Interjú + Kritika

„Mert ezek valóban mesék”

Borgos Anna pszichológus és Kövesi Györgyi pedagógus

Könyv

A Meseország mindenkié című meseantológiában a saját családjából is kirekesztett, többszörösen hátrányos helyzetű kisgyerek rátalál a benne szunnyadó tehetségre, egy másik hős pedig az azonos nemű szerelmére. Megtudhatjuk, ki miért válhat gonosszá, és amit hátránynak vélünk, adott esetben erénnyé is válhat. Mi a baj hát a kötettel? – kérdezzük ártatlanul.

Magyar Narancs: Mindketten őstagok vagytok a könyvet kiadó Labrisz Leszbikus Egyesületben, Györgyi, te gyakorló pedagógusként dolgozol az általuk szervezett Melegség és megismerés című programban, valamint az EJHA – Emberi jogi nevelők hálózata aktivistája is vagy. Úgy tudom, a könyv ötlete tőled származik.

Kövesi Györgyi: Amikor a Labriszban azon gondolkodtunk, hogy milyen témában bővítsük a tevékenységünket, eszembe jutott, milyen jó lenne, ha a fiatalabb korosztályt is meg tudnánk szólítani. Régi tervünk volt, hogy általános iskolában, de akár már az óvodában is tematizálódjon az LMBTQ-kérdés, hiszen a gyerekek találkoznak vele. Általános tapasztalatunk, hogy a kérdéseikre – már ha egyáltalán fel merik tenni azokat – nem kapnak válaszokat. A pedagógusok nem tudnak mit kezdeni a témával, hárítják, tabuként kezelik. Ebben nagyon nagy segítségre volna szükségük. Mindkét szervezetben hasonlók a célkitűzéseink: a hátrányos helyzetű kisebbségek élethelyzetének bemutatása egyfajta szemléletformálással, azért, hogy egy igazságosabb és együttműködőbb társadalomban élhessünk. Most ebben a mesék tűntek jó közvetítőnek, hiszen azokon keresztül akár áttételesen is érinteni lehet nagyon fontos kérdéseket. A kötethez az EJHA ennek jegyében készített óravázlatokat, kimondottan alsósoknak, akiket a mesevilágon keresztül könnyebb megközelíteni. Először a cím ugrott be, persze később elvetettük, de megmutatta az irányt: csináljunk Bicebóca meséket! Gyerekkorom óta dolgozott bennem az esendő gyerek figurája, akit az iskolában mégis befogadnak, és a nehéz sorsa ellenére megkapja a támogató szeretetet. Az lebegett a szemünk előtt, hogy azoknak a hangja is megjelenhessen a mesékben, akiket a társadalom gyakran elutasít vagy kivet magából. És igen, az is cél volt, hogy az LMBTQ emberek megszólalhassanak, mert a való életben még mindig nehezen hallatják hangjukat. Illetve ha mégis, azt sokan provokációnak tartják. Az egyik hallgatásra ítélt csoport vagyunk, és bujkálunk is rendesen.

 
Borgos Anna pszichológus és Kövesi Györgyi pedagógus. Fotó: Németh Dániel
 

MN: Milyen korú gyerekekkel érdemes elkezdeni?

Borgos Anna: Minél előbb, annál jobb. Az ugyanis, hogy a kisgyerekekben még nincsenek előítéletek, alapvetően téves gondolat. Az óvodás és alsós kisgyerekcsoportok is képesek kirekesztők lenni, kiközösíteni azokat, akik eltérnek az átlagtól. Épp ezért nagyon fontos, hogy találkozzanak a többségtől eltérő figurákkal és élethelyzetekkel is. A minták egy részét persze otthonról hozzák, de egymásra is nagy hatással vannak. Amihez otthon nem kaptak elég információt, vagy éppen ellentmondásosak, amit innen-onnan felcsipegettek, az nagyon össze tudja zavarni őket. Ha például a szülőkkel sétálva azt hallják, hogy rá se nézzenek a hajléktalanokra, mert azok mocskosak, büdösek, vagy épp egy társadalmi csoportról hallanak folyton negatív és ijesztő dolgokat, azt alapvetően igazságnak fogadják el, és ők maguk is félni kezdenek az adott csoporttól. Nem születünk előítéletekkel, de szépen, lassan belénk épülnek. Aki kilóg – mindegy, hogy külsődleges jegyek alapján vagy pszichológiai­lag –, attól idegenkedünk. Ezek a mesék pedig éppen abban segíthetnek, hogy nem direkt módon, de formálnak.

