Polcra kerül

Jelenkorunk az irodalomban

Könyv

Lehet-e szépirodalmi téma például a miniszterelnök, ha a sajtóra és a közbeszéd témáira is zsibbadásig nehezedik a NER? Erre kerestük a választ négy íróval, akik nem szégyellősek, ha politikából kell irodalmat desztillálni.

Az Orbán-rezsim tizennegyedik évében úgy tűnik, már nem sok újat lehet mondani arról, ami körülöttünk történik. Elég felmenni a netre, a YouTube-ra, vagy rákeresni a könyvesboltok politikai szek­ciójára, hogy az aktuális helyzetet elemző munkák tucatjait találjuk. Természeténél fogva a szépirodalom lassabban reagál, még birkózik azzal, hogy témává emelje a NER-t, amely az osztálytermektől a sportcsarnokokon át a hálószobáig mindenhová betette a lábát. Négy szerzőt, Kemény Zsófit, Kerékgyártó Istvánt, Krusovszky Dénest és Aradi Pétert kérdeztük arról, miért és hogyan lehet foglalkozni azzal, amiről immár egyre biztosabb lemondással mondjuk: „Hát akkor itt fogunk élni.”

Álom a forradalom

„Én már az Orbán-rendszerben nőttem fel, ebben ébredtem – politikai – öntudatra, ez a jelenem” – mondja Kemény Zsófi, akinek 2017-ben, mindössze huszonhárom évesen jelent meg Rabok tovább című regénye. (Kritikánkat lásd: A Falk Miksa utcai rapperek, Magyar Narancs, 2017. szeptember 17.) A könyv, borítóján egy Hősök terén ülő tigrissel, egy elképzelt forradalmat ír le Budapesten, amelyben Bora és Gió huszonévesekként vesznek részt. Ekkor már túl voltunk a Millán, a netadó elleni tüntetésen, és a könyv kiadásakor már a kockás inges tanárok ellenállásán is, a forradalom mégis inkább álomként, mintsem realitásként jelent meg a rendszerkritikus fejekben. „Íróként mégsem volt túl nehéz elképzelni egy jelen idejű forradalmat. Hogyan lehet a nagyapám történeteiből megismert ’56-ot a mai díszletek közé helyezni? Mit csinálna egy mai softboy, egy geek, egy rapper vagy én magam, ha éles fegyvert kap a kezébe?” – meséli az író a könyv kiinduló ötletéről, amely egyszerre a young-adult és a paródia felé húzza a művet. „Van olyan momentum a regényben, amelyet abszurd paródiának szántam: rögtön azt például, hogy a Mátyás király újratemetése kapcsán rendezett állami ünnepségből lesz spontán zendülés, majd fegyveres forradalom” – mondja, és rögtön hozzáteszi, ő lepődött meg a legjobban, amikor két éve Kásler Miklós előállt azzal, hogy csontmaradványokból összerakja és újratemeti a Hunyadi-ház uralkodóját. „De persze ettől még nem gondolom azt, hogy látnok vagyok.” A regény lapjain egy forradalmár lehúzza a sliccét, és beszól a miniszterelnöknek az állami tévé kamerája előtt. Később meredekebb dolgok is történnek: „Néha azért megpöckölöm a valóságot, hogy ne legyen túl unalmas. Például Gripenekkel szétlövetem Budapestet.” Kemény úgy látja, volt, amivel nem számolt írás közben: „Kevesebbet gondoltam a szélsőjobbra, mint kellett volna. És már a könyv megjelenésével egyidejű szíriai események is megmutatták, hogy a technika fejlődése is megelőzte a képzeletemet, úgyhogy pár jelenséget nem pontosan találtam el. A lényeget sajnos igen: egy narcisztikus generáció cselekedetei és azok következményei borzalmasak és röhejesek.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.