KÖNYVMELLÉKLET

Zeneszobatitkok

Bősze Ádám: Nagy zenészek, nagy szerelmek

Könyv

A Bartók rádió korábbi műsorvezetőjének első kötete nem árul zsákbamacskát, már a színes külcsín és a rajzos illusztrációk is vérbő Nyáry Krisztián-kodást sejtetnek, vagyis azt, hogy semmiképp nem száraz, ám nem is igazán alapos, életrajzközpontú zenetörténeti adalékokat kap kézhez az olvasó a szerelemről.

A könyv egy elutasításból született, amikor egy szervező nem kapott rá Bősze ötletére, egy, a zenetörténet furcsa haláleseteiről szóló sorozat kapcsán. A kötetben szereplő tíz, hanyag eleganciával megírt szerelmi történet alapját nála (Nyáryval ellentétben) nem Facebook-posztok, hanem az elmúlt években országos turnévá duzzasztott előadások adják. A szerző olykor még a közönségnek szóló poénokról sem mondott le, rövid, keretes kommentárjaiban pedig saját, inkább szakmai történeteket is megoszt a rádióban és máshol töltött évekből.

Az ég óvjon tőle, hogy a zenetörténetből száműzni akarjuk a bulvárt, amely látszólag szimbiózisban él a nagy művekkel. Noha nem törvényszerű a kapcsolat Gesualdo furcsa, nem e világi harmóniái és gyilkos természete, Wagner grandiőz monomániája és szerelmi zsarnoksága, Mozart invenciózussága és bohém szerelme között, a hallgató mégis szeret ráérezni ezekre. Bősze pedig lelkiismeretes munkát végez, nem csupán a közkézen forgó életrajzokból és idézetekből, hanem eredeti levelezésekből nyer ki adatokat, és a tíz történetből nem felejt ki olyan tabusított témákat sem, mint Schubert gyanított, illetve Benjamin Britten nyílt titokként kezelt melegsége. Útközben adalékokat kapunk arról is, mint hordták a hajukat a párizsi nők a 18. század végén, milyen volt a Beethoven-korabeli férfidivat, és hogyan került Puccini kezébe veronál. Egy helyen – Cosima Liszt, Hans von Bülow és Richard Wagner szerelmi háromszögén lezseren átugorva – utal arra is, hogy a könyvnek folytatása is készülhet. Portréalany mindenesetre lenne elég: Schumann majdnem bíróság elé citálta majdani apósát, hogy megkapja Clara kezét, Berlioz csaknem öngyilkos lett a szerelemtől – végül szimfóniaírással enyhítette bajait –, Verdi pedig élettársi kapcsolatával borzolta a vallásos olaszok kedélyeit. Röviden, egyedül Bach volt „normális”. (Csáth Géza írta róla: „Nagyon szerethette a feleségét, és zavartalan boldogságban élhetett, mert zenéjében a szerelem hangjait hiába keressük.”)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.