MN: Az érzékenyítés kifejezéstől a szerkesztő, Nagy Boldizsár idegenkedik, az előszóban egyenesen el is határolódik tőle.

BA: Mert szerinte félrevezető, bár szerintem nagyon fontos elem a könyv kapcsán az érzékenyítés. De értem az ő nézőpontját is. Ő azért határolódik el a szótól, mert szerinte ez egyfajta vonalasságot sugallhat, azt, hogy a könyv tézismesék gyűjteménye vagy burkolt kiáltványok halmaza, egyértelmű tanulságokkal, túlságosan a „többségi” olvasót véve alapul. Ez az antológia ennél jóval sokrétűbb és gazdagabb, nem eszméket csomagoltunk be, hanem történetbe és kalandokba ágyazva, áttételes formában, irodalmi igénnyel igyekeztünk átadni mintákat és tapasztalatokat. De az is fontos, hogy igenis fel akartunk mutatni láthatatlanabb, elfedett élethelyzeteket, amelyekkel a többség nem, vagy nem így találkozik. Persze a többség és a kisebbség relatív és mozgó kategóriák, hiszen mindannyian besorolhatók lehetünk mindkettőbe egy csomó szempontból, de az igenis az érzékenyítés világa, hogy felnyissuk a gyerekek szemét bizonyos tabusított szituációkra, és hogy a marginalizált vagy kisebbségi helyzetben lévők is megtalálhassák a hőseiket és a történeteiket, azonosulási pontjaikat a mesékben. A gyerekeknek nagyon fontos, hogy a mesékben kapaszkodót, a valós életükre rímelő helyzeteket találjanak. És ha már propaganda: akkor valami ilyesmit valóban szeretnék propagálni. Rávilágítani az élet sokszínűségére.

KGY: Nagyon lényeges, hogy ezek a szereplők, legyenek hősök vagy mellékalakok, a saját jogukon vannak jelen. Nem az az optikánk, hogy kiállítunk egy-egy kevésbé szerencsés, kitaszított alakot, és a többségi, úgynevezett „normálisra” parancsolunk, hogy „fogadd már el ezt a szerencsétlent”. Sokdimenziós alakként láttatjuk hőseinket, akik úgy jók, ahogy vannak, nincs szükségük sem szánalomra, sem kicsikart, kegyként adott előnyökre. Az életük érvényes, legitim életmódként jelenik meg, a maga teljes méltóságában. A mese ősi műfaj, talán ha mesékbe ágyazva megy át a sokszínűség üzenete, szervesülni tud. Magyar szerzőktől magyar közegben úttörő és hiánypótló munka ez, fontos állomás lehet, és reméljük, a támadások miatt nem torpannak meg sem az alkotók, sem a szerzők, sem a pedagógusok. Behozhat új olvasórétegeket is.

MN: A felhozott vádak között is ez áll az első helyen: belénevelnétek már az egészen kicsikbe is, hogy ők is melegek legyenek!

BA: Abszurd már maga a feltételezés is. Nézzük kicsit tágabban: ha valaki roma Pöttöm Pannáról olvas, roma lesz? Ha háromfülű nyúlról, kinő a harmadik füle?

