A búsító harag mögött

Toldi titkáról

Könyv

Jankovics Marcell Toldi című rajzfilmjét nézzük.

– Miért mérges a bácsi? – kérdezi hatéves unokám suttogva, kissé megrettenve Toldi György látványos dührohamaitól: a „rókalelkü bátya” Miklós elleni mérgében hol elsárgul, hol elkékül, hol elvörösödik, hol habzó szájú, veszett kutyaként hörög, vagy sebzett farkas gyanánt fogát csattogtatja. – Később elmagyarázom – nyugtatgatom a kislányt. De amikor a film után megint rákérdez, elhessegetem a témát. Amit mondhatnék neki, az éppenséggel nem hatévesnek való tartalom.

Arany János alakja – a mindentudó narrátoré – mindvégig ott lebeg a Toldi-film jelenetei felett. De a költő sem adott igazán meggyőző magyarázatot Toldi György megveszekedett testvérgyűlöletére. A konfliktus eredetét talán azért fedi homály, mert – bármilyen furcsán hangzik – maga Arany sem ismerte a Toldi fivérek közti viszály valódi okát 1846-ban, amikor megírta a Toldit. Az elbeszélő költemény olvasója szinte azonnal belecsöppen a fiútestvérek közötti ellenségeskedés feszült hangulatába. György lustasággal vádolja Miklóst, anyjukba is beleköt, mondván: „Úgy anyám! kecsegtesd ölbeli ebedet”. De Miklós sem marad adós a válasszal: „Forr epéd, hogy más is márt veled egy tálba, / Vesztenél, ha tudnál, egy vizes kanálba.” Felmerül a gyanú, hogy Györgynek alig titkolt szándéka, „hogy birtokából jó öccsét kinyomja”. Szó szót, sértés sértést követ, Miklós eldobja a malomkövet, megöl egy szolgát, és bujdosóvá lesz. Egy izgalmas farkaskaland során agyonver két fenevadat, és a dögöket – ezt az ötletet Francis Ford Coppola is megirigyelhetné – alvó bátyja ágyába teszi: „Azzal a két farkast az ölébe vette, / Az öreg nyoszolya szélire fektette, / Így beszélve nékik: »tente, tente szépen: / A testvérbátyátok fekszik itten épen«”  – dörmögi Miklós, és már szedi is a sátorfáját – jól ismerjük a folytatást és a befejezést.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.