KÖNYVMELLÉKLET

Zeneszobatitkok

Bősze Ádám: Nagy zenészek, nagy szerelmek

Könyv

A Bartók rádió korábbi műsorvezetőjének első kötete nem árul zsákbamacskát, már a színes külcsín és a rajzos illusztrációk is vérbő Nyáry Krisztián-kodást sejtetnek, vagyis azt, hogy semmiképp nem száraz, ám nem is igazán alapos, életrajzközpontú zenetörténeti adalékokat kap kézhez az olvasó a szerelemről.

A könyv egy elutasításból született, amikor egy szervező nem kapott rá Bősze ötletére, egy, a zenetörténet furcsa haláleseteiről szóló sorozat kapcsán. A kötetben szereplő tíz, hanyag eleganciával megírt szerelmi történet alapját nála (Nyáryval ellentétben) nem Facebook-posztok, hanem az elmúlt években országos turnévá duzzasztott előadások adják. A szerző olykor még a közönségnek szóló poénokról sem mondott le, rövid, keretes kommentárjaiban pedig saját, inkább szakmai történeteket is megoszt a rádióban és máshol töltött évekből.

Az ég óvjon tőle, hogy a zenetörténetből száműzni akarjuk a bulvárt, amely látszólag szimbiózisban él a nagy művekkel. Noha nem törvényszerű a kapcsolat Gesualdo furcsa, nem e világi harmóniái és gyilkos természete, Wagner grandiőz monomániája és szerelmi zsarnoksága, Mozart invenciózussága és bohém szerelme között, a hallgató mégis szeret ráérezni ezekre. Bősze pedig lelkiismeretes munkát végez, nem csupán a közkézen forgó életrajzokból és idézetekből, hanem eredeti levelezésekből nyer ki adatokat, és a tíz történetből nem felejt ki olyan tabusított témákat sem, mint Schubert gyanított, illetve Benjamin Britten nyílt titokként kezelt melegsége. Útközben adalékokat kapunk arról is, mint hordták a hajukat a párizsi nők a 18. század végén, milyen volt a Beethoven-korabeli férfidivat, és hogyan került Puccini kezébe veronál. Egy helyen – Cosima Liszt, Hans von Bülow és Richard Wagner szerelmi háromszögén lezseren átugorva – utal arra is, hogy a könyvnek folytatása is készülhet. Portréalany mindenesetre lenne elég: Schumann majdnem bíróság elé citálta majdani apósát, hogy megkapja Clara kezét, Berlioz csaknem öngyilkos lett a szerelemtől – végül szimfóniaírással enyhítette bajait –, Verdi pedig élettársi kapcsolatával borzolta a vallásos olaszok kedélyeit. Röviden, egyedül Bach volt „normális”. (Csáth Géza írta róla: „Nagyon szerethette a feleségét, és zavartalan boldogságban élhetett, mert zenéjében a szerelem hangjait hiába keressük.”)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.

„Ez a háború köde”

Egyre többen beszélnek Izrael gázai hadműveleteiről népirtásként, de a szó köznapi használata elfedi a nemzetközi jogi fogalom definíció szerinti tartalmát. A szakértő ráadásul úgy véli, ha csak erről folyik vita, szem elől tévesztjük azokat a háborús bűnöket és jogsértéseket, amelyek éppúgy a palesztin emberek szenvedéseit okozzák.

A szabadság levéltára

Harminc éve költözött Budapestre a Szabad Európa Rádió archívuma, s lett annak a hatalmas gyűjteménynek, a Blinken OSA Archivumnak az alapzata, amely leginkább a 20. század második felére, a hidegháborúra, a szocialista korszakra és annak utóéletére fókuszál.