KGY: A mese azért van, hogy hasson: nevel, de átnevelni nem tud. Célja, hogy a gyerek megértse a világot. A maga komplexitásában, az ellentmondásaival együtt. Megértve, hogy a sárkányok lehetnek süteménysütők is. Többen azzal is támadtak minket, hogy így csak káoszt teremtünk a fejükben, pedig kifejezetten rossz, ha a gyerekek csak egyféle üzenetet kapnak. Mert nem hagyományos tündérmesékben élnek: a világban kell felnőniük. Otthon hallják az apuka üvöltözését, vagy látják, hogy anya részeg. Reszketnek a sarokban, de közben mégis szeretik a szüleiket. Ez az, ami összezavarja őket. Meg kell érteniük, mi zajlik bennük. És ezekben a történetekben ez is tükröződhet. A mesék fejlesztő ereje erős áttételeken keresztül hat a gondolkodásra és a személyiségre. Ezeknek a szövegeknek a segítségével – persze segítő tolmácsolásban – megérthetik, hogy nincs rendben, ha kényszerítik őket valamire, ha erőszakot kell elszenvedniük. Magukra ismerve megnyílhat az út afelé is, hogy a kiszolgáltatottságukat csökkenteni lehessen. A pedagógiának segíteni kell abban, hogy értékesnek láthassák, érezhessék magukat.

MN: Kiírtatok egy pályázatot is, és a kötetbe végül (felkérésre) kilenc gyakorló író, és – bár több mint nyolcvanan pályáztak – nyolc eddig ismeretlen szerző került. Anna, te benne voltál a zsűrizésben és a válogatásban. Milyen szempontok érvényesültek végül?

BA: Elsődlegesen az, hogy minél többféle kisebbségi és marginalizált szereplő és élethelyzet megjelenjen, és ez sikerült is: az örökbe fogadott gyerektől a bántalmazottság bemutatásán keresztül a szegénységen át sokféle, kevésbé látható sorsot reflektorfénybe állítottunk. De persze a támadásokat az LMBTQ-tematika váltotta ki. Hogy a gyerekeket úgymond „megfertőzzük” a homoszexualitással, becsomagolva az egyéb kisebbségi helyzetekbe. Az persze, hogy a szélsőjobb ránk támadt, nem lepett meg, éles reakciók már az iskolai érzékenyítő programjaink kapcsán is születtek. Tudtuk, hogy ismét jönnek majd a rögeszméjükkel, csak most mindennek a mértéke volt sokkoló. Más kérdés, hogy ellenkező hatást értek el: az első 1500 példány pár nap alatt elfogyott, néhány héten belül kijön a második kiadás. Nagyon jellemző, hogy a könyv kapásból, még a belelapozás előtt megkapta az „LMBTQ mesekönyv”, illetve az „első gendersemleges” mesekönyv címkéjét. Amiatt is támadtak minket, hogy nem tüntettük fel a borítón, hogy mennyire veszélyes, mérgező olvasmány. A hátlapon világosan ott áll, miről van szó, mit kellene még tennünk? Miközben a meséknek maximum az egyharmadában van leszbikus, meleg vagy transz szereplő. Az, hogy egy ilyen könyv nyílt provokációnak minősül, azt mutatja, igen alacsony a társadalom tűrés- és elfogadásküszöbe, szerencsére kaptunk rengeteg pozitív, támogató reakciót is. De mégis: milyen veszélyt képvisel egy meleg ember? Lám, mi is elkezdünk zsigerből védekezni, hogy jaj, nem, csak néhány szövegről van szó. Holott mi van, ha az egész kötet erről szól? A heteronormativitás épp ezt jelenti. Azt feltételezni, hogy a homoszexualitás eleve kevésbé értékes. Ráadásul az a vád sem áll, hogy ezek szexuális jellegű történetek lennének. Nem szexről, nem aktusokról, hanem emberi kapcsolatokról szólnak. Párkapcsolatokról, barátságokról, arról, kit szeretek, kihez vonzódom. Csók elcsattan ugyan, de ez megesik az úgynevezett rendes mesékben is.

