– Miért mérges a bácsi? – kérdezi hatéves unokám suttogva, kissé megrettenve Toldi György látványos dührohamaitól: a „rókalelkü bátya” Miklós elleni mérgében hol elsárgul, hol elkékül, hol elvörösödik, hol habzó szájú, veszett kutyaként hörög, vagy sebzett farkas gyanánt fogát csattogtatja. – Később elmagyarázom – nyugtatgatom a kislányt. De amikor a film után megint rákérdez, elhessegetem a témát. Amit mondhatnék neki, az éppenséggel nem hatévesnek való tartalom.
Arany János alakja – a mindentudó narrátoré – mindvégig ott lebeg a Toldi-film jelenetei felett. De a költő sem adott igazán meggyőző magyarázatot Toldi György megveszekedett testvérgyűlöletére. A konfliktus eredetét talán azért fedi homály, mert – bármilyen furcsán hangzik – maga Arany sem ismerte a Toldi fivérek közti viszály valódi okát 1846-ban, amikor megírta a Toldit. Az elbeszélő költemény olvasója szinte azonnal belecsöppen a fiútestvérek közötti ellenségeskedés feszült hangulatába. György lustasággal vádolja Miklóst, anyjukba is beleköt, mondván: „Úgy anyám! kecsegtesd ölbeli ebedet”. De Miklós sem marad adós a válasszal: „Forr epéd, hogy más is márt veled egy tálba, / Vesztenél, ha tudnál, egy vizes kanálba.” Felmerül a gyanú, hogy Györgynek alig titkolt szándéka, „hogy birtokából jó öccsét kinyomja”. Szó szót, sértés sértést követ, Miklós eldobja a malomkövet, megöl egy szolgát, és bujdosóvá lesz. Egy izgalmas farkaskaland során agyonver két fenevadat, és a dögöket – ezt az ötletet Francis Ford Coppola is megirigyelhetné – alvó bátyja ágyába teszi: „Azzal a két farkast az ölébe vette, / Az öreg nyoszolya szélire fektette, / Így beszélve nékik: »tente, tente szépen: / A testvérbátyátok fekszik itten épen«” – dörmögi Miklós, és már szedi is a sátorfáját – jól ismerjük a folytatást és a befejezést.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
