hogy a mai és a régi mesék nagy része átirat, a parafrázis műfaja pedig körülbelül a szépirodalommal egy időben született. A modern kutatásoknak hála egyre nyilvánvalóbb, hogy a nagy közös ősnarratíva komplex kérdés, az általunk népmesének titulált szövegek javarészt átiratok, és a transzfer nemcsak a népi irodalomból működött a szépirodalom irányába, hanem visszafele is. A különféle korokból ismert mesék kiválóan mutatják be az aktuális társadalmi berendezkedést, hol kiszolgálva az adott rendszert és irodalmi ízlést, hol éppen kritizálva azt. A történetek az újramesélés mellett attól válnak élővé, ha azokat minden korban használjuk, alakítjuk, újraírjuk, ahogyan ez, mint számos hasonló kiadvány esetében, a Meseország mindenkié című kötetben is történt.

A könyvben található mesék könnyen csoportosíthatóak tematikus alapon, így találkozunk több olyan történettel is, ahol a gyerekek vagy éppen a felnövés küszöbén álló felnőttek nem szeretnének a nekik szánt nemi szerepek szerint élni, viselkedni. Gimesi Dóra ír népmese parafrázisában, az Óriásölő Margaretben a lány elhagyhatja végre a szülői házat, és vállalhatja önmagát, ahogy a történetek erejével őt megmentő, mások számára léhűtőnek gondolt Simon is. EFI meséjében egymásra talál két fiú, Zeke és Batbaján (a névválasztás kissé erőltetett, s a mese modernizálása sem sikerült százszázalékosan), míg egyes mesék annak a lehetőségét is felvillantják – segítve az értelmetlen társadalmi szerepelvárások és az abból fakadó szorongások legyőzését –, hogy barna bőrrel és fekete hajjal is lehet egy lány csodaszép, és akkor is elveheti őt álmai férfija, ha éppenséggel sokkal szívesebben viselkedik fiúsan (mint Gangl Eszter Hófehérke-átiratában, az Avarbarnában). Pengő Edit Az elrabolt királykisasszony című mesében a nemi identitás kérdését dolgozza fel a boldogság lehetőségének reményével. Alapvetően minden mese jól mutatja, hogy a traumatizáltság, a feldolgozatlanság, a kényszerített életpályák és a ki nem mondás mennyire fontos téma napjainkban. Talán szerencsésebb lett volna a szerzőknek néhol elengedni az olyan didaktikus mondatokat, mint: „Mindenki megérdemli, hogy magához hűen éljen”, vagy „Az igazi nagyság mércéje a szívekben lakozó szeretet”, és kevésbé sematikusan tárni fel bizonyos problémákat, de szerencsére sok helyen nemcsak tematikus, hanem irodalmilag is izgalmas reflexiókat találunk az alapmesékre. Lakatos István a Jancsi és Juliska boszorkányának történetét írja meg, megalkotva ezzel a mese „eredettörténetét”, Finy Petra pedig egy boldogtalan szerelem mindennapjainak bemutatásával folytatja Pöttöm Panna meséjét, akinek akkor lesz igazi esélye a boldogságra, ha megtalálja azt a királyt, aki nem csupán önmagát szereti benne. Molnár Krisztina Rita Kainisz-Kaineusz mítoszát írja újra, ahol erős képi megoldással illusztrálja a szerző az erőszaktevő Poszeidónt, ám a mese egy ponton döcögővé, nehézkessé válik, és belebonyolódik a „túl sokat öntött a garatra” fordulat magyarázásába. A kisebb hibák és a szövegek egyenetlensége ellenére a könyv mégis több ponton hű marad az előszóban ígértekhez. Néhány szerző hol a nyelvi megoldásokkal, hol remek ötletekkel, vagy épp az atmoszférateremtéssel lepi meg az olvasót. Ruff Orsolya meséjében egy elhallgatott családi történet nyomába eredünk, ahol az elfojtás a főszereplő kisfiút, Danit szinte láthatatlanná teszi a közösség számára. Ennek megjelenése egy mesében legalább annyira figyelemreméltó, mint Kertész Edina szövegében (Jancsi és Juliska újraírás) az alkoholista mostohaapa medveként való szerepeltetése. A már említett Gimesi mese pedig humorosan reflektál az állandó jelzők irodalmi tradíciójára, miközben Margaret a múltból fülében visszhangzó, őt becsmérlő jelzők hatására nehezen találja a sajátját. A kötetet Csehy Zoltán verses mesei átdolgozása zárja egy vidám esküvőről – két herceg között. Csehy a Koning & Koning című holland mesére egy cseh leporellóban, fordításban bukkant rá. Ez is jól mutatja, hányféle úton juthatnak el a mesék egyik nyelvről a másikra, és azt is, hogy tőlünk nem is annyira messzire már tudják, hogy a gyerekek mint kultúrafogyasztók nem attól fognak megbetegedni és elkorcsosulni, ha megfelelő minőségben, erőszakmentes tálalásban arról olvasnak, azzal találkoznak, ami körülveszi őket a világban.

 

Szerkesztette: Nagy Boldizsár, illusztráció: Bölecz Lilla. Labrisz Leszbikus Egyesület, 2020, 180 oldal, 3000 Ft

Neked ajánljuk