MN: Az erősen feminista hangoltságú mesegyűjtemény, A ribizli a világ végén elnyerte az Év gyerekkönyve díjat. Lehet, hogy mindez egy fejlődési folyamat része?

BA: Talán. Külföldön már rengeteg hasonló tematikájú könyv megjelent, a szivárványcsaládoktól a meleg gyerekeken át sokféle sztorival, beépült a hagyományba. Ott nem kell biztonsági őrökkel tartani a bemutatót.

MN: Az érzékenyítő programokkal hogyan juttok el az oktatási intézményekbe? Bátor igazgatók hívására?

KGY: Nem, az igazgatókat jobb kikerülni, a tanári autonómiával élve a nyitott pedagógusok hívnak minket. Jellemzően középiskolákba megyünk, toleranciáról, értékekről beszélgetünk. Általában kilencvenpercesek ezek a találkozók, ahol személyesen érintett előadók mesélnek hitelesen, a saját élettapasztalatuk által a küzdelmeikről. Arról, milyen hajléktalannak, melegnek, zsidónak vagy cigánynak lenni. Ennek nagy ereje van. Majd általában tisztázó kérdések és érzékenyítő gyakorlatok következnek. Nálunk minden foglalkozás egy kötelező elemmel ér véget: arról beszélgetünk, hogy hol van az egyén felelőssége, mit gondolunk a bántalmazottak melletti kiállásról, szolidaritásról, és hogy mi magunk személyesen mit tehetünk az elfogadásért.

MN: Hová hívnak?

KGY: A nyitott iskolákba. Egyszer voltunk egyházi fenntartásúban is, igaz, az művészeti intézmény volt.

MN: Hogy mi való és mi nem a gyerekeknek, nagy kérdés. A szívkivágás és lekaszabolás rendben van?

BA: Legyenek is benne a mesékben, hiszen a szorongás és a félelem is része a világnak, és ezt a gyerek megélheti a mesék narratíváján keresztül. Világos, hogy ezek sem az erőszakra, az ölésre akarják tanítani őket. A mesék mindig valamilyen közegben hangzanak el, általában a szülők közvetítésével, és így feloldódnak ezek a dolgok.

MN: Ezekben a mesékben mindig megnyugtató a lezárás: elfogadják a nemváltót, senki nem csodálkozik túl hosszan a fiúk szerelmén, a jégszívek felolvadnak, a bántalmazó elől, huss, el lehet repülni.

BA: Mert ezek valóban mesék. És ahogy a mesékben, a küzdelem után jön a megnyugtató befejezés, a boldog vég. A harmonikus lezárással egy idealizált, modellszerű helyzetet mutatunk, az optimális variációt.

KGY: És közben mindvégig érezheted, hogy nem vagy egyedül. Hogy van segítséged, még ha csak a mesevilágban is. Hogy lásd, ha más vagy is, igenis, értékes vagy. Hogy ha három füled van, nem az lesz a megoldás, hogy egyet levágnak.

MN: Persze azon is kell majd gondolkodnunk, miért kell a kicsit is másoknak óhatatlanul mindig túlteljesíteni az elfogadásért. Trivadar, a háromfülű nyúl is attól lesz elfogadott, hogy a hallása megmenti az erdő népét.

BA: Holott akkor is ugyanolyan értékes lenne, ha nagyothalló lenne. Ezt szerintem rendkívül fontos hangsúlyozni. Akkor szűnik meg a kisebbség kisebbségnek lenni, ha sem a gyengeségeit, sem az erősségeit nem azonosítják az egész csoporttal. A rossz hallású háromfülű nyúlnak is legyen helye!

 

A Meseország mindenkié című könyvről írt kritikánk itt olvasható.

Neked ajánljuk

Mariupol elesett

  • narancs.hu

Az oroszok közlése szerint az Azovsztal acélmű védői megadták magukat. Közben Harkivban egy  kultúrházat ért bombatalálat.