Tavaly november 1-jén lett volna hatvanéves Borbély Szilárd, és idén, február 19-én lesz éppen tíz éve, hogy az öngyilkosságot választotta. De valóban választás, és nem valamiféle szükségszerűség határozta-e meg a szerző halálának körülményeit?
Kudarc-e a könyv, ha az író azt érzi, bár a műve másoknak tetszik, ő maga mégsem érte el vele a célját? A szerzőt új regénye, a Keserű víz kapcsán kérdeztük emlékezésről, irodalomról, a hatalom dinamikájáról és a központi szereplőjéről: a nagymamájáról.
Lehet-e szépirodalmi téma például a miniszterelnök, ha a sajtóra és a közbeszéd témáira is zsibbadásig nehezedik a NER? Erre kerestük a választ négy íróval, akik nem szégyellősek, ha politikából kell irodalmat desztillálni.
Grumpusz Alpár, vagyis A. Grumpusz egy hatalmas, zsémbes szörnyeteg, egy igazi morgusz.
„A mi családi formánk a szeretet. Azzal pedig a legrosszabb helyzetből is ki lehet evickélni” – mondja Anya a Virág család ünnepeit bemutató történetek egyikében.
A Bartók rádió korábbi műsorvezetőjének első kötete nem árul zsákbamacskát, már a színes külcsín és a rajzos illusztrációk is vérbő Nyáry Krisztián-kodást sejtetnek, vagyis azt, hogy semmiképp nem száraz, ám nem is igazán alapos, életrajzközpontú zenetörténeti adalékokat kap kézhez az olvasó a szerelemről.
Az elsősorban drámaíróként ismert szerző 1996-ban jelentette meg első prózakötetét, a Díszelőadást, amelyet harminc év után a most megjelent címadó kisregény másodikként követ.
A kilencvenes években meggazdagodott és óriási befolyásra szert tett orosz milliárdosok („tájkunok”) közül tán Mihail Hodorkovszkij a legismertebb.
1933. május 10-én este maga Kästner is kisétált a berlini Opernplatzra, hogy tanúja legyen két évvel korábban kiadott sikerkönyve, a Fabian. Egy moralista regénye eltüzelésének.
