KöNYVMELLÉKLET

A drámaíró regénye

Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról

Könyv

Az elsősorban drámaíróként ismert szerző 1996-ban jelentette meg első prózakötetét, a Díszelőadást, amelyet harminc év után a most megjelent címadó kisregény másodikként követ.

Ez a 157 oldalas, első pillantásra történetek véletlenszerű egymásutánjának tűnő szöveg képezi a könyv első részét. Ezek között ott vannak az író érezhetően személyes történetei, de találunk legendákat, kultúrtörténeti anekdotákat is, olykor egyenesen párbeszédes formában. A narrátor egy író (az író? maga a szerző?), aki időben és térben ugrálva, látszólag összefüggéstelenül, véletlenszerű események sorozataként ábrázol, összeszőve a valóst a valótlannal. A mesélő olykor meg is szólít minket, kérdez, és van, hogy elküld a fenébe. Hozzánk beszél, figyelmünket irányítja, de mindvégig titokzatos marad. Mindenféle bevezetés nélkül csöppenünk bele a családtörténetbe. A történetek sodró erejűek, és egyikből könnyedén úszunk a másikba, ugyanúgy, ahogy a humor és az emelkedettség is váltakozik. Előbb még egy diófáról van szó, de aztán már Jászai Mari néz egy pókot, ott vagyunk Lőw rabbi szobájában, aztán vágtatunk az automobillal Budapestre, fejünkön a rabbi sipkájával, vagy az Ultonia fedélzetén utazunk Bíró Mórral együtt, aki ritkán bukkan fel a mesék között, mint egy szomorú árnyék. Temetés, éjszaka a hajón, ahol a remény csak annyi, hogy az utasok épen Amerikába érnek, ahol majd jobb lesz, vagy legalább más.

Mégis: van, ami összeszervezze a töredékeket. E gazdag, sűrű, szövevényes, humoros történetfolyamból az bomlik ki, hogy az író miképp nem tudta megírni a déd­apja, Bíró Mór történetét, sem drámai formában, sem máshogy, és hogy mindez hogyan inspirálja őt a drámái megírásában. A déd­apja történetét az író a kórházban haldokló nagyapjától hallja először, még gyerekként. Innen eredezteti saját kényszerét is a mesélésre. Amit elkezdeni nem volt egyszerű. Megtudjuk, hogy a szövegbéli író úgy akart nekiugrani a dédapjáról szóló írásnak, hogy először kiolvassa a Széchényi Könyvtárat. Évekig mániákusan csak magyar népmeséket olvasott, városi legendákat, politikai mendemondákat, tizenkilencedik századi összeesküvés-elméleteket, ponyvafüzetek százait. Eközben azon kapta magát, hogy megírta a Tótferit, egy Nick Carter-darabot, a Pájinkás Jánost, a Negyedik kaput, és A szerelem megszállott rabja, avagy mit tett Umáma Átikával?-t. Az egész regényt átitatja a színház levegője, utalások és példák formájában is megjelennek a színházi motívumok. Olyan apró műhelytitkokba látunk bele, amelyekre talán nem gondolunk egy előadást nézve, drámát vagy regényt olvasva. Az író cinkosává és alkotótársává válhatunk, továbbgondolhatjuk a szerző által elejtett ötletfoszlányokat. Egy-egy jelenet erejéig bepillanthatunk a lehetséges variációk egyikébe, amelyet az írói képzelet a végtelenből kiragadott.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.