Interjú

„Beérett, hogy írni szeretnék”

Györffy Miklós író, műfordító, germanista

Könyv

Az ELTE BTK nyugalmazott professzorát elsősorban a német irodalom közvetítőjeként ismerjük, és terjedelmét tekintve valóban a műfordítói életműve a legsúlyosabb. De írt filmforgatókönyvet és kismonográfiát Ingmar Bergmanról a 70-es években, recenziókat, kritikákat a magyar irodalom újdonságairól, német irodalomtörténetet és kulturális szótárt is.

Második regénye, az Egy emigráns vallomásai 2022-ben, 80 éves korában jelent meg. A 800 oldalas, monumentális mű, Magyarország 1944 utáni történelmének személyes krónikája még várja méltó fogadtatását.

*

Magyar Narancs: Egyetemi oktató, filmkritikus, forgatókönyvíró, irodalomkritikus, irodalomtörténész vagy, műfordító és regényíró, szerkesztő. Remélem, nem hagytam ki semmit. Számodra mi volt igazán fontos ezek közül? Hogyan határozod meg magad?

Györffy Miklós: Félrevezető a jelen idő, mert ez mind voltam inkább. Ezt-azt persze jelen időben is csinálok és vállalok, de a címkék nagyobbik része a múlt. Az volt az egyik fő problémám életem során, hogy soha nem tudtam igazán meghatározni magam, és ingáztam a különböző mesterségek, illetve munkák között. Igazából regényt szerettem volna írni, és ezt két regény erejéig végül el is végeztem. És írtam drámát, novellát, forgatókönyvet is. De részben egyéb kenyérkereső elfoglaltságok, részben valamiféle alkati bizonytalanság, kishitűség miatt nem mertem és nem is tudtam igazán az írásnak szentelni magam. Így főleg fordítottam, amit nagyon szerettem, és a visszajelzések alapján ítélve jól is csináltam. Mégis mindig zavart, ha csak a műfordítót látták bennem, ugyanis rendszerint ez merült fel elsőként, ha mások beszéltek rólam. Az irodalomtudománnyal, irodalomtörténettel pedig az a helyzet, hogy mivel írtam és fordítottam, sőt egy időben egyrészt gyakorló filmesként, másrészt filmíróként filmmel is foglalkoztam, későn jött el az életemben az az időpont, amikor úgy igazán elszánhattam volna magam az irodalomtudományra. Hogy úgy mondjam, lemaradtam a nemzedékemről, a fontos témákról, és nem tartottam lépést azzal, amivel a későbbi kollégáim, a komoly irodalomtudósok foglalkoztak.

MN: Ellent kell hogy mondjak neked, de erre majd még visszatérünk. Jól látom-e viszont, hogy a munkásságod nagy része a köztességek és közvetítések jegyében áll?

GYM: Igen, jól látod. Annak idején, amikor először meg kellett határoznom magam, például a tiédhez hasonló kérdésekre válaszolva, mindig azt mondtam, hogy közvetítő vagyok. Illetve irodalmár, abban az értelemben, ahogy – egy merész példát említve – Szerb Antal irodalmár volt: írt is, miközben fantasztikusan ismerte és értette az irodalmat, a magyart és a világirodalmat egyaránt. Valahogy így szerettem volna közvetítő lenni én is, és elsősorban a fordítást tekintettem mindig is ilyesfajta közvetítésnek.

MN: 1965-ben szereztél magyar–német szakos tanári diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Milyen volt a bölcsészkar a 60-as évek első felében?

GYM: Sem szakmai, sem emberi szempontból nincsenek jó emlékeim az akkori egyetemről. Nem voltak mestereim, nem találtam ott olyan tanárokat, akiktől mint mestereimtől tanulhattam volna. És diákmozgalmakra sem nagyon emlékszem, vagy ha voltak, távol tartottam magam tőlük.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.